Izgalmas vita tartja izgalomban a közügyek iránt érdeklődőket. A vita Haraszti Miklóstól indult, majd új erőre kapott, miután Gulyás Márton és Varga Gergő meghirdették a küzdelmet a választási rendszer demokratizálásáért, rövidebben a választási rendszer arányosításáért.

A hvg.hu hasábjain Ceglédi Zoltán vezette le – szerintem igen meggyőzően – hogy miért illúzió, azaz irreális célkitűzés az arányos választási rendszer kikényszerítése. Vele szállt vitába Madlovics Bálint szintén a hvg.hu-n, továbbra is azzal érvelve Haraszti nyomán, hogy Orbán Viktor számára is életbevágóan fontos az ellenzék részvétele a választáson, ellenkező esetben Magyarország egy, Belaruszhoz hasonló diktatúra képét fogja mutatni, ezt pedig még Orbán Viktor sem vállalhatja.

A kiindulási pont téves. Első tételem, hogy cseppet sem bizonyos, hogy az arányos választási rendszer kikényszerítése a mostani ellenzéknek, sőt, a köztársasági eszme híveinek az érdekében állna. A második tételem, hogy ugyancsak gyenge lábakon áll az az érvelés, hogy az ellenzék részéről az aránytalan rendszerből kilépés puszta elhatározás és annak következetes végrehajtása kérdése volna. A másodikkal kezdem.

Miközben megemelem kalapomat Haraszti Miklós választással kapcsolatos tudása és tapasztalatai előtt, saját tapasztalataim ellentétesek az övéivel. Számos olyan választás megfigyelőcsoportjának voltam vezetője, amelyet az ellenzék valamilyen okból bojkottált. Meglehet, ezek közül egyik sem volt EU- és NATO-tag, ugyanakkor mind EU- és NATO-aspiráns volt, és nem láttam, hogy a választás bojkottja bármennyire is hátráltatta volna az integráció amúgy kínosan lassú szekerét. Elárulom, mivel indokolta a kialakult helyzetet a bojkott révén magára maradt kormánypárt, és mivel a bojkottáló ellenzék.

A bojkottáló ellenzék arra hivatkozott, hogy a választás jogi és anyagi körülményei nem tesznek lehetővé tisztességes küzdelmet. Hivatkoztak a választási rendszer aránytalanságára, a média helyzetére, az erőforrások súlyosan egyenlőtlen elosztására, tehát mindarra, amelyre a magyar ellenzék is joggal hivatkozhat. És mire hivatkoztak a kormánypártok? Arra, hogy az ellenzéke felmérte, nem tudja megnyerni a választásokat, ezért inkább a hősies bojkottot választotta. Vagyis arra hivatkoztak, amire a Fidesz is hivatkozni fog. A Magyarországon akkreditált választási megfigyelők, a nagykövetségek ránéznek a közvélemény-kutatási adatokra, és ezt a vitát a Fidesz már meg is nyerte.

Mi is az arányos választási rendszer kiharcolása mellett kardoskodók fő érve? Az, hogy “egy arányos szisztéma érvényesíti a népi közvélemény arányait” (Gulyás Márton), és ez az érv helytálló is. A megválaszolandó kérdés azonban az, hogy a népi közvélemény arányait nem érvényesítő választási rendszer vajon annyira durván antidemokratikus-e, hogy kellő legitimációt biztosít egy választási bojkotthoz?

Mielőtt elkapkodnánk a választ, gondoljuk végig azt is, hogy miként fogja ezt a gondolatmenetet elfogadni az Egyesült Államok, Franciaország vagy az Egyesült Királyság kormánya, sőt mi több, ezen országok demokrácia iránt elkötelezett közvéleménye. Azért hozom fel ezt a Magyarország külkapcsolatjai szempontjából három kiemelkedően fontos országot, mert ezekben az országokban FPTP (First Past The Post), azaz tisztán választókerületi egyéni versengés folyik, az arányosító lista teljes hiányával. Ezekhez az országokhoz képest a magyar választási rendszer feltűnően arányos, figyelemmel a választás listás elemére.

