szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Két kelet-afrikai keskenyszájú orrszarvú született január végén a csehországi Dvur Králové-i állatkertben – jelentette be az intézmény igazgatója. Premysl Rabas azt mondta: a két állat az 52. és az 53. rinocérosz, amely az állatkertben született. Az igazgató szerint ma már mindössze nagyjából 700 kelet-afrikai keskenyszájú orrszarvú él a vadonban. Az állatokat a kihalás fenyegeti.

Jiri Hruby zoológus szerint a Dvur Králové-i állatkert a világ egyik legsikeresebb rinocéroszszaporító központja, ám az intézmény történetében most fordult elő először, hogy két utód is világra jött mindössze 17 óra leforgása alatt.

A szakember szerint eredetileg decemberre várták a bébik érkezését. A kilencéves Maisha végül január 25-én hozta világra kicsinyét, egy 45 kilogrammos nőstényt, amelynek a 18 éves Mweru az apja. A 30 éves Jessi és a 22 éves Baringo utódja, egy hím, január 26-án született 37 kilogrammal.

Az állatkert 18 rinocérosznak ad otthont: 15 keskenyszájú, egy északi szélesszájú, és egy pár déli szélesszájú orrszarvúnak. Az állatkert tanzániai és kelet-afrikai orrszarvúállomány-mentő projektekben is részt vesz. Idén ősszel is küld egy fiatal példányt Tanzániába.

Az intézmény emellett mesterséges megtermékenyítéssel akarja megmenteni az északi szélesszájú orrszarvúkat a kipusztulástól. Az embrióbeültetés egy déli szélesszájú orrszarvú-pótanya bevonásával történik majd. Ezt a módszert még nem alkalmazták orrszarvúknál, így évekbe telhet, mire sikert érnek el – mondta Rabas.

Az intézmény nemrég folytatott megbeszéléseket a kenyai Ol Pejeta vadrezervátummal, ahol a csehországi állatkerttől kapott három északi szélesszájú orrszarvú él. Ezek közül két nőstényt fognak bevonni a kísérletbe.

A világ utolsó öt északi szélesszájú orrszarvúja mind a Dvur Králové-i állatkert tulajdona. A Kenyában élő három és a Csehországban élő egy egyeden kívül, a San Diegó-i állatkert is otthont ad egy példánynak.

A csehországi állatkert igazgatója ugyanakkor elismerte, hogy nincs nagy esély az északi szélesszájú orrszarvúk megmentésére.

Az év végéig felújítanak minden pályaudvari mosdót, júniustól jön az árvisszatérítés a késő vonatok után

Az év végéig felújítanak minden pályaudvari mosdót, júniustól jön az árvisszatérítés a késő vonatok után

Orbán Viktor Szegedre látogatott az MCC miatt, és kijelentette, hogy a nemzet fennmaradása szempontjából a tudomány nélkülözhetetlen

Orbán Viktor Szegedre látogatott az MCC miatt, és kijelentette, hogy a nemzet fennmaradása szempontjából a tudomány nélkülözhetetlen

„Lassan 50 éves vagyok, az én számat már nem fogja be senki” –  tízezren nézték meg, van-e még jövője az egészségügynek, vagy el kell innen menni

„Lassan 50 éves vagyok, az én számat már nem fogja be senki” – tízezren nézték meg, van-e még jövője az egészségügynek, vagy el kell innen menni

„Alkotmányba foglalnám ennek a kínzóeszköznek a betiltását” – emlékszik még a tornaórák rémére, a szekrényugrásra?

„Alkotmányba foglalnám ennek a kínzóeszköznek a betiltását” – emlékszik még a tornaórák rémére, a szekrényugrásra?