Hiller István és Szatmári Ildikó. Kinek, mi köze hozzá? © MTI

"Egy kis kampány, egy kis ez, kis amaz" - a Cotidianul című román napilapban közöltek szerint egy lehallgatott telefonbeszélgetésben e szavakkal jellemezte Magyar Bálint oktatási miniszter a Szekszárdon és Kaposvárott 2004 májusában eltöltött, az európai parlamenti választási korteskedés idejére eső munkanapját. A miniszter beszélgetőpartnerét a lap Lorin fedőnévvel emlegette, s - titkosszolgálati forrásokra hivatkozva - azzal az erdélyi származású Szatmári Ildikóval azonosította, aki a budapesti államigazgatás több posztján, előbb az Oktatási Minisztériumban, majd 2004-2005-ben a Határon Túli Magyarok Hivatalában (HTMH) dolgozott, s akinek sajtóhírek szerint azért kellett megválnia hivatalától, mert a magyar nemzetbiztonság gyanította, ő és férje a román hírszerzés számára kémkedett (HVG, 2005. augusztus 27.). A román újság állítólag kinyomozhatatlan feladójú elektronikus levélben jutott a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által készített, telefonlehallgatáson alapuló jelentéshez, amely ha esetleg hamisítvány, annak készítője tisztában volt az ilyen dokumentumok formai kellékeivel. Tóth András polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár mindenesetre vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, történt-e államtitoksértés az ügyben.

A magyar és az erdélyi politikai elit legfelső köreibe bejáratos házaspár tagadja a felvetéseket, ellenük hivatalosan nem indult büntetőeljárás kémkedés miatt. A jelek szerint a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) úgy ítélték meg, nem elegendő a házaspár elleni kompromittáló adat ahhoz, hogy a kémkedés vádja bíróság előtt is megálljon, de ahhoz túl sok, hogy a magyar államigazgatásban folytathassák a tevékenységüket. (Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy az asszonyt akkor igazolta le a HTMH, amikor a szakszolgálat - feltéve, hogy a román újság birtokába került dokumentumok valósak - már javában fürkészte a telefonbeszélgetéseit.) Terv is készült Szatmáriék - szakszóval - elszigetelésére, amely állítólag éppen a Magyar Nemzet által múlt héten kirobbantott "kémbotrány" miatt szakadt félbe. A házaspár jelenleg egy Pest megyei településen él.

Az alaptörténet egyébként már régóta forgalomban van: elsőként idén áprilisban a Transindex magyar nyelvű kolozsvári internetes hírportál fórumán jelent meg - Szatmáriék nevével - egy utalás, majd a magyar Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának május 3-ai, egyébiránt az NBH éves jelentésének rutinszerű megvitatására összehívott ülésén Demeter Ervin (Fidesz-MPSZ) volt titokminiszter vetette fel, hogy a házaspárt illetően hírszerzési gyanút felvető "adatok keletkezhettek". Kérdés, Demeterhez mikor jutott el a hír, a HVG értesülései szerint ugyanis a tavaly decemberi, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kampánya során a Fidesz több vezető politikusa még aktívan konzultált Szatmári Tiborral.

A magyar elhárítás egyébként nyilvánvalóan a férjet tartotta veszélyesebbnek, ő ugyanis rendszeresen részt vett a Magyar Állandó Értekezlet legbizalmasabb ülésein, így az NBH joggal tarthatott attól, hogy az ott elhangzottak illetéktelen fülekbe jutnak. A kulturális-oktatási szférában - például az Apáczai Közalapítványnál - tevékenykedő asszony ellenben nemigen férhetett hozzá fontos adatokhoz.

