Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Lendvai dicsérte, Kuncze kritizálta Szilit a kongresszus után

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője Szili Katalinnak, a párt köztársasági elnök-jelöltjének konszenzusteremtő képességét emelte ki egy szombat reggeli televíziós műsorban. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke ugyanebben a műsorban ugyanerről nyilatkozva azt mondta: elég megnézni, mennyire megosztotta most a szocialista pártot és a koalíciót is.

Itthon

Egyesül az MDF és az MDNP

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) egyesüléséről írt alá megállapodást a két párt elnöke, Dávid Ibolya, és Szabó József.

MTI Itthon

MDF: Gyurcsány vállalatvezetőként kormányoz

A Magyar Demokrata Fórum az Alkotmánybírósághoz fordult "a kormány ügyrendjének alkotmányellenessége miatt" - tudatta sajtóközleményben az ellenzéki párt. Batiz András kormányszóvivő válaszul közölte: állnak elébe az alkotmányossági próbának.

MTI Itthon

Új Generáció: "Semjén Zsolt kérjen bocsánatot vagy mondjon le"

Nyilvánosan drogterjesztéssel, pedofíliával és a halálkultusz dicsőítésével vádolta az SZDSZ-t Semjén Zsolt a KDNP elnöke, az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának alelnöke, ezért a fiatal liberálisok lemondásra szólították fel, illetve bocsánatkérést követelnek.

hvg.hu Itthon

Fej-fej mellett a Fidesz és az MSZP

A népszavazási kampány időszakában a Marketing Centrum által készített felmérés 12 százalékos Fidesz vezetést jelzett, a népszavazásra bocsátott kérdések átmenetileg ugyan megtörték az MSZP felzárkózásának a trendjét, de januárra a szocialisták gyakorlatilag behozták a Fidesz előnyét.

MTI Itthon

A Fidesz szerint a kormány folyton koccan

"Mielőtt a Gyurcsány-Hiller páros sebességet váltana és padlógázt adna, körül kellene néznie, mert idén már szinte mindenkivel összeütköztek" - mondta kormánypárti politikusok nyilatkozatára reagálva a Fidesz szóvivője.

hvg.hu Itthon

Nem láthatók át a pártok kampánykiadásai

A pártok egyelőre nem beszélnek arról, mennyit költöttek a népszavazási kampányra, egyedül a SZDSZ közölte, hogy két és fél millió forintja volt álláspontjának kifejtésére.

MTI Itthon

Fidesz: Kránitz mondjon le!

A Fidesz felszólítja Kránitz László szocialista parlamenti képviselőt, hogy mondjon le mandátumáról, mivel a soproni időközi választás érvénytelensége miatt őt terheli a felelősség.

MTI Itthon

Gyurcsány: Orbán Viktor hazudik

A kormányfő szerint a kettős állampolgárságról szóló népszavazási kérdés csapda, az ellenzék menekül az igazmondás elől; Orbán Viktor hazudik, tagadja, hogy az állampolgársághoz szavazati jog, nyugdíj, szociális ellátás, egészségügyi ellátás is tartozik.

MTI Itthon

Megtorpant az MSZP, erősödött a Fidesz

Lanyhulni látszik az MSZP lendülete, a fideszeseknek viszont visszatért a korábbi elszántságuk novemberben - áll a Szonda-Ipsos legfrissebb felmérésében. A szocialisták 60 százaléka szerint pártjuk nyerne a választásokon. Szeptemberben még csak 37 százalékuk számított erre.

MTI Itthon

Szijjártó: Gyurcsány fizessen egymilliárdot

A miniszterelnöknek kellene megfizetnie azt az egymilliárd forintos kárt, amely az adófizetőket érte a Nemzeti Tankönyvkiadó eladása miatt - mondta Szijjártó Péter fideszes képviselő.

1
31 32 33 34 35 36 37
Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Ma 75 éves Vámos Miklós

Ma 75 éves Vámos Miklós

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

2023 óta 17 szabadon engedett embercsempészt kellett újra börtönbe zárni

2023 óta 17 szabadon engedett embercsempészt kellett újra börtönbe zárni

Nem kér Orbán üdvözletéből, klubjából pedig még kevésbé a német külügy

Nem kér Orbán üdvözletéből, klubjából pedig még kevésbé a német külügy

Filmforgatás miatt lezárják a Lánchidat péntekről szombatra virradó éjszaka

Filmforgatás miatt lezárják a Lánchidat péntekről szombatra virradó éjszaka

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

A budapesti hop on, hop offos jordániai vállalkozó belevág a szállodaüzemeltetésbe is

A budapesti hop on, hop offos jordániai vállalkozó belevág a szállodaüzemeltetésbe is

Az űrversenyhez hasonló pofára esés a DeepSeek sikere: szankcionált, olcsó kínai MI töri össze az amerikaiak álmait

Az űrversenyhez hasonló pofára esés a DeepSeek sikere: szankcionált, olcsó kínai MI töri össze az amerikaiak álmait

A címlapról ajánljuk