szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ausztráliában tesztelik a világon elsőként az agyi érkatasztrófa azonnali diagnosztizálására alkalmas mikrohullámú sisakot, amely a páciensek akár 80 százalékának is segítséget nyújthat – jelentette be a Hunter Orvostudományi Kutatóintézet szerdán.

Stroke esetén az orvosoknak gyorsan kell dolgozniuk, hogy megakadályozzák az agy további károsodását. Ha négy óránál több idő telik el a kórházba kerülésig és a kezelésig, az agyszövet egyes részei elhalhatnak.

A megfelelő kezeléshez azonban először meg kell állapítani, hogy érfalszakadás miatti vérzés vagy trombózis, azaz egy ér elzáródása okozta-e az agyi érkatasztrófát. A két esetet ugyanis másképpen kell kezelni.

Komputertomográfia (CT) segítségével kimutatható, hogy melyik eset áll fenn, ám időbe telik, hogy a beteg számára ilyen eljárásról gondoskodjanak, még ha olyan kórházba kerül is, ahol van CT-készülék. Minden késlekedéssel csökkennek a gyógyulás esélyei.

A göteborgi Chalmers Műszaki Egyetem és a Medfield Diagnostics vállalat készüléke lehetővé teszi a szakembereknek, hogy még a helyszínen diagnosztizálják a pácienst és azonnal, már a kórházba szállítás közben megkezdjék a megfelelő kezelést. Ez jelentősen csökkentheti a stroke hosszú távú következményeit, és az elhalálozás kockázatát is.

A fejre helyezhető mobil sisak a Strokefinder nevet kapta. Lényege, hogy mikrohullámokat bocsát az agyba, így állapítja meg, vérzés vagy érelzáródás történt-e. A világelső ausztráliai terepkísérletben a Sydneytől északra fekvő Hunter régió mentőautóit szerelik fel a hordozható készülékkel.

Az ausztráliai tesztelésben részt vevő Hunter Orvostudományi Kutatóintézet egy kínai egyetemmel együttműködve azt is vizsgálja, hogy egy már létező véralvadásgátló gyógyszer alkalmazható-e az agyi érkatasztrófát szenvedett pácienseknél.

Abu-Dzabi uralkodója az X-en méltatta Orbán Viktor látogatását, de posztja leginkább attól érdekes, amiről nem beszél

Abu-Dzabi uralkodója az X-en méltatta Orbán Viktor látogatását, de posztja leginkább attól érdekes, amiről nem beszél

Hiába jött össze elég aláírás, nem lesznek elismert nemzetiség a vietnámiak

Hiába jött össze elég aláírás, nem lesznek elismert nemzetiség a vietnámiak

GKI: Nem lesz repülőrajt a kormány ingatlanpiaci „akciótervéből”

GKI: Nem lesz repülőrajt a kormány ingatlanpiaci „akciótervéből”

Már a németek is kénytelenek használt autót venni, mert nincs pénzük újra

Már a németek is kénytelenek használt autót venni, mert nincs pénzük újra