szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vasárnap délelőtt még azt hitték, hogy olaj vagy olajszármazék okozhatta az 500 méteres szennyeződést, amelyet Kisoroszinál észleltek a Dunán, hétfő délutánra azonban kiderült, hogy moszatot vagy algát tartalmaz az óriási folt.

Szerves anyagot: moszatot vagy algát tartalmaz az a nagy kiterjedésű folt, amelyet először vasárnap délelőtt észleltek a Dunán és a Kis-Dunán Kisoroszi térségében – közölte a vízügyi hatóság vizsgálata alapján a Pest megyei katasztrófavédelem hétfőn.

Vasárnap délelőtt még azt hitték, hogy olaj vagy olajszármazék okozhatta a szennyeződést, ám a fővárosi katasztrófavédelem mobil laborja, illetve a Fővárosi Vízművektől a helyszínre érkező szakemberek az első mintavétel után kizárták ennek a lehetőségét.

A vízügy vasárnap négy helyről vett mintát, amit egy speciális laboratóriumban 24 órán át analizáltak a folyón úszó folt összetételének pontos meghatározására – magyarázta a szóvivő.

Közlése szerint hétfő délutánra kiderült, hogy nem került környezetre veszélyes anyag a Dunába. A körülbelül ötszáz méteres kiterjedésű folt moszatból vagy algából állt össze, a szerves anyag vélhetően a Kisoroszi térségében közlekedő hajók oldaláról, illetve aljáról válhatott le, esetleg a felkavart iszapból származik. A vízügyi hatóság megállapította azt is, hogy nincs teendő a Dunán úszó folttal, az magától szét fog oszlani – tette hozzá Csámpai Attila.

Falusi ATM-ek: Meghatározták, mi lesz az önkormányzatok dolga

Falusi ATM-ek: Meghatározták, mi lesz az önkormányzatok dolga

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Egy szibériai bíróság betiltott több weboldalt, mert azokon Putyint Hitlerhez hasonlító képek voltak

Egy szibériai bíróság betiltott több weboldalt, mert azokon Putyint Hitlerhez hasonlító képek voltak