Irredenta rendezvény. Nem, nem, soha!

Tavaly az országgyűlési választások előtt néhány nappal meglepő közlemény jelent meg a Fidesz honlapján. A Pokorni Zoltán által szignált szövegben az alelnök a Fidesz nevében Trianon-emléknap bevezetését javasolta az iskoláknak. Másnap a párt sajtóosztálya még meglepőbb bejelentést tett, miszerint a hivatalosnak látszó közlemény voltaképpen „kalózközlemény”. Hammerstein Judit, a párt sajtófőnöke még rendőrségi feljelentést is kilátásba helyezett az „ismeretlen elkövetőkkel” szemben. A nyomozás eredményéről semmit sem tudni, mint arról sem, hogy a Fidesz sajtóosztályáról szétemailezett kalózszöveg hogyan kerülhetett fel a párt portáljára, ha a kezdeményezés „kalóz” volt.

A kampány finisében nem túl nagy figyelmet kapott ötlet vagy kalózötlet most, a hétvégi Trianon-megemlékezéseken új életre kelt. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke a tapolcai Trianon-emlékműnél bejelentette: pártja és a KDNP törvényjavaslatot nyújt be arról, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. legyen a magyar összetartozás napja. Tekintve, hogy a két párt már be is nyújtotta a törvényjavaslatát, és egyelőre még nem jött helyreigazítás, érdemes komolyan venni a kezdeményezést.

A (kalóz)ötlet persze ma is éppen olyan rossz, mint tavaly volt. De arra azért jó, hogy aki ezt ki meri mondani, az a kezdeményezés támogatói szemében végérvényesen kiiratkozzon a nemzetből. Igaz, a végletes fogalmazással érdemes nekünk is csínján bánni. A Fidesz példája azt bizonyítja, van lehetőség a megújulásra. 1990. június 4-én Szabad György, az Országgyűlés MDF-es elnöke azzal fordult a képviselőkhöz, hogy „a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselőtársaimat, álljunk fel!” Mire a Fidesz-frakció testületileg kivonult. Arra is emlékszünk még, hogy Kövér László és maga Németh Zsolt is határozottan elutasította a kettős állampolgárságról szóló népszavazási kezdeményezést, hogy aztán 2004. december 5. közeledtével a pártvezetés formális döntése nélkül is feltakarjon Orbán Viktor mellé, és támogassa azt.

Most a kormánypártok – bár ritka rossz helyzetben vannak – aligha tehetik meg, hogy támogassák a Fidesz és a KDNP törvényjavaslatát, az ugyanis szükségtelenül megterhelné a környező államok és Magyarország kapcsolatait, illetve gátolná a magyar közösségek autonómiatörekvéseit. Az sem segíti az előterjesztés esélyeit, hogy a tervezet preambuluma a 2004. december 5-iki népszavazást emlegeti, hiszen akkor a kormánypártok határozott nemet mondtak a határon túli magyarok automatikus kettős állampolgárságra, és ezért a „nemzeti oldaltól” megkapták a nemzetáruló – azóta állandósult – jelzőt.

A rutinos külpolitikusnak számító Németh sem gondolhatja komolyan, hogy a szlovákokat, románokat, ukránokat vagy szerbeket most majd sikerül meggyőzni arról, hogy – mint Tapolcán mondta – „Trianonnal végső soron senki sem járt jól, még a látszólagos győztesek sem”. És nyilván tudnia kell neki és a törvényjavaslatot vele együtt jegyző KDNP-s Simicskó Istvánnak is, hogy az ifjúságnak ma is van lehetősége tájékozódni Trianon következményeiről és a határon túl élő magyar közösségekről; ehhez egy újabb, érzelmileg túlfűtött nemzeti emléknap, gyásznap már nem sokat tehet hozzá. Persze, ha a cél valóban a történelem megismerése, nem pedig nemzeti színű propaganda.

Mi történt, hogy ütött az óra, most törvényt kell alkotni az emléknapról? Éppúgy, ahogy a két világháború közt nem volt olyan parlamenti párt, amelyik ne küzdött volna a trianoni békével meghúzott határok revíziójáért, nincs ma Magyarországon olyan komoly politikai erő, amelyik ne támogatná a határon túli magyar kisebbségek autonómiatörekvéseit. Németh sem azt mondja (biztosan nem is azt gondolja), hogy a magyarok javára kellene módosítani az 1947-ben újfent meghúzott igazságtalan határokat, ő is az autonómiatörekvések támogatásáról, Trianon „káros következményeinek” a környező államokkal közösen történő felszámolásáról szól. Csak az nem világos, hogyan illeszkedne az üdvös célokhoz a Nemzeti Összetartozás Napjának egyoldalú parlamenti deklarációja.

Ma már világos: illúziónak bizonyult, hogy az uniós csatlakozás egy csapásra orvosolja majd a térség kisállamainak nyomorúságát, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogfosztottsága megszűnik, és „testvér lészen minden ember”. Mint ahogy az is jól látszik, az unió magállamai is egyre értetlenebbül tekintenek a csatlakozó keletiek „egyedi” megoldásaira, Románia, Bulgária vagy éppen Lengyelország belpolitikai történéseire. Más sem hiányozna még, mint a szimbolikus politizálás újabb, immár uniós államok viszonyát megterhelő „egyéni kezdeményezése”. Ne felejtsük el, mennyi gondot okozott a lánykorában még státustörvénynek nevezett projekt, amely kínkeservesen létrehozta ugyan a magyarigazolványt, de a vitában az unió nem a mi pártunkat fogta.

A Fidesz–KDNP kezdeményezése a rossz irányba vezető, a nemzet életét többször megkeserítő sérelmi politikára épít, a javaslat veszélyesen öncélú és voluntarista, mert nem számol a tőlünk függetlenül létező körülményekkel, lehetőségekkel, illetve azzal, hogy a kisebbségi autonómiák Európában nem történelmi jussokra, hanem a kollektív emberi jogokra épülnek. Sokat elárul a javaslatról annak ultimátumszerű beterjesztése is. Ha Németh Zsolték komolyan gondolták volna, előzetesen egyeztetnek a kormánypártokkal, a határon túli szervezetekkel, sőt, külországi testvérpártjaikkal is. Hétvégi aktivitásuk után az már világosan látszik, hogy a fideszesek más gondolnak a Trianon-megemlékezésekről, mint 17 éve, de a politikai játékszabályokat biztosan helytelen volt felrúgni. Szabad György „osztály, vigyázz!”-áról 1990-ben azért vonultak ki látványosan a fideszesek, mert arról az akkori kormánypártiak előzetesen nem egyeztettek velük. Most, 2007-ben egy ennyire kockázatos, a szomszédsági kapcsolatokat is befolyásoló törvényjavaslatot sem Tapolcán kellett volna bejelenteni, helyes lett volna előtte megfutni a kötelező köröket. És aztán ejteni az ötletet.

Zádori Zsolt