szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 4-es metró Móricz Zsigmond körtéri felszíni munkálatainak részeként rövidesen megkezdik a Villányi úti és a Fehérvári úti villamosok pályájának összekötését – közölték fővárosi képviselők.

Tájékoztatásuk szerint a fővárosi önkormányzatnak a kulturális-, valamint a városképvédelmi bizottsága is már zöld utat biztosított a vágányösszekötéshez azzal, hogy hozzájárultak a Villányi út torkolatában nemrég felállított Móricz Zsigmond-szobor áthelyezéséhez. A szobrot a körtéri Gomba épület mellett, a Fehérvári út torkolatának szomszédságában állítják majd ismét fel, várhatóan a jövő év végén.

Lakos Imre (SZDSZ), a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának elnöke, aki a XI. kerület egyik alpolgármestere is, elmondta, hogy a Villányi úti és a Fehérvári úti villamosok pályájának várhatóan ez év végéig megvalósuló összekötése egyelőre csak "fizikai lehetőséget" teremt arra, hogy a 61-es villamos a Moszkva tértől Albertfalváig járjon. Arról ugyanis még nincs semmilyen döntés, hogy a közlekedés milyen forgalomszervezéssel valósul meg a későbbiekben. A szakbizottság várja ez ügyben a javaslatot, ami várhatóan érinti majd a BKV paraméterkönyvét és tisztázni kell azt is, hogy milyen kihatása lesz a vágányösszekötésnek a Bartók Béla úti forgalomra - jegyezte meg.

Fővárosi képviselők elmondták azt is, hogy legkorábban csak három év múlva, a metró átadása után járna villamos a Villányi út és a Fehérvári út között. A metró átadása után ugyanis ritkíthatják a Fehérvári úton közlekedő villamosokat. Jelenleg olyan sűrű a villamosforgalom a Fehérvári úton, hogy ott újabb villamost, a 61-est semmiképpen nem tudnák átvezetni.

A Gellért tértől a tervek szerint úgy építenének új villamosvonalat, hogy a Batthyány tér felől érkező 19-es, vagy a Deák tér felől közlekedő 47-es, -49-es a Duna partján tudjon tovább haladni, előbb a Petőfi hídig, majd a Lágymányosi hídig, végül pedig a Budafoki útig. A Műegyetem rakparton haladó villamosok pályája alá egyébként a fővárosi önkormányzat megbízásából nagy befogadó képességű mélygarázst építenek a metró átadásáig - jegyezték meg a képviselők.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

4-es metró: a végső határidőt nem akadályozza a Fővám tér

A Hídépítő Zrt. június második felében eldönti, milyen technológiával építi meg a 4-es metró Fővám téri állomását, a költséget ezt követően lehet kalkulálni, de a végső határidőt ez az állomás nem befolyásolja - mondta Apáthy Endre, a társaság többségi tulajdonosa sajtótájékoztatón.

MTI Itthon

Csúszik a 4-es metró építes Szent Gellért téri nehézségek miatt

Csúszik a 4-es metró beruházás, mert a Szent Gellért téri állomás nincs olyan műszaki állapotban, hogy a pajzsokat - az eredeti terveknek megfelelően- fogadhassa. A kivitelező Bamco konzorcium új eljárással gyorsította volna az állomás befejezését, de ezt a DBR Metró Projekt Igazgatóság elutasította, a kockázatra hivatkozva - közölte az igazgatóság.

MTI Itthon

Csúszik a 2-es és a 4-es metró új járműveinek szállítása

Demszky Gábor kérésére, további egyeztetések után, két hét múlva foglalkozik ismét a Főpolgármesteri Kabinet a 2-es és a 4-es metróvonalra vásárolt járművek szállításával, a várható fél év körüli csúszással, illetve az ezzel összefüggő kötbérezési problémákkal - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója. A BKV és az Alstom között már folynak a tárgyalások.

MTI Gazdaság

Közepesen drágán épül a 4-es metró

Az egyes metróberuházások a sajátosságok miatt nem hasonlíthatók össze; a belvárosban, rendkívül kedvezőtlen talajviszonyok között épülő 4-es metró megvalósításának költségei a nemzetközi középmezőnybe tartoznak - tudatta a DBR Metró Projekt Igazgatóság.

MTI Itthon

4-es metró: nem lassít a Fővám téri bonyodalom

A Hídépítő Zrt. június második felében eldönti, milyen technológiával építi meg a 4-es metró Fővám téri állomását, a költséget ezt követően lehet kalkulálni, de a végső határidőt ez az állomás nem befolyásolja – mondta Apáthy Endre, a társaság többségi tulajdonosa.