Személy szerint az arányos választási rendszert jobbnak tartom az egyéni választókerületi választási rendszernél, nem mintha az arányos rendszernek nem lenne hátulütője. Előre szólok, hogy ha az arányos választási rendszer megvalósul, az a mostaninál is erősebb hatalmat ad a párteliteknek abban, hogy melyik jelöltből lesz országgyűlési képviselő, hiszen a pártelitek döntik el a lista sorrendjét, és már előre hallom a forradalmi hevületű szónokokat azt követelni, hogy adják vissza a döntés jogát a népnek. A dán preferenciális lista erre is választ adna ugyan, de azt azért ugye nem képzeli senki, hogy az új választási szisztéma minden egyes elemét ki lehet kényszeríteni a bojkottal való fenyegetéssel. Mielőtt azonban elmerülnénk abban, milyen szisztéma lenne optimális Magyarországon, egyelőre tegyük fel magunknak azt a kérdést, hogy mely országok találnák a jelenlegi magyar rendszert antidemokratikusnak.

Nos, a megemlített USA, Egyesült Királyság és Franciaország választási rendszere sokkal aránytalanabb a magyarénál. Ezekben az országokban, abban az elvi helyzetben, hogy minden választókerületet ugyanaz a párt nyeri meg 51 %-al, akkor ez a párt a szavazatok 51 %-val a parlament 100 %-át, tehát az összes helyét el fogja nyerni. Nesze neked, arányos rendszer, ezek az országok egészen egyszerűen nem tehetik meg, hogy a legcsekélyebb megértést is mutassanak az ellenzéki követelés iránt. Nem is fognak. Game over: tessék ettől az illúziótól egyszer és mindenkorra megszabadulni.

Ceglédi Zoltánnal csak maradéktalanul egyetérteni lehet: a választási rendszerrel foglalkozni addig, amíg a kormányzó pártnak jelentős többsége van minden közvélemény-kutatás szerint, értelmetlen és kontraproduktív.. A választási rendszerrel való foglalatosság felmérhetetlenül sok választót tart távol az ellenzéktől. Miért? Azért, mert a választási rendszer megváltoztatásának a követelése egyenlő a vereség előre való beismerésével.

Ha pedig egy párt előre bejelenti, hogy veszít, akkor inkább ne is induljon, én ehelyett a nehezebb utat javaslom: találjon olyan fogást a Fideszen, ami nem csak a holdudvarnak tetszik, hanem széles tömegek számára vonzó, és jól verje meg a Fideszt a választásokon. És amikor ez megtörténik, akkor örüljön rettenetesen annak, hogy aránytalan választási rendszerben győzött, és adjon hálát az égnek, hogy nem hallgatott az arányos választást követelőkre. Megmagyarázom, miért.

Ha valamilyen kifürkészhetetlen okból az ellenzék eléri, hogy arányos választási rendszerben küzdjön és győzzön, akkor a győzelme is arányos többséget fog eredményezni az Országgyűlésben, ezt elég könnyű belátni. Feltételezem, a többség egyetért velem abban, hogy minden győzelemnek örülni kell, de kétharmadot meghaladó társadalmi és választói támogatásra számítani dőreség lenne. Ebből következik, hogy a Fideszt leváltó többségnek nem lesz az Országgyűlésben kétharmada.

A kérdések innen maguktól adódnak: Hogy fogják leváltani Polt Pétert? Hogy fogják pártsemlegessé tenni az Alkotmánybíróságot? Hogy fogják elmozdítani azoknak a pártkatonáknak a hadát, akiket a Fidesz 2/3-al bebetonozott a hatalomba, és minden lehetőséget megadott nekik arra, hogy a kormányt igen gyorsan megbuktassák? A válasz egyszerű: sehogy.

A választási törvény arányossá tétele a legbiztosabb mód arra, hogy a NER a Fidesz bukását követően is a nyakunkon maradjon. Ennek következtében az arányos választási rendszer kikényszerítése nem csupán lehetetlen, nem csupán nem kapná meg a nemzetközi közösség támogatását, hanem mérhetetlen rövidlátó is lenne. Kész szerencse, hogy semmi esély rá.

A NER lebontásának egyedüli esélyét az adja, hogy a mai ellenzék a Fidesz által kiötlött aránytalan rendszerben tudjon győzni, és az aránytalanság eredményeképpen kétharmadot tud elérni az Országgyűlésben. Bár már ott tartanánk. De ha egyszer majd ott tartunk, miért is engednénk ki a kezünkből a NER lebontásához nélkülözhetetlen feltételt, a kis többségű győzelem kétharmadot eredményező parlamenti többséget?

A szerző ügyvéd, volt SZDSZ-es képviselő, a Demokratikus Koalíció országos tanácsának tagja.