Tóta W.: Írás a falon

Tóta W.: Írás a falon

Utolsó frissítés:

Tóta W. Árpád Szerző:

Tóta W. Árpád
Tóta W. Árpád

Fájdalmunkban nem vagyunk egyedül. Tudunk egymásról, és meg kell védenünk egymást. Vélemény.

United we stand, divided we fall.

Milliók süppednek vigasztalanságba. A depresszió, ami amúgy is népbetegség, most egy fél országot fenyeget. Szinte pontosan ugyanannyi szavazó áll a Fidesz elsöprő győzelme és az ellenzék megalázó veresége mögött. A hatalom pedig előre bejelentette, hogy leszámol mindenkivel, aki nem ő.

És a kudarcból talán az következik, hogy sohasem sikerülhet. Minél több munkát nulláz le az eredmény, annál mélyebb lesz a keserűség. Azok kapták a legnagyobb ütést, akik végigdolgozták a változásért az elmúlt éveket. A gyászmunka sok időt, lelkierőt és simogatást kíván.

Sokan vannak. Pártpolitikusok, civilek, értelmiségiek, aktivisták, újságírók, papok. Köztük tiszták és becsületesek, kompromisszumok robotosai, és számos hibával meg korláttal küzdő emberek. Sokáig, sokan hitték, hogy pótolhatók, hogy bárki jobban csinálná, ha lehetőséget kapna. Sokadszor derült ki, hogy ez nem ilyen egyszerű. A választásoknak csak egy nagyobb vesztese van a parlamenti ellenzéknél: azok, akik azt hitték, hogy helyből jobbak náluk. Beleértve kölcsönösen és egyenként a parlamenti ellenzék pártjait.

Ma nagyon egyedül érezzük magunkat. Hiábavalónak tűnik minden. Mintha a semmiért öregedtünk volna négy vagy nyolc évet.

De ez nem igaz.

Ahhoz kevés volt, hogy a testreszabott, ipari csalással, manipulációval, gyűlölettel, törvénytelenséggel és erőszakkal körbebástyázott rendszert megdöntse. Az ezernyi interpelláció, tüntetés, újságcikk, színielőadás és mém nem volt elég. De elég volt ahhoz, hogy tudjunk egymásról. Arról, hogy nem, nem vagyunk egyedül. És még csak kevesen sem.

Csak éppen szétszaladtunk ötfelé szavazni. Ez a dilink. A Fideszben örömmel szagolja egymást a cigányozással puncsoló félnáci, az ezoterikus sámánista és az Ibizán kokszolgató konjunktúralovag, és a képzelt érdekközösségük is kellően összetartja őket. Ehhez a kihíváshoz az ellenzék nem tudott alkalmazkodni: jóval kevesebb különbségtől is felhúzzák az orrukat. Önmegvalósítást keresnek ott, ahol pedig praktikus eszközt kellene keresni ahhoz, hogy az önmegvalósítás szabad és sokféle lehessen.

Nagyjából azonos tömeg áll Orbán mellett és vele szemben – ha egyáltalán elhisszük a választás eredményét. De az ellenzék gyenge még a választási folyamat ellenőrzéséhez is. Márpedig soha olyan szükség nem volt erőre, mint most. Mindenki, aki a hatalommal szemben áll, áldozattá válhat, és egyedül nem tudja megvédeni magát.

Az ellenzék úgy viselkedett, mint egy rakás hülyegyerek, aki a dolgozat utolsó öt percében értette meg a szöveges feladatot, és pánikban próbál összeadni egyjegyű számokat. Elkésett. Nem kérdés már, hogy csak egy kicsit kevesebb finnyázás elegendő lett volna a kétharmad megakadályozásához. Hajmeresztő érveléseket láttunk; értelmetlen habogást irreleváns sérelmekről, és végül mutogatást a szavazókra, hogy ők úgysem fogadnák el az együttműködést.

Az eredmény jól olvasható. Ott az írás a falon. Szánalmasan alulteljesítő Jobbik, a küszöbön tántorgó MSZP és DK, árulóként is nyomorgó LMP, és a parlamenten kívül, tágra nyílt sebként tátongó nagy arcok. Együtt sír velük a megmaradt független sajtó, a civil szervezetek, egyházak, az oktatásért vagy a kórházakért tüntető polgárok, akik ugyanezt a hibát követték el: nem ismerték fel sem a szövetségeseiket, sem a szövetség szükségességét.

Mindegyikre ugyanaz a sors vár: megadás vagy halál. Kivándorlás, visszavonulás, lemondás, kollaboráció – Magyarország a legjobbjaiból veszít el újabb ezreket. Azokból, akik még ki mertek állni, vállalták a karaktergyilkosságokat, a zaklatást, a gyűlöletet és az egyre sötétebb fenyegetést. Sokat hibáztak, tévedtek és manővereztek. De százszor tudtak bátrak lenni, amikor más nem tudott, vagy nem ért rá.

Most százegyedszer is kell. Ehhez Orbánnál is nagyobb zsarnokot kell legyőzni: mindenkinek saját magát.

Nincs más út, mint összekapaszkodni minden megszomorítottnak. Most még nem a kormányváltásért, hanem a megmaradásért. Megalapítani sok zászlóból a másik tábort, amely nem hagyja magát – és nem hagyja  a másik áldozatot sem. Olyan tábort, ahol helye van Magyarország minden színének, amelyet maga alá gyűrni igyekszik a nagy, pohos, löttyedt narancssárga segg. Olyat, ahol rovásírással véssük a falra, hogy te is más vagy.

Nevezhetjük nyugodtan nemzeti oldalnak. Mert a nemzet sokkal több, mint a Fidesz.

Hozzászólások