szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A hatodik helyen kiemelt Szávay Ágnes nagy csatában, 6:7 (7-9), 7:5, 6:2-re legyőzte a második helyen rangsorolt szerb Jelena Jankovicsot a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztorna döntőjében.

© AP

A 600 ezer dollár összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztorna döntőjét a 18 esztendős, hatodik helyen kiemelt magyar tehetség a világranglistán 3., második helyen rangsorolt szerb Jelena Jankoviccsal vívta.

Szávay Ágnes 7:6 (9-7)-ra elvesztette az első játszmát Jankovics ellen.

Jankovics az 1 óra 7 perces nyitó szett rövidítésében három játszmalabdát hárított, míg Szávay Ágnes a második játszmában meccslabdát hárított.

A 18 esztendős magyar tehetség ezzel pályafutása második tornagyőzelmét szerezte meg, egyúttal ez volt eddigi legnagyobb sikere, hiszen korábban még soha sem nyert ilyen előkelő helyen jegyzett rivális ellen.

Szávay ezzel várhatóan a legjobb húsz közé kerül a világranglistán.

A mérkőzés

Jankovics magabiztosan nyerte az első gémet, Szávay viszont semmire hozta a sajátját. A folytatásban a szerb teniszező továbbra is kőkeményen játszott, a magyar viszont bizonytalankodott és semmire veszítette az adogatójátékát (1:3).

Névjegy
Született: 1988. december 29, Kiskunhalas
Lakhely: Budapest
Testmagasság/testsúly: 1,71 m/63 kg
Ütőfogás: jobbkezes
Helyezése a világranglistán: 23.
Legjobb helyezése a világranglistán: 23. (2007. szeptember 10.)
Profi játékos: 2004 óta
Tornagyőzelmei egyesben: 2 (Palermo, Peking - mindkettő 2007)
Döntős: 1 (New Haven - 2007)
Elődöntős: 2 (Modena - 2005, Budapest - 2007)
Idei győzelem/vereség-aránya egyesben: 54 győzelem/13 vereség

A Grand Slam-tornák közül a Roland Garroson és Wimbledonban a második fordulóig, a US Openen a negyeddöntőig jutott, az Australian Openen pedig a selejtezőben búcsúzott.
A következő gémben óriási csata alakult ki, Szávay öt bréklabdához jutott és nyolcszor volt egyenlő az állás. Az ötödiket végül sikerült kihasználnia, majd nyerte a saját szerváját és ezzel kezdődhetett minden elölről (3:3). Ezt követően fej-fej mellett haladt a szerb és a magyar teniszező (5:5), majd Szávay ismét bréklabdához jutott, de nem sikerült kihasználnia a lehetőségét (5:6). A rövidítésben előbb Szávay hengerelt, és 5-0-ás előnyhöz jutott, majd Jankovics szedte össze magát, és 5-4-re szépített. Szávay három játszmalabdához jutott, ám mindhármat elpuskázta, s így riválisa került előnybe.

A második szettben Jankovics azonnal brékelte a magyar teniszezőt, majd nyerte a saját adogatását és 2:0-ás előnyhöz jutott. Szávay ugyan sok hibával játszott, de négy bréklabdát hárítva szépített. Az ötödik játékban ismét botlott a magyar teniszező: Jankovics 5:1-nél meccslabdához jutott, de riválisa egy foghatatlan adogatással hárította azt, majd megkezdte a felzárkózást.

A következő gémben a szerb játékos már a mérkőzésért adogathatott, de Szávay brékelte ellenfelét (5:3), majd óriási küzdelemben nyerte a saját szerváját és már csak egy gém választotta el az egyenlítéstől. Jankovics ekkor orvost kért: fejét és a nyakát masszírozták. A rövid pihenő után Szávay kiegyenlített, sőt sorozatban öt gémet nyerve, a vezetést is megszerezte (6:5). A következő játékban Szávay három szettlabdához jutott: az elsőt még elrontotta, de a másodikat érvényesítetté és ezzel kiegyenlített.

