Horváth Ágnes. Szélsebes átalakítás © Stiller Ákos

„Magyarországon egy olyan modellt és olyan megoldást találtunk, ami megfelel a mi tradíciónknak, megfelel a mi kultúránknak” – jelentette ki magabiztosan Horváth Ágnes február 11-én, az egészségbiztosításról szóló, újratárgyalt törvény megszavazása előtt. A második Gyurcsány-kormány már 2006 májusában egyértelművé tette, hogy az egészségügy reformját időszerűnek tartja, a tervezett törvényt, az egészségbiztosítási rendszer átalakítását pedig élénk vita kísérte. A Magyar Orvosi Kamara harcos ellenállása ("Az orvosok nem támogatják az egészségbiztosítási reformot, ahol tudnak, betartanak!" – hangzottak például tavaly év végén a kamara elnökének sokat idézett szavai), a reform mellett kiálló értelmiségiek felhívása („Ne tegyenek úgy, mintha ma nem szelektálna az egészségügyi rendszer ember és ember, tehetősebbek és elesettek, jól szituáltak és periférián tengődők között” – írták nyílt levelükben) és a kormányzat szárnyaszegett kommunikációja különösen feltűnő volt. Emellett viszont a – többpénztáras rendszerben a licit tárgyát képező – lakosok sokáig igen keveset tudtak arról, mi is vár rájuk. A módosító indítványok benyújtásán túl arra is elegendő volt a december 17. (amikor először szavazták meg a törvényt, amelyet Sólyom László  megfontolásra visszaküldött a parlamentnek) és február 11. közötti időszak, hogy talán egyre többen kezdik érteni, miről is voksoltak két nappal ezelőtt - immáron másodszor - honatyáink a parlamentben.

Eljöttek a Kossuth térre

Mintha másfél évvel ezelőtt lennénk, ismét a rendőrkordont rázó, skandáló tömeg gyűlt össze. Szólt az elkúrtad, ezúttal az egészségbiztosítási törvény megszavazása miatt. Nézze meg videónkat!

A hétfői szavazásos, tüntetéses nap után a helyzet a következő: az állam 22 darab egészségbiztosítási pénztárat alapít zárt körű részvénytársaságok formájában, 20 millió forintos tőkével. Tizennyolcat a megyékben, négyet pedig Pest megyében és a fővárosban. A többségi tulajdonos az állam lesz, ugyanakkor a magánbefektetők 49 százalékos részesedést szerezhetnek egy-egy pénztárban, pályázat útján. A lakosokra fejenként 12 ezer forint kikiáltási árról indul a licit. (Erre utalva nyilatkozta nemrég Kiss József egykori OEP-főigazgató, hogy polgári kezdeményezésként már elutalta az OEP ellátási számlájára azt a 24 ezer forintot, amellyel „kiváltaná” a saját és egy családtagja adataiért fizetendő befektetői összeget). Egy pénztárnál a működés megkezdéséhez minimum 500 ezer tag szükséges, legfeljebb azonban 1,5-2 millió ügyfele lehet – a limit oka, hogy ne alakuljanak ki monopóliumok. Egy magántársaság több, megyébe is „bevásárolhatja magát”, ami érdeke is lesz, mert a megyék lélekszáma nem feltétlenül éri el a minimumlétszámot. Ha mégsem akadna érdeklődő, és nem lesz kisebbségi tulajdonos a pénztárban, akkor az állam gyakorolja a befektetőknek tartogatott jogokat is. A licittől egyébkén 120 milliárdos bevételt vár a kormány.

A törvény szerint a pénztárak egy év múlva, 2009. február 1-jén állnának fel és április 1-jén kezdenék meg működésüket; a hozzáértők 5-8 pénztár megalakulását valószínűsítik. Tagtoborzásra február 15. és március 15. között lesz módjuk. A pénztárak nem szelektálhatnak a biztosítottak között, vagyis csak azért, mert valaki betegebb, idősebb, szegényebb, mint mások, nem lehet elutasítani. A csoportos munkahelyi és a célzott toborzást tiltja a törvény. Utóbbi azt jelenti, hogy nem lehet személyre szóló levelekkel, telefonokkal egy-egy korosztályt vagy lakosságcsoportot megcélozni. Pénztártaggá egy belépési lap kitöltésével válhat valaki. Ezen a névnek, a lakcímnek, a születési időnek, helynek és a társadalombiztosítási azonosítónak kell majd szerepelnie, vagyis az egészségi állapotra vonatkozó kérdés nem lehet az adatlapon. A nyilvántartásba vételről értesítést kap a tag. Aki nem nyilatkozik a belépésről, az sem esik ki a rendszerből, hiszen automatikusan a területileg illetékes pénztár ügyfele lesz.

