szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Két lajosmizsei férfi megbízásából egy 17 éves fiú csinált újabb bombariadót hétfőn a kecskeméti Mercedes-gyárban – közölte a rendőrség. Egy hónapon belül harmadszor kellett bombariadó miatt leállítani az üzemet, ami nagy kiesést jelenthet a termelésben. Kedden már csak rendőri átvizsgálás után léphettek be a dolgozók az üzembe.

Hétfőn 12 óra 24 perckor hívta fel egy ismeretlen a 112-es segélyhívószámot, hogy egy óra múlva bomba fog robbanni a kecskeméti üzemben – idézte fel a rendőrség. A helyszínre kivonuló egységek a gyár területén nem találtak robbanószerkezetet, de az üzemet átmenetileg le kellett állítani, és teljesen ki kellett üríteni. 

Az ügyben a kecskeméti kapitányság közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendőrök megállapították, hogy két lajosmizsei férfi, a 30 éves Zs. Ábel és a 26 éves L. Pál bízta meg a 17 éves fiút, hogy csináljon bombariadót. A nyomozók május 27-én mindhármukat elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Mindannyian elismerték a bűncselekmény elkövetését, a kecskeméti kapitányság pedig őrizetbe vette őket, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Túry Gergely

Kedden csak rendőri átvizsgálás után léphettek be a dolgozók a kecskeméti Mercedes-gyárba – közölte a baon.hu Bács-Kiskun megyei híroldal egy olvasói bejelentés alapján. A szigorított beléptetésre azért volt szükség, mert hétfőn ebben a hónapban már harmadszor kapott bombafenyegetést az üzem.

Hétfőn a délutáni műszak sem tudta felvenni a munkát, a gyár átvizsgálásával 18 óra 20 perckor végeztek a rendőrök. Összességében ez volt a negyedik bombariadó a Mercedes-gyárban. Egy műszakban körülbelül 180 autó gördül le a gyártósorról, a bombariadók miatt kiesett termelést pedig később be kell hozniuk a munkásoknak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!