Bár nagyon sokan elégedetlenek a rendszerrel, és a többség kormányváltást akar, a nagy tömegek félnek a radikális átalakítástól, függetlenül a társadalmi helyzetüktől, az átalakulás mérlege 28 évre visszamenőleg nem túl fényes, erre pedig emlékeznek - mondja Kovách Imre, az MTA TK Szociológiai intézetének tudományos tanácsadója, egyetemi tanár. A társadalom jelentős része nagy árat fizetett a társadalom átalakításért, így a konzervatív társadalompolitikai fordulatért is 2010 után.

Az egyik ilyen ár a 30-40-es korosztály egy részének kivándorlása:

„úgy szoktuk jellemezni a rendszert, hogy az visszafogja a nagymértékű társadalmi mobilitást és kreativitást. A fiatalok nem feltétlen azért mennek el, mert kint jobban élnek, hanem mert kint szabadabbak és kreatívabbak lehetnek.”

A másik ár pedig az, hogy a szegények teljesen belesüllyedtek a szegénységbe. Czibere Ibolya szociológus rámutatott, hogy az Eurostat 2016-os adatai szerint Magyarországon 3,2 millió embert veszélyeztet a szegénység és kirekesztődés kockázata. A jövedelmi szegények „csak” a társadalom 14 százalékát teszik ki.

Kovách Imre

Fazekas István

Bár azt nem lehet megmondani, hogy az ország gazdasági fejlettségéhez képest arányaiban hány százalékos szegénység lenne elfogadható, Kovách azt mondja, „a társadalom nagyon leszakadt csoportjának aránya megengedhetetlenül magas.” Az alsó középosztályi réteg is széles, őket is fenyegeti a lecsúszás veszélye.

Ez társadalmi és gazdasági értelemben is rendkívüli problémát jelent, de a társadalom egésze működésének minőségét is rombolja.

„Senki sem örül annak, hogy olyan társadalomban él, ahol tőle ilyen távol lévő társadalmi csoportok vannak. Ezzel párhuzamosan a szegénységtől való félelem is erős, ezért működik ilyen jól a migránsozás. Akik tömegesen nem láttak életükben migránst, azok is behelyettesítik az itthoni szegényekkel, mert valamit el kell képzelniük, és ez rögtön veszélyérzetet szül.”

Az alsó egyharmadba tartozók jelentős része könnyen manipulálható vagy klienssé tehető, de könnyen radikalizálódhat a helyzet, bár ennek még nem látszanak jelei. „1,5 millió embernek már rég a parlament előtt kellene ráznia az öklét.”

Ez egy kezdetleges konzervatív jóléti rezsim

Kovách hangsúlyozza, ezt a mértékű szegény-tömeget nem az Orbán-kormány „produkálta”, de a társadalmon belüli arányokon érdemben nem tudott változtatni, ráadásul 2010 után az alsó egyharmadtól csoportosítottak át forrásokat másokhoz. Szerinte ha marad az Orbán-kormány, valószerűtlen, hogy ez a folyamat megfordul, és majd a középosztály kárára javítanának a szegények helyzetén, de azt sem tartja véletlennek, hogy a szociális problémák konkrét megoldásáról egyik oldal sem beszél:

„a középréteghez tartozók a lelkük mélyén tisztában van azzal, hogy az akítívabb szociálpoltika azt jelentheti, hogy valamiből nekik kevesebb jut, ezért a társadalompolitikai fordulat meghirdetése nem jó üzenet a választás előtt pár héttel, hiszen nagy társadalmi csoportok a saját helyzetük szempontjából a helyzet fenntartásában érdekeltek.

Czibere Ibolya azt mondja, hogy itthon egy „kezdetleges”, konzervatív, jóléti rezsim kiépítésének vagyunk a tanúi.

„Az egyenlőtlenség természetes velejárója egy ilyen ideológiai értékrendnek, amelynek a követői nem az egyenlőtlenségek csökkentésére törekszenek – bár nem hagyják azt sem, hogy túl mélyre süllyedjenek az emberek –, hanem a hatalmuk kiépítésére, megtartására és megerősítésére. A fejlett konzervatív társadalmak már nem így működnek, mint a mi kezdetleges vagy fejletlen konzervatív társadalmunk, ahol az emberi jogok kárára is növelik a közép- vagy felső középosztály befolyását.”

A konzervatív ideológiára épülő társadalmakban a hatalom a családokat, az egyházat, a helyi közösségeket és a jómódú társadalmi csoportokat támogatja. „Ezek stabilitása és biztonsága az elsődleges kérdés. Nálunk sem történik más.”

