A Jobbikból távozók – közleményük szerint – úgy gondolják, hogy a Magyar Gárda, amelyet „a diktatorikus hatalom brutalitása miatt a magyar társadalom önvédelmi reflexe váltott ki”, nem a legszerencsésebb forma volt ennek a reflexnek a megnyilvánulására.

Az alapítók meggyőződése szerint nem a Jobbiknak, mint politikai pártnak lett volna feladata egy Gárda típusú szervezet létrehozása, és nem a Jobbik elnökének annak vezetése, mert ezzel „a párt szétválaszthatatlanul egybemosódott a Gárdával, felelősséget vállalva valamiért, amit hosszútávon valójában irányítani nem képes”.
 
A legsúlyosabb problémának azt látják, hogy a Jobbik vezetői nem rendelkeznek, nem is rendelkezhetnek semmiféle hatékony eszközzel a Gárdába belépők megszűrésére, miként az is kérdéses, hogy hosszabb távon sikerülhet-e befolyást gyakorolni a jogilag teljesen különálló egyesületi formában működő Magyar Gárdára. „Ez felmérhetetlen, így számunkra vállalhatatlan veszélyforrást jelent egy olyan politikai helyzetben, amikor a hatalom a provokációk és az önmerényletek eszközétől sem riad vissza.”
 
A lemondók gondnak tartják azt is, hogy a Jobbik erőforrásai „érthetetlen módon” elsősorban egy másik szervezet, a Gárda építésére fordítódnak. Példaként pedig felhozták azt, hogy miközben a Gárda országszerte épül, addig a Jobbik a legalapvetőbb feladatát sem látja el: és a XI. kerületi időközi országgyűlési választásokon még az induláshoz szükséges számú kopogtatócédulát sem gyűjtötte össze.
 
„A fentiek alapján állíthatjuk, hogy a Jobbik jelenlegi vezetői a Gárda megalakításával és működtetésével valójában a párt politikai érdekérvényesítő képességét veszélyeztetik, és félő, hogy ezzel elveszik annak hosszabbtávú lehetősége, hogy a Jobbik társadalomformáló szerepre tegyen szert a magyar közéletben.”