Átlátható rendszer © Túry Gergely

A pénztárak minden háziorvossal kötelesek leszerződni, háziorvost ezért nem kell váltanunk. Nem így a kórházak, szakrendelések esetében. A betegutat a biztosító szervezi majd: azokhoz az intézményekhez, orvosokhoz irányít, amelyekkel szerződött, s amelyek működésével a betegek és a biztosító is elégedetett, így nem választhatunk szabadon. Annyit azért előír a törvény, hogy a pénztárnak a hozzá tartozó területen minden kórházzal szerződést kell kötnie, illetve az egyéb pénztárhoz be nem jelentkezett emberek is az ő ügyfelei lesznek. A törvény lehetővé teszi, hogy a pénztár átvállalja a vizitdíj fizetését, ha valaki felelős ügyfél módjára részt vesz szűréseken, egészségmegőrző programokban. Azt is kimondja a jogszabály, hogy a vizitdíjból és a kórházi napidíjból befolyó összeg 30 százalékát az egészségügyi intézmény dolgozóira kell fordítani.

Szavazás még lesz, ha nem is a pénztárakról

Az egészségbiztosítás csak az egyik eleme az egészségügyi reformnak. A vizitdíjról és a kórházai napidíjról március 9-én még szavazhatunk. Olvasóink már meg is tették.

Továbbra is jövedelemarányosan fizetjük a járulékokat (amelyek az Egészségbiztosítási Alapba folynak be, ahonnan továbbosztják majd a pénztáraknak), s az alapellátás köre sem szűkült, vagyis mindenkinek ugyanaz az ellátás jár, s az egészségbiztosítási járulék mértékét a jövőben is a parlament határozza meg. Erre hivatkoztak a kormánypártok, amikor arról igyekeztek megnyugtatni mindenkit, hogy nem lesz járulékemelés és alapcsomag-szűkítés. A kritikusok szerint viszont az ágazatba bevont tőke lobbiereje idővel kikényszeríti majd a változásokat, mert leginkább a kiegészítő biztosítások hozhatnak a konyhára, kevésbé a fejkvóta alapján elosztott pénz.

A kétkedők és a betegek legnagyobb félelme a kormány által erényként aposztrofált takarékosság. Mindkét oldal másként érvel: míg az ellenzők attól tartanak, hogy emiatt fontos vizsgálatok, műtétek maradnak el, s kevésbé hatékony, olcsóbb gyógyszerek felírására kényszerítik majd az orvosokat, addig a refompártiak azt mondják, az ellenőrzött és érdekmotivált, átlátható rendszer biztosíthatja a hatékony és eredményes működést beteg és profit szempontjából egyaránt.

Mondjam vagy mutassam?

A hvg.hu oldalain is kibontakozott egy vita az egészségügyről és egészségbiztosításról Stadler János versenyjogi szakértő és Soós Károly Attila közgazdász között. Olvasson érveket, véleményeket!

A törvény előkészítése során sokan kifogásolták, hogy elmaradt a nyílt társadalmi vita, az viszont kétségtelen, hogy számtalan cikk, publicisztika, értelmezés jelent meg azzal kapcsolatban, mi lenne a legüdvösebb az egészségügyi ellátórendszer és a betegek szempontjából. Pro és kontra logikusan felépített érvrendszer támogatta meg a reform ellen és mellett kardoskodók állításait. Verseny, javuló szolgáltatás – szól az egyik oldal, szegények és gazdagok biztosítója, romló ellátás – harsogja a másik. Az legkorábban csak 2009-ben derül majd ki, milyen is lesz a magyar rendszer, amelyet az SZDSZ a hollnad modellhez haosnlít, míg az ellenzék az amerikai rendszer honosításának vél. Azt viszont már most tudni lehet, hogy néhány orvos – egy zuglói házirovos kezdeményezésére – aláírásgyűjtésbe kezdett a vizitdíj megtartásáért: "A vizitdíj esetleges eltörlése sok praxis működését a jövőben ellehetetleníti. Talán elég egy kattintás ahhoz, hogy megmaradhasson" – áll interneten terjedő levelükben.