Czibere Ibolya és Kovách Imre

Fazekas István

Kovách Imre hozzáteszi, a konzervatív társadalompolitikájával a kormány kvázi befagyasztotta a társadalmat, de túl korán és rossz állapotában. Szerinte előtte változtatni kellett volna az arányokon, de így nagyon nagy az ár, amit a társadalom fizet a korán, teljes eszköztárával bevezetett konzervatív társadalompolitikáért, ami a társadalomszerkezet problémáit nem változtatta meg és csak a NER kedvezményezettjeit emelte fel, aminek viszont közhaszna nincs.

Kimondható, a társadalom felső rétege járt jól a kormány intézkedéseivel. Kovách szerint érthető volt, hogy a kormány szembefordulva egy kaotikussá vált gazdaságpolitikával váltást hirdetett, de ez a szembefordulás sok szempontból csak látszat: a gazdaság jellegadó csoportjai kompromisszumot kötöttek a kormányzattal, a multik patikamérlegen kimérve kapnak uniós támogatásokat, a nemzeti burzsoázia létrehozása pedig gyakorlatilag csak arra korlátozódott, hogy egy meghatározott személyi kör kapjon forrásokat. A bankszektorban ugyan visszaszorította a kormány a külföldiek befolyását, azonban „elsősorban azért volt erre szükség, hogy a klientúrának juttatott pénzek folyósítása a bankrendszert uralva is megtörténhessen.”

Ez nem szociálpolitika

Czibere Ibolya szerint most szociálpolitika helyett szegénypolitikai intézkedések tömkelegét látni. Ahelyett ugyanis, hogy megelőznék a bajt, hagyják kialakulni, és csak egy szűk szegmensnek nyújtanak segítséget. „Nincs univerzális értékű szociálpolitikai biztonság és ellátás.” Szegénynek lenni szégyen – majdhogynem bűn –, „mert ha rászoruló vagy, akkor kérni kell, ennek már van egy hatalmi perspektívája. Vagyis a szociális biztonság hiánya és a létbizonytalanság az emberi jogok csorbításával is együtt jár.”

A szakemberek szerint rossz irányba alakult át a segélyezési rendszer – kifogásolták, hogy túlságosn szűk körűvé és központosítottá vált -, a közmunkaprogram messze nem érte el a rászorultak jelentős részét, a nők sokkal kevésbé kapnak közmunkát, mint a férfiak. Ennek messzemenő következményei is lesznek: minél távolabb van valaki a munkaerőpiactól, annál kevesebb esélye lesz az időskori biztonságra. Nem csak a jelenben nincs önálló eltartó képességük, időskorukban sem lesz.

Czibere Ibolya azt mondja, a 2008-2012-es gazdasági világválság idején is szegényellenes intézkedések sora nehezítette az amúgy is kritikus helyzetbe került egyének, családok életét, akkor kezdték kivonni a szociális juttatásokat és megvonni a segélyeket, amikor a legnagyobb volt a krízis, miközben a csehek, lengyelek és szlovákok élen jártak abban, hogy a szociális juttatásokat növelve hidalják át a válság okozta nehézségeket. Magyarország volt az egyetlen, ahol a gyermekszegénység nőtt.

A helyzet még rosszabb lesz

Az elszegényedett, vagy a korábbinál nagyobb szegénységben élő családok gyerekei pedig most fogják elkezdeni az iskolát. „Ezeket a leszakadt, kirekesztődött, rossz helyzetből érkező gyerekeket beintegrálják az iskolába úgy, hogy semmilyen plusz esélyt nem kapnak a családok arra, hogy a válság okozta rossz helyzet miatti veszteségeiket, elsősorban gyermekeik hátrányait kompenzálni tudják. Ők ezekkel a hátrányokkal fognak végigvonulni az egész iskolarendszeren.”

Fazekas István

Nemrég jelent meg egy MTA-s tanulmány arról, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek számára már most sem létezik az esélykiegyenlítés az iskolában, a különbségek nem csökkennek. Czibere Ibolya szerint határozott társadalompolitikai beavatkozásokra lenne szükség, mert a helyzet a jelenlegi szemlélettel tovább romlik.

Kovách Imre szerint radikálisan kellene változtatni az iskolarendszeren és az egészségügyön, ehhez a két területhez 27 év alatt „egy kormány sem nyúlt hozzá.”

Azt is elfelejtették már sokan, hogy 2010-12-ben a kormány jelentős forrásokat vont el a lakosságtól például bankadó, tranzakciós adó, áfaemelés formájában. Feltételezhető, hogy ezek egy része az „államban ragadt ”, ezek felszabadításával lehetne többet költeni szociálpolitikára úgy, hogy a társadalom közepén vagy tetején lévők érdekei nem sérülnek – mondja Kovách, aki szerint a felesleges látványberuházásokra szánt pénzt is nyugodtan lehetne erre költeni, ahogy ösztönözni kellene a munkaadókat is, hogy munkanélkülit vagy hátrányos helyzetű embereket is alkalmazzanak. Hangsúlyozottan nem az önkormányzatokon keresztül, mert az ismét csak a kiszolgáltatottságot növelné.