szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hat és félről hét és fél évre súlyosította a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a rendőrnek a fegyházbüntetését, aki négy évvel ezelőtt kirabolt egy takarékszövetkezetet a Baranya megyei Görcsönyben.

A rendőrség belső elhárításának munkatársa 2010. május 18-án szolgálati autóval ment a takarékhoz, és szolgálati pisztolyával fenyegetőzve 258 ezer forintot zsákmányolt. A táblabíróság megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljáró Pécsi Törvényszék döntését, és a férfit fegyveresen elkövetett rablásban mondta ki bűnösnek.

Az ítélőtábla a kiszabott szabadságvesztést azonban enyhének találta, ezért annak időtartamát egy évvel megemelte.

A Pécsi Törvényszék, és kedden a Pécsi Ítélőtábla is közvetett bizonyítékok alapján marasztalta el a rendőr őrnagyot: a szolgálati autója járt a pénzintézetnél, az épület ügyfélterében a cipőjéhez hasonló talpnyomot rögzítettek, szolgálati fegyvere hasonlított a rablóéra, ruházata, külseje alapján őt nevezte meg lehetséges elkövetőként a fiók alkalmazottja. Kamerafelvételek is voltak a bizonyítékok között.

A bűnösségét következetesen tagadó vádlott védekezését a bíróság szerint semmi sem támasztja alá.

Nincs adat arra, hogy a rablás idején azért voltak kikapcsolva a mobiltelefonjai, mert egy informátorral találkozott – akinek a kilétét egyébként nem fedte fel. Nincs bizonyíték arra sem, hogy elment volna egy gombaszedő helyre. Ugyanakkor körülbelül 400 ezer forint adósságot halmozott fel, és esedékessé vált több mint 100 ezer forintos adóhátralékának befizetése.

A törvényszék és a táblabíróság új eljárásban ítélte el a férfit, akit bizonyítottság hiányában korábban még felmentették, de a Pécsi Ítélőtábla azonban új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!