szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) jelölőbizottsága április 28-án döntött arról, hogy a május első felében esedékes választásokon Zoltai Gusztáv mellett Heisler Andrást is jelöli az ügyvezető igazgatói posztra. Most új döntés született: Heisler jelölését visszavonták, egyetlen jelöltjük maradt: a jelenlegi igazgató, Zoltai Gusztáv.

Heisler András, mint korábban beszámoltunk róla, nyílt levelében felhívta a figyelmet, hogy sok ciklust követően a BZSH képviselőtestülete először kap lehetőséget a tényleges választásra. Függetlenül az erőviszonyoktól és az esélyektől, a zsidó közélet demokratikus működése szempontjából ez mindenképpen örvendetes, írta. Egyben nyílt vitára hívta ki Zoltai Gusztávot, aki nemcsak a BZSH-nak, hanem a Mazsihisznek is ügyvezető igazgatója.

Zoltai –információink szerint – nem jelentkezett vissza, ellenben a BZSH apparátusának kezdeményezésére újabb jelölőbizottsági ülést hívtak össze, ahol a korábbi döntést eltörölve, az ügyvezető igazgatói posztra csak egy jelöltet állítottak, Zoltai Gusztávot.

Heisler András a hvg.hu-nak elmondta, szerinte törvénytelen az eljárás, mert semmi sem indokolta az új jelölést.  A választási szabályzat tételesen tiltja a jelölések visszavonását, éppen azért, hogy senkinek ne legyen lehetősége egy számára nem tetsző jelölésről szóló döntést hatalmi befolyással utólagosan korrigálni. Véleménye szerint a jelölőbizottsági tagok félrevezetésével most pontosan ez történt.

Kérdésünkre, kíván-e jogorvoslatért bírósághoz fordulni, Heisler közölte: „súlyos következményei lesznek a jogtalanságnak”.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Heisler András Vélemény

Heisler András: A Hitközség saját vesztébe rohan

A Mazsihisznél és a Budapesti Zsidó Hitközségnél 2011 májusában tisztségviselő-választások lesznek. Ám a választások előkészületeit és gyakorlatát átláthatatlan helyzetek, titkos tanácskozások, hatalmi pozíciók védése, a szervezet saját szabályzatainak sorozatos és tételes megszegése, antidemokratikus technikák alkalmazása jellemzi – véli Heisler András, a jelenlegi ügyvezető igazgató, Zoltai Gusztáv kihívója.