Tölgyessy: Nem biztos, hogy megéljük az Orbán-rendszer végét
"Mi lesz veled Magyarország? – a magyar politika kilátásai a választói döntés után." Ez volt előadásának a címe, a harmadik kétharmad után néhány nappal. Borús képet festett. Azt mondta, a kampányban egyetlen igaz mondat sem hangzott el, szégyenteljesnek nevezte az egészet. Orbán az apály mestere, azonban ha vége lesz, nem kormányváltás, hanem rendszerváltás lesz.
Az Eötvös Csoport és a Társadalmi Reflexiók Intézet közös rendezvényén a jogász-politológus azt mondta, több évtizeddel ezelőtt megadatott neki, hogy egy időt Bretagne-ban töltsön. Visszaemlékezése szerint nagyon várta, hogy megérkezzen, a tengerparton lehessen, de a megérkezést követő látvány hatalmas csalódás volt a számára, sár és reménytelenség, apály.
Pontosan ilyen most is. Apály idején vagyunk.
Azonban a társadalom nem zárhatja be magát, hiába élünk nyolcadik éve ebben. Szerinte ez nem magyar dolog, nem csak minket ejtett foglyul valaki, ezért Tölgyessy nemzetközi kitekintést tett.
’89-ben mindenki dagályt várt, azt hihettük, fölzárkózunk, de nem ez történt, egyre rosszabb és rosszabb évek jöttek, a nyugati világban romlani kezdett a középosztály helyzete. A régi pártok támogatottsága leépül Európa-szerte és az elitek tudását kétségbe vonta a szélesebb közvélemény. Itthon még nagyobb a baj, ugyanis a válság egy nem megszilárdult demokráciába tört be. A 2008-as gazdasági válságról azt mondta, az kisebb a két világháború közti válságnál, de azt senki nem tudja megmondani, meddig fog tartani.
Ennek a trendnek a része a mi kis magyar berendezkedésünk.
Ráadásul ennek a trendnek a legnagyobb mestere Orbán Viktor, aki mesterien építi fel az apály rendszerét. Nem Orbán találta ki ezt a rendszert, de ő az egyik leginnovatívabb képviselője. Tölgyessy szerint a válság után az történt, ami ilyenkor történni szokott, megosztották a társadalmat. Ukrajnát és Oroszországot hozta példának, ahol nincs átmenet, vagy züllés, vagy egy kézben összpontosuló hatalomgyakorlás.
Mi a határon vagyunk, remélem, a határ innenső oldalán.
A kampány szerinte szánalmas és szégyenteljes volt. Egyetlen igaz mondat sem hangzott el sem a kormány, sem az ellenzék oldaláról az utóbbi fél évben. Szerkezetileg a két kampány hasonló volt, egyik szerint jönnek a migránsok és megerőszakolják asszonyainkat, a másik oldal pedig azt mondta, ha nincs Orbán, minden sokkal jobb lenne.
Bethlen István kétségbe esett volna, ha ezt látja.
Nem csoda, hogy Magyarországon mondta ki először a lakosság, hogy ez nem jó rendszer, a gazdasági válság után az emberek sokkal hamarabb kimondták, hogy nem kell nekünk a Nyugat, mint a politikusok, itthon elfordultunk a kapitalizmustól, a demokráciától, Magyarországon a legrosszabb a rendszerváltás megítélése. "Világos, hogy erre politikát kezdtek el építeni." A társadalmi változásra pedig a Fidesz és Orbán Viktor reagált a legelőször, 2010 kisöpörte a régi pártok többségét a parlamentből, megerősítette az LMP-t és a Jobbikot.
Szerinte a magyar társadalomban alig vannak olyan minták, amik a demokráciára vagy a kapitalizmusra építenének, a társadalom paternalista, amire a miniszterelnök nagyban épít. "Orbán visszaállította a hierarchia rendszerét", ahol lehet alkudozni, egyezkedni. Tölgyessy ugyanakkor megjegyezte, apály idején nincs növekedés, ha pedig kifullad a migránsozás, talál új ellenségképet. "Nem tudom, ki lehet az, még Orbán sem tudja." Próbál sikereket is adni, de ezek olcsó sikerek.
Hozzátette, a mi országunk a föld legnagyobb panaszkultúrájú országa, sérelem annyi, mint a tenger. És legtöbbször az győz, aki kimondja a sérelmeket. "A sérelmi politika legyőzhetetlen." Ennek része volt a jogász-politológus szerint az is, amikor néhány hideg nap miatt téli rezsicsökkentést vezettek be.
