szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa közzétette honlapján azt a levelet, amelyet az MTV riportere írt a Lomnici-ügyben. Ebben egyebek mellett az olvasható: feletteseitől azt az utasítást kapta a tudósító, hogy "ha másként nem megy, húzzál zsákot a Lomnici fejére, mert még vágóképben sem látszódhat a riportban".

A Duna Tv és az MTV egyik tavaly decemberi híradójában kitakarták Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét arról a felvételről, ahol Tőkés László nyilatkozik. Az ügyből botrány lett, az MTVA vezérigazgatója teljes körű vizsgálatot rendelt el.

Két szakszervezeti vezető, Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka éhségsztrájkba kezdett a közszolgálati televízió óbudai székháza előtt a kitakarás miatt, illetve követelték az ügy felelőseinek eltávolítását.

Élő Gábort, az MTI Hírcentrum igazgatóját, és Papp Dánielt, az MTVA hír- és hírháttérműsoraiért felelős főszerkesztőjét végül felmentették, de az éhségsztrájkolók azt követelik, hogy távozzon posztjáról Böröcz István, az MTVA, és Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója is.

A híradós anyagot készítő riporter később levelet írt a Médiatanácsnak, amely végül nem indított vizsgálatot az ügyben. A levélből Nagy Navarro Balázs olvasott fel egyik sajtótájékoztatóján újságíróknak, de a Hír24 is idézett abból részleteket.

A nem hivatalos elektronikus levélben kitakarták a személyes adatokat, köztük a feladó nevét, így tették közzé a Médiatanács oldalán hétfőn. Nyakó István szocialista képviselő betekintést kért a dokumentumba hétfő délelőtt, de nem végül nem nézhette meg. Kiricsi Karola, a Médiatanács szóvivője ezután ígérte meg, hogy a honlapon nyilvánosságra hozzák a levelet.

Az NMHH a levél közreadása mellett azt az álláspontját is megfogalmazza, miért nem engedtek korábban betekintést Nyakó Istvánnak az anyagba. Azt írták: a Lomnici-ügyként emlegetett híradás elkészítésének hátterét tartalmazó levél - az ügyfélszolgálatukra azonosíthatatlan email címről érkező levelekhez hasonlóan - nem minősül hivatalos iratnak, ezért abba hivatalosan iratbetekintés sem kérhető.

Az NMHH által nyilvánosságra hozott levélben az szerepel, hogy amikor a riportere rákérdezett feletteseinél, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerkesztőinél, miért nem szerepelhet a volt legfőbb bíró a tudósításban, levele szerint azt a választ kapta, hogy amikor Lomnici Zoltán legutóbb az m1 híradójában szerepelt, akkor egy felettes - akinek nevét az NMHH munkatársai a levélből kitakarták -  "sikítófrászt kapott és zengett a folyosó, úgy üvöltött, hogy szedjék ki azt az embert a Híradójából. Annak az adásnak a szerkesztője már nem élte meg az esti Híradót. Te ugye nem erre pályázol?".

Miután a volt főbíró - aki jelenleg az Emberi Méltóság Tanácsának is elnöke - a felvett riport hátterében megjelent, a levél szerint a riporter főnökei azt a konszenzusos döntést hozták, hogy "majd vágás után az utómunka stúdióban belenagyítanak a képbe és Lomnici úr kiesik a bal szélén a képernyőnek".

A levél írója azt közölte: a felvett anyag vágásában nem vett részt, az anyag mégis a nevével ment le az adásban, anélkül, hogy a végterméket látta volna.

A riporter mindezt három különböző jelentésben írta le a főnökeinek, ennek ellenére figyelmeztetést kapott. Ebben az állt, hogy a jövőben szigorúan a felettesei utasításait kell követnie. A riporter ezután feltette a kérdést: mit kellett volna tennie? "Valóban zsákot kellett volna húznom Lomnici úr fejére?"

A levél szerint annak írója már nem készíthet riportokat a Híradó számára, két másik munkakörben továbbra is dolgozik, de szerződését írásban még nem hosszabbították meg.

A riporter kifogásolja, hogy a Médiatanács elismerte az MTVA vizsgálatának eredményét, és deklarálták, hogy megtörtént a felelősségre vonás.

A Médiatanács honlapján a közzétett levél mellett az olvasható: ahogy a tanács a január 18-ai ülésén hozott határozatában rámutatott, a Lomnici-ügy nem tartozik a médiaszabályozás hatálya alá. Ezt egy korábbi hivatalos kérelem nyomán lefolytatott vizsgálat után állapította meg a testület. A szabályozás ugyanis nem avatkozik be a műsorszerkesztés folyamatába, ezekben a kérdésekben a hatóságnak nincs hatásköre, és nem dönthet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!