Tetszett a cikk?

Olyan mértékig nyilvános az Országos Választási Bizottság (OVB) ülése, amilyen mértékig az nem zavarja a normális munkát – mondta Szigeti Péter, a testület elnöke. Kedden zárt ülést rendelt el, miután az érdeklődők egy része szóváltásba keveredett a testület több tagjával.

Az OVB elnöke megemlítette, hogy az elmúlt két évben kétszer történt hasonló eset. Szigeti Péter szerint ennek ellenére nem kell „dramatizálni” a történteket, ám a hasonló esetekben is határozottan kell fellépni.

Mint mondta, az ő feladata, hogy biztosítsa a megfelelő rendet az üléseken. „Ez egy hatósági tevékenység és a bizottságot megilleti a hivatalos személyek védelme, így ha veszélybe kerül a munka rendje, akkor kérhetem a köztársasági őrezred segítségét” – fűzte hozzá. Utalt arra, hogy a kormányőrség biztosítja az OVB rendezvényeit.

Szigeti elmondta, hogy a testületnek nincs „írott ügyrendje”, viszont „18 éves gyakorlata van”. Közölte, a nyilvánosságnak fizikai korlátai vannak, így annyian vehetnek részt az ülésen hallgatóként, ahányan a teremben elférnek, úgy, hogy nem zavarják a testület munkáját.

Utalt arra, hogy a választási eljárás minden mozzanatának nyilvánosnak kell lennie. Az OVB az egyetlen állami szerv, amelynek munkája minden tekintetben nyilvános.

Arra a kérdésre, hogy miért az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) Roosevelt téri épületében tartják az ülések többségét, és nem a korábbi helyszínen, a Duna Palotában, Szigeti azt mondta, ez „költségtakarékosabb megoldás”.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Nem lesz népszavazás a tyúk–tojás problémáról és Morvai kérdéseiről

Több tucat népszavazási kezdeményezést utasított el kedd esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), miután legtöbbjüket komolytalannak minősítette. Az érdemben elutasított kérések közt volt Morvai Krisztina öt kezdeményezése. Hitelesítették az olasz kisebbség hivatalos nemzeti kisebbséggé alakulási kezdeményezését.

MTI Itthon

A Fidesz újabb népszavazásba szállna be

A Fidesz támogatja a több-biztosítós rendszert elutasító népszavazási kezdeményezést, amelyet több civil és érdekvédelmi szervezet is felkarolt – mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa.