Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Itthon

Draskovics szerint tisztulhatnak a közbeszerzések

Az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott korrupcióellenes törvénycsomagtól azt várja a kormányzat, hogy a lehető legtisztább viszonyok alakuljanak ki a közbeszerzési eljárásokban, és azok akik nem megfelelő eszközökkel akarnak előnyhöz jutni, bírságot kapjanak és pozíciót veszítsenek - erről Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter beszélt újságíróknak egy háttérbeszélgetésen.

hvg.hu Itthon

Kovács Csaba lesz a Magyar Energia Hivatal elnökhelyettese

Bajnai Gordon miniszterelnök 2009. november 1-jével – a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ által kiírt pályázat alapján – az energiapolitikáért felelős miniszter javaslatára Kovács Csabát nevezi ki a Magyar Energia Hivatal elnökhelyettesévé - közölte a Kormányszóvivői Iroda.

hvg.hu Itthon

Bajnai nyugtatni igyekezett Párizsban

Bajnai Gordon arról biztosította hétfőn Párizsban Francois Fillon miniszterelnököt, hogy nagyon fontos a francia befektetők által biztosított 60 ezer munkahely Magyarországon, s a magyar kormány a kapcsolatok erősítésére törekszik.

hvg.hu Itthon

Október 23.: még nem tudni, lesz-e kordon

Idén 40 százalékkal lesznek olcsóbbak az ünnepi rendezvények, a kormányszóvivő bejelentése szerint nettó 140 millióból valósítják majd meg az október 23. és november 4. közötti ünnepségeket. A programszervezés felelősét közbeszerzési pályázaton választották ki, a nyertes a Leon Kft. lett.

MTI Itthon

Kormányfői találkozó lesz, változás a nyelvtörvényben nem

A politikai szándék megvan a magyar és a szlovák kormányfő közötti találkozóra, zajlik az előkészítés, és az eseményre Magyarországon fog sor kerülni - mondta a külügyi és határon túli magyarok bizottságának rendkívüli, zárt ülése után hétfőn a külügyminiszter.

MTI Itthon

Bajnai tanévnyitókat látogatott

Esélyegyenlőségről, roma intergrációról és a "ma Magyarországot feszítő" problémákról beszélt mai tanévnyitókon Bajnai Gordon minsizterelnök.

MTI Gazdaság

Bajnai: több jut az egészségügyre, a közbiztonságra

A miniszterelnök szerint jövőre az ideinél több pénz jut az egészségügyre, a közbiztonságra és az Út a munkához programra; kevesebb az önkorményzatokbnak. Az MTI információi szerint Bajnai Gordon többek között erről beszélt az MSZP hétfői frakcióülésén.

MTI Itthon

Hivatalos tiltakozás Sólyom szlovákiai kitiltása miatt

Balázs Péter külügyminiszter hétfőn szóban és írásban határozottan tiltakozott Sólyom László köztársasági elnök szlovákiai látogatásának meghiúsulása ügyében a budapesti szlovák nagykövetnek, a tárca vezetője a kora délutáni órákban kérette magához Peter Weiss-t a szomszédos ország diplomatáját - közölte Kohári Lajos, helyettes külügyi szóvivő az MTI-vel.

MTI Itthon

Új menetrendi koncepció és járat-megszüntetések

Elkészült a távolsági és a Budapest elővárosi közlekedés, valamint a regionális integrált közlekedés 2009/2010. évi menetrendjének koncepciója - közölte a Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) hétfőn. Az Index úgy tudja: 1.874 kilométeren tervezi megszüntetni a vasúti közlekedést.

MTI Itthon

Lendvai: a miniszterek a költségvetés elfogadásáig maradnak

Ficsor Ádám kivételével a szocialista miniszterek a költségvetés elfogadásáig a helyükön maradnak, azt követően azok mondanak le a kormánytagságról, akik a kampányban napi feladatot látnak el – jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerdán.

MTI Itthon

Székely lemond, ha pénzt vonnak ki az eü-rendszerből

Lemondok, ha további pénzkivonás történik az egészségügyi rendszerből, azonban a pénzügyminisztériumi maradványtartási kötelezettség nem egyenlő a pénzkivonással - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter reagálva Kupper András (Fidesz) hétfői nyílt levelére.

hvg.hu Gazdaság

Miért nem támogatják Magyarországon a passzívházakat?

Amíg a magyar állam – a gázár támogatáson keresztül – a lakossági energiafogyasztást támogatja tömegesen, szemben a lakossági energia megtakarítással, addig nincs valódi esély a passzívházak elterjedésére. Holott nemzetgazdaságilag jobban megérné az energia hatékony hazai építőipart támogatni, semmint a külföldi kézben lévő energiaszektort – mondja Debreczy Zoltán, a Magyar Passzívház Szövetség elnöke.

hvg.hu Tech

Új szelek fújnak a hazai szélenergia-piacon

Levéllel fordult az Energia Klub a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumhoz, melyben a legfrissebb szeles rendelet méltatása mellett arra kérik a Minisztériumot, hogy a közelgő pályázat sikere érdekében néhány szempontot vegyenek figyelembe annak kiírásakor.

1
36 37 38 39 40
58
Lemondott Bozsó Zoltán, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka

Lemondott Bozsó Zoltán, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Az SPD szerezte a legtöbb szavazatot a hamburgi tartományi választásokon

Az SPD szerezte a legtöbb szavazatot a hamburgi tartományi választásokon

Állampapírpénzek: mit lehet tenni a Nagy Márton-i őrület idején?

Állampapírpénzek: mit lehet tenni a Nagy Márton-i őrület idején?

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Vatikán: A pápánál hétfőn két alkalommal is akut légzési elégtelenség merült fel

Vatikán: A pápánál hétfőn két alkalommal is akut légzési elégtelenség merült fel

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot, a kiadatását kérik

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot, a kiadatását kérik

A címlapról ajánljuk