Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Elfogadták a kongresszusi határozatot a szocialista küldöttek

Nagy többséggel, nyílt szavazáson elfogadták a kongresszusi határozatot a szocialista küldöttek szombati tanácskozásukon. A dokumentumból az egyetlen a személyi kérdéséket érintő passzus került ki - értesült az MTI. Az előzetes információkkal ellentétben a kongresszus még folytatódik, csak előrehozták a határozatról szóló szavazást.

MTI Érdekesség

MSZP-kongresszus: megkezdődött a tanácskozás

A nyilvánosság kizárásával megkezdődött az MSZP kongresszusa szombaton reggel Budapesten, a XIV. kerületi Vasúttörténeti Park Mozdonyfordítójában. A kongresszus kezdetén a több mint 680 küldött dönt az ügyrendről, ezen belül arról is, hogy zárt legyen-e az ülés, ahogyan ezt az ügyrendi bizottság javasolta.

Vélemény

Az SZDSZ elnökjelöltje szakítana a neoliberalizmussal

Július 12-én tartja tisztújító gyűlését, választja meg új elnökét az SZDSZ. Erre viharos előzmények után kerül sor, mivel az EP-választások eredményei nyilvánvalóvá tették: az SZDSZ a 2010-es választásokon nem jut be a parlamentbe. A rendszerváltó párt agóniájának „levezénylésére” nemigen akad komolyabb politikai múltú jelentkező, így került a képbe másokkal együtt Retkes Attila zenetörténész, újságíró.

MTI Itthon

Gusztos nem vállalja

Gusztos szerint az SZDSZ még indig nem néz szembe kudarca okaival, ezért nem vállalja az elnökjelöltségét a frakcióvezető-helyettes. Gusztos ezt szerdai blogbejegyzésében közölte.

MTI Itthon

MSZP: tisztújítás év végére halasztva

A költségvetés elfogadása után, novemberben, decemberben tarthat tisztújító kongresszust az MSZP; a július 4-i tanácskozáson a többek által szorgalmazott, csak az elnökséget érintő bizalmi szavazás várhatóan elmarad - tudta meg az MTI szocialista forrásból pénteken, miután az MSZP erőcsoportjai újból egyeztettek.

MTI Itthon

Lendvai: öt tézis a kongresszusnak

Az MSZP júliusi kongresszusának öt tézist kell megvitatnia, ezek a párt előtt álló legfontosabb feladatokról szólnak – mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke budapesti sajtótájékoztatóján vasárnap. A politikus szerint a szocialistáknak új, fiatal miniszterelnök-jelöltre van szüksége, aki alkalmas arra, hogy megállítsa a politika iránti általános bizalomvesztést.

MTI/hvg.hu Világ

Fotogén arc és egyenruhás utcai milícia: kicsoda Morvai?

A brit The Daily Telegraph a Jobbik poltikusnőjének portréját próbálja megrajzolni. Morvai Krisztina szerint ő maga tisztességes politikus, három gyermek édesanyja, "ott Nyugaton mégis náciként és fasisztaként" akarják bemutatni.

MTI Itthon

Kémelhárító az SZDSZ csepeli plakátjain: ki is ő?

Demszky Gábor szabad demokrata főpolgármester egyelőre nem kommentálta azt a hírt, amely szerint egy volt III/II-es kémelhárító látható az SZDSZ csepeli kampányplakátjain. A főpolgármester korábban bírálta az MSZP-t, amiért egy volt kémelhárítót, Kivágó Iván Györgynét delegálták a fővárosi közgyűlésbe.

MTI Itthon

Dávid Ibolya: elhárult minden akadály, megalakulhat az MDF-frakció

Elhárult az akadálya annak, hogy ismét megalakulhasson a Magyar Demokrata Fórum (MDF) parlamenti képviselőcsoportja - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke pénteki sajtótájékoztatóján. Gyenesei István pénteken, Császár Antal pedig a hét elején, hétfőn tárgyalt Dávid Ibolyával esetleges belépéséről az MDF újjáalakuló képviselőcsoportjába.

MTI Itthon

Az MSZP megszavazza az új nyugdíj- és áfaszabályokat

Az MSZP megszavazza a 13. havi nyugdíj eltörlését, az általános forgalmi adó egyes kulcsainak és a táppénz szabályoknak a módosítását - jelentette ki Lendvai Ildikó pártelnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva.

Vélemény

Csizmadia Ervin: Van-e programja a Fidesznek?

Továbbra is rejtély, milyen gazdaságpolitikai elképzelések alapján akar kormányozni a Fidesz. A megújulás kormánya lesz-e, szemben az MSZP megkövesedett politikájával? Szabadelvű piacgazdaságra törekszik majd, mint ahogy a nemrég megjelentetett Jövőkép c. tanulmánykötet szorgalmazza? Reformok mellett vagy reformok ellen kíván-e kiállni egy Fidesz-kormány? Jó volna tiszta vizet önteni a pohárba – vélekedik a szerző, a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője.

MTI Itthon

Végleges az SZDSZ EP-listája

Véglegesítette az európai parlamenti választási listáját az SZDSZ, huszonkét helyről döntöttek a párt országos tanácsának ülésén - jelentette be az ülést követő sajtótájékoztatón Szent-Iványi István, a tanács elnöke.

1
18 19 20 21 22
34
Terroristákkal és bűnözőkkel került Rogán Antal egy listára

Terroristákkal és bűnözőkkel került Rogán Antal egy listára

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

A francia külügyminiszter megüzente Trumpnak: az EU nem hagyja, hogy megszállja Grönlandot

A francia külügyminiszter megüzente Trumpnak: az EU nem hagyja, hogy megszállja Grönlandot

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás

Folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Alig csökkent a kórházakban hagyott újszülöttek száma

Alig csökkent a kórházakban hagyott újszülöttek száma

Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

A címlapról ajánljuk