Szatmáriék ügye szorosan kapcsolódik a magyar és a román belpolitikához. A férj Kolozsváron született 1968-ban, szülei köztiszteletben álló tanáremberek. A fiatalember 1992-ben a Romániai Kereszténydemokrata Pártban kezdett politizálni, egy időben a párt vezetőségi tagja volt, s politikai ellenfelei szerint aktívan hozzájárult ahhoz, hogy a párt önfeladással a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) platformjává vált. Állítólag Szatmári ezért kapott állást az RMDSZ ügyvezető elnökségén, ahol 1994-1996 között a szövetség sajtóirodáját vezette. 1995-ben az RMDSZ kisparlamentjének, a Szövetségi Képviselők Tanácsának tagja lett, 1997-ben pedig Markó Béla elnök külpolitikai tanácsosa, akit utóbb egyre erőteljesebben bírált a szövetség platformjai egybetartását célzó, egyensúlyozó politikája miatt. Úgy vélte, az elnök aránytalanul sok kompromisszumot vállalt annak érdekében, hogy az RMDSZ-en belül vele szemben álló reformtömörülés (ebből nőtt ki később a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester vezette erdélyi Magyar Polgári Szövetség) ne szakadjon ki a szövetségből. 1998-ban megnősült: felesége, Ildikó - aki Magyarországon szerzett fizikusi diplomát - a román oktatási minisztérium nemzetiségi ügyekkel foglalkozó osztályán dolgozott. Nemsokára az aszszony szülei áttelepedtek Magyarországra, lányuk és vejük 2000-ben követte őket.

Szülőföldjén Szatmárit - főképpen a képviselők tanácsában mondott beszédei és az általa alkalmanként kiadott szatirikus lap miatt - az RMDSZ Tőkés László református püspökhöz kötődő szárnyával, illetve a reformtömörülésbe csoportosult Fidesz-barát erdélyi fiatalokkal élesen szemben álló személyként tartották számon. Ismerői szangvinikus, vélt igazáért a végsőkig küzdő emberként jellemzik, ám éppen e tulajdonságai okán Erdélyben sokan értetlenséggel fogadták állítólagos beszervezésének a hírét.

Szatmári szerepe a 2002-es magyarországi választások után megváltozott, ami összefügg azzal, hogy a négy "Fidesz-év" alatt Erdélyben az Orbán-kormányhoz közel állók anyagilag látványosan megerősödtek, miközben egyre bonyolultabbá is vált az anyaországi pénzügyi források, pályázatok elnyerése. Így kapóra jött Markóéknak az immár kitelepedett Szatmári házaspár. Ildikót a kormányváltás után az akkoriban az oktatási tárca politikai államtitkáraként tevékenykedő Hiller István mellé delegálták (formálisan "figyelmébe ajánlották") mint erdélyi összekötőt, a férjnek pedig kiadták a feladatot: szervezze meg az RMDSZ budapesti irodáját. Ugyanakkor mindketten - ezt Erdélyben legalábbis így látják - távolról sem a román állam, hanem főképpen az RMDSZ érdekeit tartották szem előtt. A leendő botrány első jelei akkor mutatkoztak, amikor az Orbán-kormány távozását követően az erdélyi és a magyarországi sajtóban egymás után láttak napvilágot olyan cikkek, amelyek az erdélyi Fidesz-közeli csoportok által megszerzett magyarországi támogatások felhasználását firtatták.

Erdélyben többen is azt gyanították, az Orbán-kormány idején kiszivárgott magyar közpénzek egy része kézen-közön magyar magánzsebekbe folyt vissza. Amikor az RMDSZ-hez közel álló Erdélyi Riport nagyváradi hetilap 2003. szeptember 4-én közölte, hogy Szász Jenő egyik alapítványa 40 millió forintnak megfelelő lejt számolt el az Illyés Közalapítvány felé egy szakértői felmérés szerint legfeljebb 8 milliót érő (egyébként elidegeníthetetlen) ingatlan székelyudvarhelyi megvásárlására, Szász pert indított. Az újság azonban írásos bizonyítékokkal állt elő, s utóbb nyert is. Szászék környezetében ekkor kezdték el szajkózni, hogy a dokumentumokat a lap csakis a közalapítványtól vagy a HTMH-tól szerezhette be. Ezt követően kezdtek el kerengeni az első információk arról, hogy Szatmáriék kémek lehetnek.