Az új pénztárrendszer ügyében még jelentős kalamajkát sejtet az Albert házaspár a szakszervezetek, a történelmi egyházak és a Fidesz által támogatott népszavazási kezdeményezése. "Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást?" - szól a lassan négyszázezer aláírással megtámogatott kérdés. A kormány szerint a kezdeményezés nem érinti az egészségbiztosítás új többpénztáras rendszerét, mert megmaradt az egyetlen állami többségű egészségbiztosítás, a nemzeti kockázatközösség. Míg az ellenzék szerint ez csak szómágia, és a várhatóan idén nyélbe ütött népszavazás kifejezetten a hétfőn megszavazott törvényről dönt majd. 

Hollandia - USA

Hollandiában a magyarnál lassúbb tempóban, hosszan készítették elő a reformot, és kisebb lépésekben, fokozatosan vezették be, keresztülvitele mégsem ment gond nélkül: több alkalommal tömegtüntetést tartottak az országban a tervezett lépések ellen.   A reform megindítását annak idején három fő okkal indokolták: a népesség öregedése miatti költségnövekedéssel, a költséghatékonyság javításával, valamint annak a kettős sztereotípiának a megszüntetésével, hogy az egészségügyi ellátás ingyen van, miközben a páciens helye a rendszerben másodlagos az orvosokéhoz képest. Az új rendszerben jövedelemarányosan a betegeknek is hozzá kell járulniuk az ellátáshoz, ugyanakkor a költségek nagy részét a biztosítók állják, miközben jelentősen javult az ellátás minősége, és radikálisain csökkentek a gyógyszerárak.   A reform sikerét bizonyítja a holland szakemberek szerint, hogy csak az első évben a lakosság 20 százaléka váltott biztosítót. A kezdeti lakossági elégedetlenség mára csökkent, a reform elfogadottsága a felmérések szerint jelentősen nőtt: jelenleg már csak a lakosság 9 százaléka változtatna jelentősen. A reform továbbra is vitatéma a politikai erők között, viszont a hatóságok nagy figyelmet fordítanak a lakosság tájékoztatására. A biztosítói piacon a változtatások jelentős átrendeződést okoztak.   A holland reformmal az Európai Bizottság is elégedett volt. Az átalakításra szánt 15 milliárd eurós állami támogatást Brüsszel azzal a dicsérettel hagyta jóvá, hogy a reform minden állampolgárnak garantálja az egyenlő hozzáférést a rendszerhez, miközben az hatékonyabbá és pénzügyileg kiegyensúlyozottabbá vált.   Az Amerikai Egyesült Államokban az egészségügyi finanszírozás reformja az elnökválasztás évében az egyik legfontosabb kampánytéma; a 18-29 éves korosztály legfőképpen amiatt aggódik, vajon képes lesz-e fizetni egészségbiztosítását.   A demokraták arra a 47 millió amerikaira is kiterjesztenék az ellátást, akinek jelenleg nincs biztosítása. A lakosság választhatna az állam által szervezett ellátás vagy a piaci alapú szolgáltatások között. Minden nagy munkáltatónak fedeznie kellene a dolgozók biztosítását. A Demokrata Párt a finanszírozáshoz megszüntetné az évente 250 ezer dollárnál nagyobb jövedelmű személyek esetében Bush elnök adócsökkentéseit. Az egészségfenntartó szervezeteket (HMO) perelni lehetne a költségek miatt. Hillary Clinton 8 év alatt mindenkire kiterjesztené, kötelezővé tenné a részben a munkáltatók, részben az állam által fizetett egészségbiztosítást. Barack Obama elsősorban a gyerekeknek adna biztosítást. Nem tenné viszont kötelezővé, mondván, nem lehet a méregdrága ellátást rákényszeríteni arra, aki nem tudja megfizetni.   Mivel az egészségügyi ellátás költségei 2000 óta négyszer gyorsabban növekedtek a béreknél, a republikánusok is zászlajukra tűzték az egészségügyi finanszírozás reformját. Ők ellenzik az állami alapú, univerzális ellátást, ehelyett a megelőzésre, a költségcsökkentésre, esetleg az adóenyhítés útján történő támogatásra helyezik a hangsúlyt. (MTI)