szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egyre gyorsabbakká váltak a versenylovak az elmúlt másfél évszázadban, és a jövőben is fokozódhat a tempójuk egy brit tanulmány szerint.

Eddig a szakértők többnyire abból indultak ki, hogy az állatok sebessége stagnál és elérte a maximumot. Az Exeteri Egyetem kutatói azonban közepes és hosszú távok futamgyőzelmeinek adatait elemezve végeztek vizsgálatokat, amelyek alapján a tempó növekedésére találtak bizonyítékot.

Patrick Sharman és Alastair Wilson evolúcióbiológusok számos, 1949 és 2012 között zajlott brit lóversenyt elemeztek. Az adatok közt szerepelt a futam dátuma, a sebesség, az időmérés módszere, a távolság, az adott szakasz, a talaj állapota, a részt vevő állatok száma, mindegyikük kora és neme. A tanulmányban így 70 388 állat 616 084 futamidejét elemezték. Az eredményeket a Biology Letters című szaklapban mutatták be.

A kutatás szerint a lovak sebessége az elmúlt 150 évben jelentősen nőtt, elsősorban a rövid távokon. A fejlődés azonban nem lineáris: ugrásszerű javulás elsősorban a 20. század elején tapasztalható, majd 1975-től az 1990-es évekig tartó időszakban újra.

Az első sebességnövekedés arra vezethető vissza, hogy 1897-ben új lovaglási stílust vezettek be, a zsokék hajlított tartásban, rövidebb kengyelben hajtották a lovakat. A kengyel újabb rövidítése az 1970-es, 1980-as években ismét növelte a tempót – fejtették ki a kutatók. Ekkoriban volt jellemző a lótenyésztés elüzletiesedése is, így a nagyobb sebesség tenyésztés eredménye is lehetett.

Az, hogy a közepes és hosszabb távokon alig növekedett az állatok sebessége, arra utalhat a biológusok szerint, hogy itt a lovak tényleg eljutottak természetes határukig. Az is feltételezhető azonban, hogy a tenyésztők a kitartásnál többre tartották a sebességet.

"Az elmúlt 30 évben konszenzus uralkodott arról, hogy a lovak sebessége stagnál. Egy, az eddigieknél nagyobb adatbázis vizsgálatával azonban ez az állítás megdőlt" – közölte Sharman, aki szerint most azt kell kideríteni, vajon a gének indokolják-e a tempó növekedését, és hogy ezt mennyire befolyásolja a jobb tréning, az új zsokétechnikák vagy más környezeti tényezők.

Nem vesztette el zaklató aktualitását Ember Mária újra megjelent Siratóének című antológiája a holokausztról

Nem vesztette el zaklató aktualitását Ember Mária újra megjelent Siratóének című antológiája a holokausztról

Egységfront építésével próbálják megállítani Romániában a magyarellenes Orbán-követő  széljobbos elnökjelöltet

Egységfront építésével próbálják megállítani Romániában a magyarellenes Orbán-követő széljobbos elnökjelöltet

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

„Készültem a keresztnevekből, hogy tudjam, ki lesz a pápa és tudtam is!” – videóriport a Vatikánból a pápaválasztásról

„Készültem a keresztnevekből, hogy tudjam, ki lesz a pápa és tudtam is!” – videóriport a Vatikánból a pápaválasztásról