Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Orbán: a népszavazás a demokrácia öntisztulása lesz

A népszavazás a magyar demokrácia öntisztulása lesz és olyan történelmi egységet teremthet, amely végleg eltávolíthatja a múlt kísérteteit - jelentette ki Orbán Viktor az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének első évfordulója kapcsán tartott Fidesz-gyűlésen, a budapesti Hajógyári-szigeten. Régi politikus, régi nóta, régi semmitmondás: program sehol - így összegezte az MSZP szóvivője a Fidesz elnökének beszédét.

MTI Itthon

Gyurcsány: a reformok ügyét nemzeti üggyé kell tenni

Nemzeti üggyé kell tenni a reformok ügyét, mert nemzeti sorskérdés az, hogy képes-e legyőzni az ország a sok millió ember félelmét az élet megváltozásától - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, pártelnök a Magyar Szocialista Párt politikai évadnyitó rendezvényén szombaton, Budapesten.

MTI Itthon

Nem mond le az árulónak tartott fideszes

Nem mond le törökbálinti önkormányzati képviselői mandátumáról és nem hagyja el a Fideszt Pekk József, aki a helyi Szent Flórián Törökbálintért Egyesület képviselőivel együtt támogatta Keller László szocialista polgármestert abban, hogy a város alpolgármestereket és külső bizottsági tagokat tudjon választani - írja a pénteki Népszava.

MTI Itthon

Fidesz vs.kormány: egymást okolják a Magyar Gárdáért

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc magatartása váltotta ki a Magyar Gárda megalakulását - jelentette ki Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke vasárnap Budapesten. A kormányszóvivő szerint a Magyar Gárda megalakulását éppen a legnagyobb ellenzéki párt frakciója egyes tagjainak, illetve a párthoz közvetetten kapcsolható embereknek a magatartása váltotta ki.

MTI Itthon

A Fidesz tájékoztatást akar Demszkytől

Követelik Demszky Gábor főpolgármestertől, hogy ne titkolja el a főváros gazdálkodásával kapcsolatos adatokat, erről számoljon be a nyilvánosságnak és a fővárosi ellenzéknek egyaránt - közölte a Fidesz fővárosi frakcióvezetője vasárnap Budapesten.

MTI Itthon

Pártok és vélemények az OVB-döntésről

Az MSZP elfogadja és tiszteletben tartja az Országos Választási Bizottság (OVB) döntését - mondta Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt jogi tagozatának vezetője. A Fidesz szerint jogi abszurditás, hogy Kálmán László nyelvész népszavazási kérdéseit hitelesítette az OVB - mondta Deutsch-Für Tamás.

MTI Itthon

Fidesz: a kormány áll a három új népszavazási kérdés mögött

A Fidesz szerint a kormány és Gyurcsány Ferenc áll amögött a három népszavazási kezdeményezés mögött, amelyet a Fidesz kérdéseivel azonos témában, de ellentétes tartalommal nyújtottak be hétfőn - Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke. Népszavazást kezdeményezni mindenkinek joga van - reagált a kormány.

MTI Itthon

Az MSZP csak Gorbacsov szavaiban talál kivetnivalót

Az MSZP Mihail Gorbacsov nyilatkozatától elhatárolódik, Horn Gyula volt miniszterelnökétől azonban nem - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.

HVG Itthon

Újabb pártingatlanosztás

Kedvezményes MFB-kölcsönből vehetik meg az általuk használt állami irodákat a parlamenti pártok. A múlt hétfőn elfogadott törvény nem más, mint rejtett ingatlanvagyon-juttatás.

MTI Itthon

Bocsánatkérésre szólították fel Kósa Lajost

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a város nevében kérjen bocsánatot a Klubrádiótól és a sajtó munkatársaitól - indítványozta Kovács László, az SZDSZ hajdú-bihari alelnöke, debreceni önkormányzati képviselő hétfőn sajtótájékoztatón a megyeszékhelyen.

MTI Itthon

Dávid Ibolya: olajügyben a felelősség kollektív

Az MDF elnöke egy lapinterjúban úgy vélekedett, hogy az olajhamisítási ügyben a felelősség kollektív, hiszen ez az ügy öt kormányon húzódik keresztül, ezért a pártok nem mutogathatnak egymásra. Arra is emlékeztetett, hogy az iratokat 2001-ben titkosították 85 évre.

MTI Itthon

Az MSZP támogatja a koalíciós megállapodás kiegészítését

A Magyar Szocialista Párt választmánya támogatja az SZDSZ-szel kötendő koalíciós megállapodás kiegészítését - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a szocialista párt elnöke és Simon Gábor választmányi elnök a testület ülését követő szombati budapesti sajtótájékoztatón.

MTI Itthon

Az SZDSZ nem támogatja, hogy Horn állami kitüntetést kapjon

Az SZDSZ nem támogatja Horn Gyula állami kitüntetését - közölte Horn Gábor, ügyvivő az MTI-vel hétfőn. A politikus elmondta: a liberálisok következetesen képviselt álláspontja, hogy aktív politikus ne kapjon állami kitüntetést.

MTI Itthon

MDF: hozzák nyilvánosságra a titkos olaj-dossziékat

Az MDF követeli, hogy a kormány oldja fel az úgynevezett olaj-ügyek titkosítását -mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. A pénteken brutálisan bántalmazott újságíró, Kármán Irén februárban ugyanezt kérte a miniszterelnöktől.

1
23 24 25 26 27
37
Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata

Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek

1, azaz egy hidrogénhajtású buszt venne a MÁV – 131 dízelbusz mellett

1, azaz egy hidrogénhajtású buszt venne a MÁV – 131 dízelbusz mellett

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

Képes átugrani egy szöges akadályt is a BYD 1287 lóerős szupersportkocsija – videó

Képes átugrani egy szöges akadályt is a BYD 1287 lóerős szupersportkocsija – videó

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Nekimegy a Coca-Colának Donald Trump oltásellenes leendő minisztere

Nekimegy a Coca-Colának Donald Trump oltásellenes leendő minisztere

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

A címlapról ajánljuk