Veszprémi gyilkosság: rendőr tanúkat hallgattak ki

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

Bencze József országos rendőrfőkapitánynak vannak információi arról, hogy a rendőrség állományába tartozókat hallgattak ki tanúként a veszprémi gyilkosság ügyében. Ezt maga a rendőrfőkapitány mondta hétfőn egy budapesti sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy voltak-e rendőrök a bűncselekmény idején a Patrióta bárban.

A rendőrfőkapitány úgy fogalmazott: "Arról van információm, hogy a kihallgatott, több mint 70 tanú között vannak a rendőrség állományába tartozó tanúk is, tehát a bárban tartózkodó személyek, mint szóba jöhető tanúk között az eljárás kezdeti szakaszában már felmerültek olyan személyek, akik a rendőrség állományába tartoznak". Hangsúlyozta, szerinte is tisztázni kell, hogy voltak-e a helyszínen rendőrök, akár szolgálaton kívüliek is, ezért vizsgálatot rendelt el, amely várhatóan a héten lezárul. Szólt arról is, hogy ilyen esetekben a rendőrt intézkedési kötelezettség terheli, de a személyi felelősséget firtató kérdésre annyit mondott: a vizsgálat eredményének birtokában "annak megfelelő intézkedést teszek".

A Népszabadság Online vasárnap azt írta, hogy a szolgálaton kívül a bárban tartózkodó rendőröket már ki is hallgatták, "bár egyes források szerint korántsem valamennyiüket", a bírónőt azonban a nol tudomása szerint még nem. "Egyesek a rendőrökről azt gyanítják, hogy kvázi biztonsági emberekként voltak jelen, de erre nincs bizonyíték" - olvasható a hírportálon.

"Állítólag kevéssel a gyilkosság előtt a szolgálatban lévő járőrök is "benéztek" a Patriótába, de miután nem láttak okot az intézkedésre, az ott lévők igazoltatására, tovább álltak" - olvasható Népszabadság online kiadásában. Az internetes oldal szerint "az ott szórakozó bírónő pedig a hírek szerint a rendőrség felhívása ellenére máig nem jelentkezett tanúvallomásra". A megyei főkapitányság szóvivője annyit közölt vasárnap este, hogy egyenruhás rendőrök azon az éjszakán a Patriótától mintegy 400-500 méternyire lévő Latin nevezetű szórakozóhelyen jártak csak.

A Veszprém Városi Bíróság szombaton helyezte előzetes letartóztatásba Raffael Sándort és Németh Győzőt, akik alaposan gyanúsíthatók a Cozma-gyilkosságban való részvétellel. A rendőrség korábban azt közölte, hogy a szemtanúk vallomásai alapján az állapítható meg, hogy Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott kézilabdázóját Raffael Sándor szúrta szíven. A sárbogárdi Raffael Sándort és a budapesti Németh Győzőt, a február 8-án vasárnap hajnalban Veszprémben elkövetett gyilkosság és súlyos testi sértések két gyanúsítottját másnap, Ausztriában, az A2-es autópályán  tartóztatták fel az osztrák rendőrök. A két férfit pénteken adták át az osztrák hatóságok a magyar nyomozóknak, majd szállították őket Veszprémbe, ahol azt követően órákon át tartott a kihallgatásuk.

A veszprémi Patrióta bárban február 8-án hajnalban egy nagyobb társaság az MKB Veszprém ott szórakozó kézilabdázóira támadt, majd a kirobbant verekedés során meggyilkolták Marian Cozmát. A bűncselekményben a sporttársa segítségére siető Ivan Pesic kapus, a horvát válogatott tagja  életveszélyes sérülést szenvedett (egyik veséjét el kellett távolítani), Zsarko Sesum, irányító játékos, a szerb válogatott tagja pedig súlyos szem- és arcsérülésekkel került kórházba. Sesum már korábban, Pesic pénteken hagyhatta el a kórházat. 

Bencze József újságírókkal közölte azt is, hogy a nyári, úgynevezett siófoki felvonulás ügyében elrendelt belső vizsgálat ugyancsak a héten várható. A rendőrfőkapitányt a vizsgálat elindítására korábban Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter utasította. Siófok polgármestere korábban arról beszélt, hogy a romák nyári siófoki felvonulása erődemonstráció volt, egyfajta dacos reakció arra, hogy nem tudták kiterjeszteni a befolyásukat a siófoki vendéglátósokra.