szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az indokolatlan, helytelen és túlzott antibiotikum-használat miatt megjelenő baktériumok jelentik az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázatot a világon, és azon belül Európában is – derült ki három európai egészségügyi szervezet közös tanulmányából.

Az Európai Betegségmegelőzési- és Járványügyi Központ (ECDC), az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmányában megállapítják, hogy az antibiotikumok felhasználásában az egyes európai országok között jelentős különbségek vannak. A statisztikai adatok szerint az emberi célú gyógyításban Magyarországon az európai átlagnál kevesebb mennyiségű antibiotikumot használnak fel.

Az Európai Bizottság kérésére készült elemzés öt különböző európai adatszolgáltatási hálózat eredményeit foglalja egybe. Az úgynevezett monitorozási hálózatokban az Európai Unió tagállamai, valamint Izland, Norvégia és Svájc vesz rész. Az ellenálló baktériumok elleni küzdelem egyik kulcsa, hogy a szakemberek és a döntéshozók minél pontosabb képet kapjanak az antibiotikumok felhasználásáról.

A tanulmányban azt írták: az emberek többsége természetesnek veszi, hogy az antibiotikumok bármikor rendelkezésre állnak, amikor csak kell, de minden egyes, helytelenül felhasznált antibiotikum-adaggal erősebb lesz az a néhány baktérium, amelyik már ellenállóvá vált az adott szerrel szemben.

Megállapították, hogy az egészségügyi ellátással összefüggésben Európában és így Magyarországon is az antibiotikum-rezisztencia jelenti az egyik legnagyobb betegbiztonsági kockázatot.

Az antibiotikum-rezisztencia visszaszorítására az Európai Bizottság 2011-ben akciótervet fogadott el. A most közzétett, több tudományterületet felölelő kutatás ehhez is hasznos információkkal szolgál.

Az adatok alapján új módszertant dolgoznak ki a probléma kezelésére, továbbá meghatározzák azokat a legfontosabb tennivalókat, amelyeknek a humán- és az állatgyógyászatban is elsőbbséget kell élvezniük. Így biztosítható, hogy a jövőben is rendelkezésre álljanak olyan hatásos antibiotikumok, amelyet segíthetnek legyőzni a különböző baktériumok okozta fertőzéseket – olvasható a közleményben.

Az új pápa minden, ami Trump nem: a tömegek hangja

Az új pápa minden, ami Trump nem: a tömegek hangja

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Az MTVA szuverenitásvédelmi válasszal reagált a Telex kérdéseire

Az MTVA szuverenitásvédelmi válasszal reagált a Telex kérdéseire

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt