szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az MSZP listáján indul a 2006-os választásokon Mécs Imre - megerősítette az erről szóló sajtóinformációkat az SZDSZ képviselője.

"Én így döntöttem, mert úgy gondoltam, hogy egyrészt a szociálliberális elvek, másrészt pedig '56 képviselete nagyon fontos" - indokolta döntését a politikus. Mint mondta, eredeti elképzelése szerint közös SZDSZ-MSZP jelöltként kívánt volna indulni a főváros I. kerületének 1-es számú választókörzetében.

A liberális párt helyi szervezete támogatta a képviselő egyéni jelölését, azt az SZDSZ ügyvivői testülete is jóváhagyta, a közös jelöltséget azonban nem támogatta a vegyes körzetben szintén jelölési joggal bíró II. kerületi szervezet - részletezte a képviselő.

Mécs Imre szerint az MSZP már korábban felajánlotta számára, hogy színeiben induljon, mivel fontosnak tartják, hogy személyében '56 képviselete megjelenjen a parlamentben. Arról, hogy a fővárosi vagy az országos listán kap majd helyet, még nem tárgyaltak - fűzte hozzá.

Az SZDSZ egyik alapítójaként számon tartott politikus hangsúlyozta: semmilyen körülmények között nem lép be más pártba. Hozzátette: döntését hétfőn este a II. kerületi csoportgyűlésen jelentette be, és a frakció keddi ülésén tájékoztatta a képviselőtársait is.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint sajnálatos, hogy Mécs Imre a szocialisták színeiben indul jövőre.

Az SZDSZ vezetése nem kínálta meg befutó listás hellyel, ezért fogadta el az MSZP neki tett ajánlatát – írta korábban a Hírszerző.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Mécs Imre az SZDSZ színeiben indul

Mécs Imre lett az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje a budapesti 1. számú választókerületben – közölte a párt budapesti elnöke.

MTI Itthon

Az SZDSZ-ből ismét csak Mécs Imre szavazott

A szabad demokrata képviselők közül az államfőválasztás második fordulójában ismét csak Mécs Imre szavazott. A liberális politikus ezt maga közölte az MTI kérdésére.

MTI Itthon

Mécs függetlenként indul 2006-ban?

A 2006-os országgyűlési választásokon Mécs Imre függetlenként indul, ha nem kap jelölést az SZDSZ-től egyik egyéni körzetben sem, míg Béki Gabriella egyelőre nem döntött, hogy visszavonul-e, vagy elfogadja-e a felkérést.