Ha hittek benne, ha nem, az RMDSZ-nek előbb-utóbb meg kellett válnia Szatmáriéktól. A romániai magyar politikai viszonyokat ismerők szerint aligha véletlen az időzítés: Markó éppen a romániai parlamenti választások és a kettős állampolgárságról szóló tavaly decemberi magyarországi népszavazást követően engedte el a házaspár kezét. Az RMDSZ hivatalosan most úgy érvel, nem lett volna helyénvaló, ha a román miniszterelnök-helyettessé avanzsált Markó - akit a Cotidianul amúgy az egykori állampárti titkosszolgálattal, a Securitatéval való együttműködéssel is hírbe hozott - bizalmasa Budapesten közfunkciót tölt be. De az sem zárható ki, hogy Szatmáriék menesztését az akkorra már az MSZP-vel - a népszavazási kampány okán - ellentétbe került és a Fidesz közeledését elfogadni látszó Markónak Orbánék ezt támasztották a békülési csomag egyik mellékes feltételéül. Akárhogyan is, tény, a romániai magyar sajtóban a kémbotrányról a legtöbb bennfentes információt az a kolozsvári Krónika szolgáltatta, amelynek nagyváradi bejegyzésű kiadócégében fő részvényes Veres Lajos budapesti jogász, Orbán Viktor Fidesz-elnök jó ismerőse.

A kémügy további elvarratlan szála Szatmári állítólagos bizalmas kapcsolata Verestóy Attila szenátorral, aki a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) ellenőrző parlamenti bizottság tagja. Csakhogy a szenátornak ettől még nem feltétlenül kellett tudnia a házaspár beszervezéséről. A külföldi kémkedést Romániában ugyanis nem a SRI, hanem a hivatalosan ismert hét titkosszolgálat közül éppen a SIE (Külföldi Hírszerző Szolgálat) irányítja, utóbbi munkájára pedig Verestóynak sincs rálátása. A szenátor a HVG-nek nyilatkozva magát Szatmári cégtársaként jellemezte, mondván, a kilencvenes évek elején mindketten a részvényesei voltak - több mint ezer másik befektető mellett - a Trinvest nevű sepsiszentgyörgyi, egyebek mellett a helyi televíziót üzemeltető médiavállalkozásnak. Egyéb kapcsolatunk nincs - állítja most Verestóy, aki a román titkosszolgálatok feltűnő hallgatásáról azt mondta: abban sem bizonyos, hogy a bukaresti parlament egyáltalán foglalkozik majd az üggyel.

A történtek ugyanakkor bizarr vonatkozásokat is felvetnek, különösen, hogy egyes budapesti hírek szerint a magyar elhárítás esetleg Szatmári Ildikónak - a telefonbeszélgetései alapján vélelmezhető - magyar állami vezetőkkel folytatott bizalmas viszonya miatt ódzkodott a kiutasítás kezdeményezésétől. Az érintett vezetők elvileg nem tudhattak arról, hogy személyük "képbe került". Ha a lehallgatott "célszemélynek" mentelmi joga van, arról a jogszabályok szerint az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát kell értesíteni, ha ellenben az ilyen kiváltsággal nem rendelkező lehallgatott társalog a mentelmi joggal bíró személlyel, azt nem szabad jelenteni. A titkos "kagylózást" egyébként bíróság vagy az Igazságügyi Minisztérium engedélyezheti, a megrendelő pedig - ha volt ilyen - az NBH lehetett, amely a hangfelvételek alapján a lényeget tartalmazó kivonatot kért. A hanganyag ma már semmiképpen nincsen meg, a szakszolgálat berendezései úgy működnek, hogy a felvételek harminc napon belül automatikusan megsemmisülnek, a leírt kivonatot azonban a megrendelő addig őrzi, amíg az a munkájához szükséges.