A mostani választásról azt mondta, elképedt azon, amit az ellenzék mondott. "Fel kellett volna állnunk és azt mondani, hogy ez nem létezik." Hódmezővásárhelyig ráadásul az ellenzék is tudta, esélytelen a győzelemre és egymás ellen politizáltak az ellenzék pártjai. A közönség azonban rajongott ezért, elhitte, hogy jön a Szél-, a Karácsony- és a Vona-kormány, miközben ezek 10 százalékos pártok voltak.
Iszonyú szemfényvesztés volt az egész.
De jött Hódmezővásárhely és minden megváltozott, azt lehetett érezni, a rendszer sebezhető. Megbillent a Fidesz, de a ciklus egésze során szinte mindig kétharmadra állt, így nagy meglepetés nem született. Az ellenzék pártjai közül az lett a legsikeresebb, aki a legjobban verte át választóit. "Volt valaki, aki még Orbánnál is jobban keverte a kártyáit, Gyurcsány Ferenc." Négy képviselőből kilencet csinált.
A Jobbik és az LMP – a zöldpárt törpepárt maradt Tölgyessy szerint – ezzel együtt várakozások alatt szerepelt, megmaradtak az ellenzék vezető erejének a hagyományos balos pártok. Korholta a sajtót is a politológus, akik presszionálták a pártokat, hogy fogjanak össze a győzelem érdekében – holott győzelemre nem volt esély. A nyomásgyakorló csapatoknak, megmondóembereknek, új civileknek szerinte nagy felelősségük van a választási sikertelenségben.
A kádári gyökerű politikától nem tudunk megszabadulni – összegezte a magyar leszakadás okait Tölgyessy.
A Fidesz-rendszerről azt mondta, apály idején az ilyen politika működik. "Magyarországon nagyon nehéz demokráciát csinálni." Mindent az alapjaitól kellene átgondolni, szögezte le, kezdve ott, hogy őszintén beszélünk az adórendszerről. A baj azonban az, hogy nincs követhető modell, mint ahogy '89-ben volt. Az orbáni rendszerek addig működőképesek, amíg a megteremtésében közrejátszó feltételek adottak, mint például a középosztály válsága, a kilátástalanság. De az összeomlást elhozhatja a hübrisz, amikor a hatalom maga szalad bele a késbe, ritka az, amikor egy ehhez hasonló berendezkedés kitölti az idejét.
Az ilyen rendszerek nagyon ritkán buknak meg választásokon.
A felröppent feltételezésekről, miszerint választási csalás történt, azt mondta, nem választást befolyásoló az, amiről olvasni, a választói akaratot leképezi a végeredmény. "Nem kellene úgy viselkedni, mint a Quaestor-adósok." Ugyanis apály idején is élni kell, mert nem mindegy, milyen állapotban talál minket a dagály. A bevándorlásról azt mondta, ez egy bezárkózó ország, a magyarok nincsenek hozzászokva a bevándorláshoz, erre nagyon ráérzett Orbán.
De a dagályra az ellenzéknek is készülnie kell, nem felelőtlenül beszélni, hanem szembenézni. Szerinte olyan politikát kell folytatni, ami nem az őrültség, hanem a racionalitás felé viszi az országot, igazodva a magyar nemzeti hagyományokhoz. "A dagállyal ki lehet lépni a pocsolyából", de ezzel az ellenzékkel ez nem lehetséges Tölgyessy szerint, aki nem hiszi, hogy a Nyugat hanyatlana, de azt nem tudta megmondani, mikor jön el a felemelkedés korszaka.
Ha jön a dagály és mi készen állunk, újra lesz felemelkedő Magyarország – zárta előadását Tölgyessy.
Nézői kérdésekre válaszolva elmondta, Magyarország a korrupciónak nagyon kitett ország, itt a hétköznapi életnek is része volt. Azonban az sokáig tabu volt, hogy a politikai felső vezetés nem gyűjtött vagyont, ezt vallotta a Horthy- és a Kádár-rendszer is. A társadalmi korrupció, az ügyeskedés azonban a Kádár-rendszerben lett főszabály, a rendszerváltás zavaros időszaka pedig a politikai korrupciót is elhozta. "Ebbe Orbán visz rendszert." A rendszerváltás utáni magyar sajátosság az, hogy az elitek érintetlenek maradtak, a sajtó is, amin csak a Fidesz változtatott, bevetette a csodafegyvert, Simicska Lajost, aki a korrupció maga. De nagy oligarchák az MSZP körül is megjelentek.
