szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A vidékről felrendelt, ott létszám felettinek számító 300 rendőr a kiemelt közterületeken lát el járőrszolgálatot a közrend erősítésére - jelentette ki Horváth Attila alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztályának vezetője sajtótájékoztatóján.

Január 1-jével, a rendőrség és határőrség integrációjával öt megyei rendőr-főkapitányságnál alakult ki úgynevezett "létszám feletti létszám", miniszteri döntés miatt ugyanis a volt határőröknek egykori szolgálati helyük közelében kínáltak munkát - mondta az alezredes. Győr-Moson-Sopron megyében 306, Nógrád megyében 105, Vas megyében 276 az állomány feletti létszám. 

Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya januárban jelezte Bencze József országos rendőrfőkapitánynak, hogy Budapest az integráció vesztese, ezért kérte Budapest megerősítését a megyékből felvezényelt rendőrökkel. Bencze József ezt követően döntött 300 rendőr Budapestre rendeléséről: Győr-Moson-Sopron megyéből 150, Vas megyéből 90, Nógrád megyéből 60 rendőr szolgál Budapesten három hónapon át - mondta.

Mint mondta, a rendőröket közterületi szolgálatra rendelték fel, és a Déli pályaudvar, a Keleti pályaudvar, a Nyugati pályaudvar, a budai Vár és környéke, a Blaha Lujza tér, a Belváros és a három metróvonal teljes szakaszán fognak járőrözni. Arra a kérdésre, hol laknak majd a felrendelt rendőrök, azt mondta: a Budapesti Rendőr-főkapitányság vállalta, hogy szálláshelyet bérel nekik. 

A határőrből lett rendőrök átképzése már tavaly megkezdődött, emellett 1999 óta a rendőr szakközépiskolákban a határrendész és rendőr hallgatók tananyaga 70 százalékban megegyezik, így nincs jelentős eltérés a két képzés között - mondta Horváth Attila. Budapesten körülbelül 1300 rendőr hiányzik a rendszeresített állományból - hangzott el.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Bűnbandák miatt járőrözik együtt Olaszország és Líbia

Az olasz és a líbiai kormány szombaton megállapodott arról, hogy a két ország közös járőrszolgálatot indít a Földközi-tengeren, így akarva megakadályozni az Európába irányuló embercsempészést - közölte a római belügyminisztérium.

MTI Világ

Járőröző katonák és rendőrök Rangunban

Zárva tartott az üzletek nagy része Mianmar legnagyobb városában, Rangunban, ahol nagy számban vezényeltek az utakra rendőröket és katonákat - közölték pénteken szemtanúk.