2006. január 19-én este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce község határában a Borsó-hegynek ütközött a szlovák légierő koszóvói békemisszióból hazatérő katonákat szállító repülőgépe. A fedélzeten tartózkodó negyvenhárom ember közül csak az akkor 27 éves fiatalember maradt életben, aki úgy érzi: talán soha sem tudja majd feldolgozni a történteket.

"Ha legalább ketten-hárman megmaradtunk volna, biztosan könnyebb lenne, de így magam vagyok az emlékeimmel és a megválaszolatlan kérdéseimmel" - mondta Martin Farkas, aki soha sem fogadta el a pszichológus segítségét, mert úgy gondolja, hogy ezt a küzdelmet magának kell megvívnia saját magával. "Nagyon sokat segített a feleségem, a családom, a barátaink, a kollégáim, és a kiskutyám, Gina is. Egy ilyen játékos, hálás kis jószág igazi balzsam a léleknek."

A történteket később felidézve arra a határozott meggyőződésre jutott, hogy a baleset előtti percekben semmi rendkívülit nem észleltek, a gép - harminc kilométernyire a kassai célállomásától - lassan ereszkedett lefelé, aztán egyszer csak erősen rázkódni kezdett. "Akkor már tudtuk, hogy nagy baj van, de ez az egész csak két-három másodpercig tartott. Mintegy  három órája feküdhettem a roncsok között, amikor arra eszméltem, hogy körülöttem ég az erdő és egy ember elemlámpával világít a szemembe. Magyarul beszélt hozzám. Nem értettem, de jött még valaki, aki angolul is tudott. Neki mondtam, hogy lezuhantunk, nézzenek szét, él-e még valaki. Aztán jött a mentő, és csak három nap múlva, a kórházban tudtam meg, amikor felébredtem az altatásból, hogy rajtam kívül mindenki halott."

A katona a lélekjelenlétével magyarázza, hogy a gép becsapódása után a mobiltelefonjáról rögtön fel tudta hívni a feleségét és a szlovák rendőrség segélyhívó számát. Azóta kétszer járt Hejcén, de nem a hivatalos megemlékezés alkalmával, hanem a családjával, és köszönetet mondott a falu polgármesterének, amiért megszervezte a mentést. Amikor tömeg volt ott, nem kívánt ott lenni. Szavai szerint azért, mert tudta: ő lenne az összes kamera célpontja. "Inkább egyedül megyek oda emlékezni, amikor senki se lát."

Martin Farkas rosszmájú, hazug feltételezésnek nevezte, a találgatásokat, miszerint ittak a fedélzeten. "Senki sem ivott, és ezt az utólag elvégzett tesztek is igazolják" - fogalmazott a tragédia évfordulóján megjelent interjúban, az áldozatok emlékének állítandó szoborcsoport alapkövének felszentelése napján. "Szerintem az emlékmű nem is olyan fontos, mint az, hogy azoknak a csodálatos embereknek az emlékét, akik 2006 január 19-én a Borsó-hegyen haltak meg, a szívünkben őrizzük"- mondta a túlélő.