szerző:
MTI

Meghosszabbította Kulcsár Attila házi őrizetét három hónappal, március 30-ig a bíróság – közölte a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága hétfőn.

A brókerbotrányban több tíz milliárdos sikkasztással gyanúsított és a nyomozás során az ügyészek előtt feltáró jellegű, magát és másokat is terhelő vallomást tevő Kulcsár Attila házi őrizete december 30-án járt le.

A Budai Központi Kerületi Bíróság az ügyészség indítványára már december 20-án meghozta elsőfokú döntését a házi őrizet meghosszabbításáról, a végzés nem jogerős.

A K and H Equities egykori vezető beosztású munkatársát 2002 nyarán Bécsben fogták el a hatóságok, nem sokkal azután, hogy a brókerbotrány kirobbanását követően külföldre távozott, a magyar rendőrség idézésére pedig nem jelent meg.

Kulcsár Attila mintegy kilenc hónapig kiadatási őrizetben volt az osztrák fővárosban, tavaly március 30-tól pedig fél évig előzetes letartóztatásban Budapesten. Kulcsár Attila a nyár folyamán hosszasan vallott az ügyészek előtt, magára és több más személyre is terhelően nyilatkozott, majd szeptember 30-án az ügyészség indítványára a bíróság megszüntette előzetes letartóztatását és egyúttal elrendelte a házi őrizetét.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itthon

Baja: minden alapot nélkülöz Kulcsár vallomása

Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára szerint a politikai védelmért áhítozó álbróker vallomásának hitelességéről a független magyar bíróságnak van joga dönteni.

Itthon

Kulcsár után Kerék Csaba is elhagyta az előzetest

Csütörtökön a Budai Központi Kerületi Bíróság házi őrizetbe helyezte a K and H ügyben különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő Kerék Csabát, a Britton cégcsoport magyarországi képviselőjét.

Hét nap

VESZTEGETŐ KULCSÁR

Vesztegetéssel gyanúsította meg a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal (KÜNYH) Bálint Tamást, a Miniszterelnöki Hivatal...

Hét nap

KULCSÁR: HÁZI ŐRIZET?

Lapzártánk után dönt a bíróság Kulcsár Attila sikkasztással gyanúsított exbróker előzetes letartóztatásának...

Véletlenül 30 centis kígyót csempészett a hátizsákjában egy férfi Floridából Hawaiira

Véletlenül 30 centis kígyót csempészett a hátizsákjában egy férfi Floridából Hawaiira

Értekezlet közben fejbe lőtte a főnökét, majd magával is végzett egy férfi Máriatölgyesen

Értekezlet közben fejbe lőtte a főnökét, majd magával is végzett egy férfi Máriatölgyesen

Závecz: A Momentum a 60 felettiek körében is egyre népszerűbb

Závecz: A Momentum a 60 felettiek körében is egyre népszerűbb

Megszólalt a nő, aki agyonütötte az állatkert teknősét

Megszólalt a nő, aki agyonütötte az állatkert teknősét

Majdnem ötvenmillióan maradtak áram nélkül Dél-Amerikában - videó

Majdnem ötvenmillióan maradtak áram nélkül Dél-Amerikában - videó

Tőzsdére megy az MKB

Tőzsdére megy az MKB