szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hamis vád miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség elrendelte a nyomozást E. Zsanett ellen – erősítette meg a fővárosi főügyész.

Ihász Sándor közölte, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatalból ötrendbeli hamis vád miatt indított nyomozást az ügyben. E. Zsanett saját állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitte őt, ahol ketten megerőszakolták a három másik rendőr jelenlétében.

A Fővárosi Főügyészség május 17-én jelentette be, hogy az ügyben öt rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség: két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével.

Az öt rendőr ellen szeptember 12-én vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt és közülük hárommal szemben hivatali visszaélés miatt is.

Múlt hét szerdán a Fővárosi Főügyészség elutasította az erőszakos közösülés bűntette és más bűncselekmény elkövetése miatt, a sértett jogi képviselőjének, a nyomozást megszüntető határozata ellen bejelentett panaszát.

Az elutasító határozat ellen a sértett, jogi képviselője útján, hatvan napon belül, pótmagánvádlóként léphet fel, és vádindítványt nyújthat be az ügyészség útján a bírósághoz. Ihász Sándor kérdésre válaszolva elmondta: nincs tudomása arról, hogy ez eddig megtörtént volna.

A rendőrség honlapján múlt hét csütörtökön jelentették be, hogy megszüntették a meggyanúsított rendőrök beosztásból való felmentését, így újra munkába állhatnak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Zsanett-ügy: újra munkába állhatnak a rendőrök

Megszüntették csütörtökön a Zsanett-ügyben korábban meggyanúsított rendőrök beosztásból történő felmentését, így újra munkába állhatnak - derül ki a rendőrség internetes honlapján közzétett közleményből.

MTI Itthon

A szakértői testület alátámasztja Zsanett verzióját

Az igazságügyi szakértői testület szerint a körülmények alátámasztják a Zsanett által elmondottakat, vagyis a sérülései keletkezhettek az általa elmondott módon - mondta a nő jogi képviselője, Tuza Péter szerdán a távirati irodának.

MTI Itthon

Panasszal élt E. Zsanett védője

Megérkezett a Budapesti Nyomozó Ügyészségre az állítása szerint májusban rendőrök által megerőszakolt E. Zsanett ügyvédjének panasza az erőszaktevők ellen indított nyomozást megszüntető határozat ellen - erősítette meg a Fővárosi Főügyészség a szombati Népszabadság értesülését.

MTI Itthon

Megkezdődött az iratismertetés a Zsanett-ügyben

Megkezdődött az iratismertetés a Zsanett-ügyben - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn délelőtt. Morvai Attila azzal a sajtóhírrel kapcsolatban, miszerint ezt követően megszüntetik a nyomozást, azt mondta: érdemi döntés még nem született erről.

hvg.hu Itthon

Zsanett-ügy: a rendőrök panaszát elutasították

Elutasította az Fővárosi Főügyészség a Zsanett-ügy megszüntetésével kapcsolatban hozzájuk beérkezett két gyanúsított védői panaszát – tájékoztatta a hvg.hu-t Varga Gergely a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A harmadik panaszról, amelyet a sértett, E. Zsanett jogi képviselője nyújtott be, várhatóan a jövő héten dönt az ügyészség.