A harmadik, egyben utolsó felvonásban Szávay villámgyorsan 3:0-ás vezetéshez jutott. Jankovics szépített, a magyar azonban tovább növelte előnyét és már csak két játék választotta el pályafutása legnagyobb sikerétől. Ismét brékelte riválisát (5:1) és ezúttal már ő adogathatott a győzelemért. Az izgalmak azonban tovább folytatódtak: Szávay két meccslabdához jutott, de egyiket sem tudta értékesíteni, így riválisa szépített (5:2). A következő gémben azonban két újabb meccslabda után Szávay megnyerte a mérkőzést, s egyben a pekingi tornát is.  

"Annyira boldog vagyok" - mondta a magyar játékos, aki a közel három órás csatát követően térdre borult örömében, az arcát pedig a kezeibe temette. "Ez pályafutásom eddigi legnagyobb sikere és ettől remekül érzem magam. Mindig jó tornát nyerni, különösen úgy, hogy ellenfelemnek már meccslabdája is volt."

"Olyan sok lehetőségem volt, de sajnos kapkodtam és nem koncentráltam eléggé" - mondta Jankovics. "Az ellenfelem nem hibázott és én egyszerűen kiengedtem a kezemből a mérkőzést. A harmadik játszmában már fogytán volt az energiám és az egész jobb felemet merevnek éreztem, teljesen összeomlottam és egyszerűen katasztrófa volt a játékom." 

A szerb klasszis - aki a magyarról annyit mondott, hogy óriási tehetség és a tenisz szerelmesei sokat fognak még hallani róla - a második szettben ápolást kért, a nyakát fájlalta, de Szávay a folytatásban kíméletlenül begyűjtötte a tornagyőzelmet és az azzal járó 88265  dollárt (16,2 millió forint), valamint 275 világranglista-pontot.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Us Open: Szávay elődöntőt vív párosban

Szávay Ágnes a cseh Vladimira Ulihrovával az oldalán magyar idő szerint csütörtökön 17 órától a centerpályán vívja elődöntőjét női párosban az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

MTI Világ

Peking: Szávay bejutott a nyolcaddöntőbe

A hatodik helyen kiemelt Szávay Ágnes 1 óra 18 perc alatt, két játszmában nyert az új-zélandi Marina Erakovic ellen és bejutott a nyolcaddöntőbe a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztornán.

MTI Itthon

US Open: Szávay kiesett párosban

Szávay Ágnes a cseh Vladimira Uhlirovával az oldalán 6:2, 7:6-ra kikapott az ötödik helyen kiemelt tajvani Csan Jüng-csan, Csia Jüng-csuang duótól az amerikai nyílt teniszbajnokság párosversenyének elődöntőjében, így befejezte szereplését az év utolsó Grand Slam-tornáján.

MTI Világ

Szávay döntős lett Pekingben

A hatodik helyen kiemelt Szávay Ágnes két játszmában, 1 óra 8 perc alatt nyert a hazai kedvenc Peng Suaj (Peng Shuai) ellen és bejutott a döntőbe a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztornán.

MTI Világ

Szávay már a 23. a világranglistán

A US Openen negyeddöntős Szávay Ágnes nyolc helyet javított korábbi pozícióján, így jelenleg pályafutása legjobbjaként már 23. a női teniszezők világranglistáján.

MTI Világ

Szávay: „egy picit éhes maradtam!”

Szávay Ágnes saját bevallása szerint sokat hibázott, ezért nem volt esélye az orosz Szvetlana Kuznyecova ellen az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében.

hvg.hu Világ

Szávay már a négy között van Pekingben

Szávay Ágnes bejutott a 600 ezer dollár összdíjazású Kínai Nyílt Teniszbajnokság elődöntőjébe Pekingben, miután két játszmában legyőzte az argentin Maria Emilia Salernit.

MTI Világ

Szávay Peng Suajjal mérkőzik szombaton

A második helyen kiemelt szerb Jelena Jankovic véget vetett a hosszú szünet után visszatért Lindsay Davenport menetelésének, ugyanis két játszmában legyőzte a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztorna elődöntőjében.