Gyurcsányos toalettpapír. Több rétegben © hvg.hu

A kedd délután négy órai kezdés ellenére szépen megtelt a ceglédi művház kamaraterme. A mintegy nyolcvanfős létszám különösen annak fényében dicséretes, hogy a város gazdakörének hetven tagja van. A közönség ehhez mérten homogén: kilencven százalékuk ötven év feletti férfi. A vendég a mérsékelt jobboldali rendezvényeken is megszokott politikai kegytárgyárusokba botlik, mindjárt háromba is. Mintegy igazolandó, szociális válság van, nem bonyolítanak túl nagy forgalmat, egyetlen vásárlót se látni. Pedig a kínálat erős: a szokásos kitűzők (nagy-magyaros, turulos, árpádsávos), az elmaradhatatlan könyvek (Trianon, Wass Albert, cion bölcsei) mellett vannak igazi kuriózumok is: gyurcsányos vécépapír és édesnemes fűszerpaprika. A hangulathoz tán a csípős jobban illene.

Ezen nem sokat lamentálhatunk, mert legott kezdődik a hivatalos program. Kezdetben öten ülnek a pulpituson, hogy aztán a bő kétórás műsor végén már csak ketten állják a sarat. Ócsai Mihály, a helyi gazdakör elnöke csak köszönt, a szónoklatokat Soltész Miklós országgyűlési képviselő nyitja meg. Ugyan a meghívón a KNP frakcióvezető-helyetteseként szerepel, de csak elírásról van szó, nem pedig arról, hogy figyelmetlenül lemaradtunk a Fidesz szövetségi politikájának újabb gyümölcséről. A KDNP-s politikus érthetően a népszavazásra koncentrál, okadatolja, miért is kell három igennel szavazni vasárnap: meg kell állítani a kormány „megtervezett rombolását”, amely csak „bizonyos érdekcsoportoknak” kedvez. Merthogy néhány befektetői csoport már szemet vetett a társadalombiztosítás vagyonára, ezt a „több mint ezermilliárdos” vagyont akarja a kormány – Horváth Ágnessel és Gyurcsány Ferenccel az élén – nekik átjátszani. A beszédben a kormány rombolásának bizonyítására hozza fel példának a halapenz.hu honlapot vagy éppen a Blaha Lujza tér hírhedt késelő suhancát, de név említése nélkül még Princz Gábor felülvizsgálati kérelmén is háborog. Ezek közül ugyan egyik sem tartozik a kormány kompotenciájába, de ez a hallgatóságot – már akinek sikerült követni a szónok indázó gondolatfűzését – csöppet sem zavarta. A honlap készítette elő ugyanis az egészségügy szétverését, Maugli a „megélhetési bűnözés” iskolapéldája, az orcátlan bankár pedig a harácsolás szimbóluma – ha jól értettük. Soltész szónoki kérdése: honnan lesz pénz a kieső pénzek pótlására? Hát, abból, ha ők kormányra kerülnek, rendbe teszik a gazdaságot, növelik a versenyképességet, beszüntetik a luxusberuházásokat, és elsőbbséget biztosítanak a magyar termékeknek. Ez utóbbi megmelengeti a kérges gazdaszíveket, de nincs idő learatni a népszerűség gyümölcsit, száz kilométerrel arrébb egy újabb gyűlés várja szónokunkat. Soltész jobbra el.

Az egyik stand kínálata. Paprikás hangulat © hvg.hu

Az utána következő Földi László hazai pályán focizik, ő Cegléd polgármestere. 11 évig iskolaigazgató volt, vérbeli pedagógus. Jobban megy neki a beszéd, könnyebben talál hangot hallgatóságával, mint az üzemmérnök végzettségű Soltész. Egy elöblögetett Széchenyi-idézet, néhány retorikai praktika (gyakori megszólítás, kérdések, hatásszünetek), az összekacsintás és a sarkosabb fogalmazás életet lehelnek a kissé kókadt hallgatóságba. Már van, aki hangosan helyesel és kommentál. Földi elsősorban az MSZP kampányának „aljasságával és alattomosságával” foglalkozik. Úgy látja – meglehetősen túlértékelve a kormánypárt képességét, illetve alulértékelve a választók elmebeli adottságát –, a szocialisták megpróbálják a választókat összezavarni, hogy a szavazófülkében majd ne tudhassák, pontosan mit jelent az igen és a nem. Az MSZP másik titkos fegyvere a „hideg kampány” lenne: nem véletlenül nincs plakátháború. „Hány bőrt húznak még le rólunk? Marad-e rajtunk még bőr? Hát, nem biztos” – összegzi a Fidesz egyik díjellenes érvét, amely szerint a kórházi és a járóbeteg-ellátást a járulékunkkal már megfizettük, copayment szedése kétszeres pénzbehajtás. „Legyen fél óránk a szavazásra, mert utána nem lesz erkölcsi alapja, ha azt mondjuk, a fene egye meg a bocskorukat! […] A gátlástalan, rabló politikának elejét kell venni!” – hevül bele. Olyannyira, hogy beszédét az Orbán-copyrightot megsértve zárja: „Hajrá, Magyarország; hajrá, magyarok!” Taps.

