szerző:
Gergely Zsófia
Tetszett a cikk?

Kitört a szappan-gate a IX. Kerületi Molnár Ferenc Kéttannyelvű Általános Iskolában: a szülők szerint nem tudnak kezet mosni a gyerekek, mert még az influenzaszezonban sem telt szappanra az iskolának. Legalábbis ezt a tájékoztatást kapták az iskola vezetésétől, utólag viszont a Klebelsberg Központ illetékese egyszerűen letagadta a problémát, szerintük folyamatosan biztosítják a gyerekeknek az alapvető tisztálkodás feltételeit. Az egyik szülő erre bement az iskolai mosdókba, és telefonjával felvette, mi a valóság.

Úgy tűnik, Ferencvárosban generális problémát kezd jelenteni a szappanhelyzet, hétfőn a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és az Együtt lopott be szappanokat és WC-papírt IX. kerületi kórházakba. Közben viszont több hete készült egy elsőre egyszerűnek tűnő anyagunk arról, hogy a Molnár Ferenc Kéttannyelvű Általános Iskola felsős mosdóiban nem tudnak kezet mosni a gyerekek, mivel névtelenséget kérő szülők szerint innen is hiányzik az alapvető tisztálkodási szer.

Egyikük elmondása szerint míg alsó tagozatba járt a gyerekük, természetes volt, hogy az alapvető higiéniai és mindennapi dolgokról a szülőknek kell gondoskodni. „Mi szülők vittük be nemcsak a szappant, de a WC-papírt és a szalvétát is. Utána onnan, az osztályteremből kell kivinniük magukkal a folyékony szappant a gyerekeknek, ha WC-re kell menniük. Ez sem ideális, hogy rájuk van bízva, hiszen egy ekkora gyereknek azért nem mindig jut ez eszébe” – magyarázta.

„De nincs mivel, Mami”

Amikor viszont felső tagozatba léptek a gyerekeik, már ez az opció sem volt működőképes a gyakorlatban. „Ott más rendszer van, hiszen nincsenek annyit a teremben, illetve szünetben ki kell menniük. Vagyis még ha mi szülők be is vinnénk, életszerűtlen, hogy futkossanak a flakonnal, vagy ezért visszamenjenek az udvarról” – magyarázta a szülő, aki azt nehezményezi, hogy még csak nem is szóltak nekik. Akkor derült ki számukra a probléma, amikor tél elején sokan lebetegedtek az influenzaszezonban, volt olyan nap, hogy az osztályukból csaknem 20 gyerek hiányzott. „Szerencsére a miénk nem kapta el, mondtam neki, hogy minden egyes szünetben alaposan mosson kezet. Akkor mondta, hogy de hát nem tud, mert nincs is szappan” – mesélte.

Beszélt más szülőkkel is, a gyerekek szerint már szeptember óta nincsenek feltöltve a felső tagozatos mosdók szappanadagolói. „Megtörölni sem tudják mibe a kezüket, mert kéztörlő sincs, de a szappan azért még alapvetőbb lenne. Ekkor szóltunk az igazgatónak, mire először azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a tankerület nem ad rá pénzt, illetve a gyerekekre fogták, hogy túl sokat fogyasztanak belőle, pazarolnak” – mondta a szülő.

Ez után kerestük meg először a Molnár Ferenc Kéttannyelvű Általános Iskola igazgatóját, Török Alfrédot, majd még csak nem is reagált kérdésünkre, másodjára ugyanazt a levelet már a fenntartó Klebelsberg Központ terület szerint illetékes Belső-pesti Tankerületi Központnak is elküldtük.

Szó sincs arról, hogy a higiénián spórolnának

Mire gyorsan befutott a válasz, csakhogy ebben magyarázat helyett teljes egészében tagadták, hogy a gyerekeknek ne lenne mivel kezet mosniuk az iskolában. „Sokadik alkalommal kényszerülünk annak bizonygatására, hogy az intézményeink rendelkeznek a szükséges anyagi feltételekkel, szó sincs arról, hogy a higiénián spórolnánk. A Belső-pesti Tankerületi Központ gazdálkodása stabil, a fenntartásában lévő intézmények működése zavartalan. A tankerületi központ összes intézményében, így a IX. Kerületi Molnár Ferenc Kéttannyelvű Általános Iskolában is – a kézmosáshoz szükséges szappan, és minden egyéb eszköz, amely egy iskola működéséhez szükséges – biztosított volt eddig is és a jövőben is. A tankerületi központ intézményeiben a tisztálkodó- és tisztítószer készletek folyamatos biztosításáról a szükségleteknek megfelelően az erre szakosodott, szerződött cégek gondoskodnak a tanév teljes időtartama alatt” – állították.

Sőt, még azt is megjegyezték, mennyire „sajnálatos”, hogy az intézmény működésével kapcsolatban „egy ilyen hallomáson alapuló hír élvez prioritást, nem pedig az ott folyó szakmai munka”. A tankerületi központ „mindent megtesz a minőségi oktatás feltételeinek biztosítása érdekében” – tették hozzá. Márpedig a „kisgyermekek számára különösen fontos a helyes tisztálkodási, kézmosási rutin elsajátítása, amelyre a pedagógusok kiemelt figyelmet fordítanak az intézményben”.

A tankerület levelét továbbítottuk a panaszt tevő szülőknek, akik annyira felhúzták magukat az egészet helyből meghazudtoló válaszon, hogy aznap az iskolában videóra vették az összes felső tagozatos mosdóban, mi a helyzet szappan-ügyben:

Még jó, hogy a helyes tisztálkodás érdekében folyamatosan biztosítják ennek feltételeit a ferencvárosi iskolában, ahol egyébként a szülők elmondása szerint előszeretettel rendeznek különféle protokollrendezvényeket. Alig pár napja például a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a fideszes képviselő Zsigó Róbert itt tartott sajtótájékoztatót pont a tudatos élelmiszervásárlás és az ételpazarlás megakadályozásának fontosságáról.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!