Orbán számára már 20 éve is tételmondat volt, hogy nem visel el senkit maga fölött, ő szuverén hatalom, ezért csinált saját sajtót, maga alá hajtotta az oligarchákat is, új elitet épített ki – Tölgyessy szerint ez politikájának alapja. A siker titka nem a lenyúlt pénz, hiába gondolja azt a magyarok többsége, lenyúlással az elit sem lesz legitim. Hogy alakulhattak ki akkora nagybirtokok, hogy azt herceg Esterházy is megirigyelné? – tette fel a kérdést, amit nem válaszolt meg direkt módon, ugyanakkor azt mondta, az Esterházy-családnak voltak érdemei is.
Másik kérdés, hogy EU-tagok leszünk-e 10 év múlva? Igen, határozottan, hiába fixa ideája a baloldalnak, hogy nem, és démonizálják Orbánt, amit könnyű megtenni Tölgyessy szerint, játszik is erre a szerepre. Orbán csinál EU-politikát, keresi a szövetségeseit, néha még igazat is mond. Paksról azt mondta, abba azért mehetett bele a kormányfő, mert ott is lenyúlni való pénzt szagolt.
Kérdés volt a migrációs kérdés is, közvetlenül nem fenyegetett ez minket, mert ez egy "kicsi, szerencsétlen és nyomorult ország", bár ha tömegével jönnek, veszélybe kerülnek a Nyugat értékei a politológus szerint. Úgy fogalmazott, amit a bevándorlási válságról a baloldal manapság mond, a valóságtól eltávolodott, azonban ennél mélyebben nem ment bele a témába, mert úgy tűnne, a Fidesz mellett kampányol. Ugyanis a kormánypártokban nincsenek gesztusok, dölyfösek, ami könnyen a vesztük lehet.
Előadása végén visszatért a kampányidőszakra, amiben óriási problémának látta, hogy infantilizálta a választókat, ha jó helyre szavaznak, lesz pénz mindenre. Arra azonban nincs jó megoldás, hogyan viszonyuljon ehhez az ellenzék. "Nincs napirendre írva, mikor tűnik el ez a rendszer", nem biztos, hogy megéljük az Orbán-rendszer végét, ráadásul itthon semmi nem működik úgy, mint a nyugati demokráciákban. Az ellenzékről azt mondta, össze van kötve a Fidesszel, ezért könnyen elképzelhető, a kormánypártokkal együtt tűnnek el, az Orbán-rendszert nem mostani ellenzéke fogja leváltani.
Azonban ha vége lesz, nem kormányváltás, hanem rendszerváltás lesz. De addig is, Orbán virtuóz módon játszik a félelemmel. És hogy hogyan tudjuk megőrizni önmagunkat ilyen szorító rendszerben? "Ez egy nagyon jó kérdés" – mondta Tölgyessy, mert ha siker nincs, bűnbak legyen legalább, ez az orbáni tézis, hasznot hajtott a NOlimpia-kampányból és Hódmezővásárhelyből is. A kérdésre válaszolva azt mondta, kevesebb várakozást kell táplálnunk a politikusok és a pártok felé.
Érdemes itthon maradni? Szükség van értelmiségre? Ugyanis ma valaki vagy szolga, vagy ellenség, de abban, hogy ide kerültünk, az értelmiségnek is nagy felelőssége van, nekik is, az egész országnak szembenézést ajánlott Tölgyessy. És miért nincs modern konzervatív párt? Tölgyessy szerint semmilyen sincs, így érthető, hogy modern konzervatív sincs. Ugyanis a Fidesz radikális, méghozzá nagyon. "Csak a hazugsággal lehet győzni." De sokan azért szavaztak a Fideszre, mert a káosznál még ez is jobb, a szavazók nem hitték el, hogy az ellenzék képes kormányozni. Megoldásként azt javasolta, legyen újra ténytisztelet, legyenek következmények, mert a dagály jönni fog és nekünk is sikerülhet.
Féltem ettől az estétől, hogy a gyász közben nem tudok racionálisan beszélni – vallotta be a végén.
Tölgyessy ezt megelőzően tavaly május közepén beszélt az Eötvös Csoport eseményén, akkori tudósításunkat itt találja.