Soltész, Péter, Földi, Jakab, Ócsai. Pusztaötös © hvg.hu

Jakab István Magosz elnököt a szervezők slusszpoénnak szánták. Csak hát, megfázott, egy napja még lázas volt, most meg rekedt. Közelebb is húzza magához a mikrofont. De aztán belemelegszik, a torkáról lekerül a fátyol, mondókája ettől azonban nem lesz érthetőbb. Magáról a referendumról kevés szót ejt, okkal tarthatja, hallgatóságát nem kell meggyőzni az igenekről. Azzal foglalkozik inkább, hogy a kormány az utolsó családi ezüst kiárusításánál tart. Az állami tulajdonban lévő termőföld, az erdők és mezőgazdasági cégek lennének az utolsó kisvillák és kiskanalak. Ezek elkótyavetyélése „a szűk gazdasági elit vagyonát hivatott gyarapítani.” A közönség ekkor együttlélegzik a szónokkal. De a katarzis elmarad, mert Jakab a SPS-rendszerre való áttérésről, az EU modulációs elvéről, az uniós történelmi bázisról, az agrártámogatások féléves felülvizsgálatáról, a kereszt-megfeleltetésekről kezd követhetetlen kiselőadásba, amibe olykor maga is belegabalyodik, és sokszor csak a „na, most” meg a „ja, igen” fordulatokkal vágja ki magát szorult helyzetéből. A kormány mellett a legnagyobb ellenség a nagy agrárcégek érdekeit képviselő agrárkamara meg az ugrásra kész külföldiek, akik nem csupán a földeket nyúlnák le szívesen, de az uniós támogatásokat is – tudjuk meg. Jakab több példát hoz, meglehet, túlontúl sokat. A legizgalmasabb közülük Bábolna egyik borsodi gazdaságának eladása, amely Jakab szerint előre le van vajazva az egyik kormánytagnak. Sajnos, nem tudhattuk meg, kinek. Ha az igenek nem lesznek elegen vasárnap, akkor a kormány vérszemet kap, „és akkor ez a vagyon számunkra már elérhetetlen lesz” – fogalmaz sajátosan a Magosz elnöke, aki egyben a Fidesz parlamenti képviselője.

Jakab István. Baljós árnyak © hvg.hu

A három szónoklat után a jelenlévők nyilváníthattak véleményt. A nép hangja jóval karcosabban szólt, mint a szónokoké. Szép dolog a népszavazás, de nem elég. Elhangzott, hogy a volt tsz-vezetőknek a 90 százalékát le kellett volna sittelni; meg hogy a jobboldalnak nem kéne annyira „úri módon viselkedni, nem kéne magát meghúzni, mint a csiga”. Jutott kritika a Magosznak és a Fidesznek is: az előbbi mindig késében van, az utóbbi pedig érthetetlen módon nem áll ki a Jobbik és a Magyar Gárda mellett – kesergett az egyik gazda. Orbán Viktort is megbírálták: „az nem megy, hogy szónokolunk, aztán meg beszállunk a páncélozott autóba, és otthagyjuk a tömeget, amelyiket szétlövik.” De persze leginkább a kormányt és Gyurcsányt szapulták: „az olyan szemétláda, hogy úgyse mond le”, találgatott az egyik résztvevő. Egy másik pedig egy idős nőt idézett, aki az egyik tüntetésen azt mondta neki: már a beszéd kevés, ide fegyver kell.

Péter Mihály ügyvéd, a Magosz elnökségi tagja – aki egyedül tartott ki a pulpituson Jakab mellett – igyekezett lehűteni a kedélyeket, mondván át kell menni nemzeti ellenállásba. Úgy tűnt, ez valami olyasmit jelent, hogy nem járunk a multikhoz vásárolni, s ha mégis, csak magyar árut veszünk. Mire a hallgatóságból többen megjegyezték: de mi van, ha csak a Tesco-s dömpingárura van pénzünk? Péternek hála elég gyorsan eljutottunk a fegyveres hatalomátvételtől az akciós pulykamellig.

Jakabnak, a gazdatüntetések egykori főszervezőjeként érezhetően fájt, hogy nem tartják elég radikálisnak. Figyelmeztette az elégedetlenkedőket, hogy jogállam élünk, be kell tartani a szabályokat. Ő maga többször is készen állt a változásra, de nem rajta múlott, hogy a kormány maradt a helyén. „2006. október 6-án is, ha nem háromszázezren, hanem másfél millióan vagyunk, más lett volna” – lendül bele, utalva a Fidesz vekkeres tüntetésére. Majd Csoóri Sándort idézi, hogy most a „lázadás forradalmát” éljük. (Bár nem tudni, mifene rebellió lehetne az, amelyik nem lázadás. Ilyenről csak egyről hallottuk, azt még Király István, Aczél György udvari irodalmárja találta ki, és „hétköznapok forradalmiságának” nevezte. De az a forradalmiság annyira volt csak forradalom, mint a népi demokrácia demokrácia – semennyire.)

Jakab megnyilvánult a demokrácia lényegéről is: „nagyon babrás ez a demokrácia, de nem tudunk mást tenni. Illetve van más, de ahhoz elegen kell lenni. Értjük egymást?” Értjük. Csakhogy, ha egy demokráciában tényleg „elegen”, magyarán többségben vannak, akkor semmi szükség „arra a másra”. Értjük egymást, ugye?

Zádori Zsolt / Cegléd