Ha hinni lehet Szájer Józsefnek, akkor a kormány kifejezetten hősi tettet hajtott végre múlt vasárnap, hiszen hétszeres túlerővel szemben kellett bizonyítania. "Mindegyik párt, és a média jelentős része (amelyet oligarchák finanszíroznak, mint Simicska Lajos vagy Soros György) ellenünk kampányolt.

'Hét az egy ellen' harcot vívtunk a kormányzáshoz szükséges többségért.

Olyan erőkkel küzdöttünk, amelyeknek elsöprő médiaereje, példátlan befolyása és majdnem határtalan erőforrásai voltak" – írta az EP-képviselő a néppárti kollégáknak, ami talán a Fidesz életében is új dimenzió: már nemcsak nekünk hazudnak, de saját barátaiknak, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának is.

Elsöprő médiaereje, szinte kifogyhatatlan forrásai a mi adópénzünkből fenntartott állami médiának, a haveri portáloknak, megyei lapoknak, az évek óta folyó plakátkampányoknak és a központi utasításra előállított és kézivezérlés útján (telefonok, e-mailek), pontos eligazítással elosztott fake news-nak volt. Valószínűleg nem csalás, hanem évek óta tartó ámítás, állami gazdasági, hirdetési és médiafölény eredményét láthattuk vasárnap. A kínos választóköri és informatikai anomáliákat persze ki kell vizsgálni, ebbe azonban kár kapaszkodniuk a megbuktatott ellenzéki pártoknak. Egyrészt szinte semmit nem változtat már az arányokon, másrészt csak szombatig úszhatják meg azt, hogy erről beszéljünk, nem pedig saját politikai tévedéseikről.

Saját érdekükben is jó lenne, ha ők, a nép által egyértelműen leszavazottak távol maradnának a nyilván "elsöprő erejű" hétvégi demokráciaféltő tüntetéstől, nem azért, mintha valódi demokráciában élnénk, de az Orbán-rendszer menesztésére így is lett volna módjuk, eljátszották. Még jobb lenne, ha ők meg némely civilek abbahagynák a mandátumok felvételének megtagadásáról szóló álságos, ön- és közbecsapó narratívát, pláne belekapaszkodva az EBESZ amúgy jogos kritikájába. Egészen vasárnapig még annyira azért rendben volt a rendszer, hogy indultak? (Egyébként helyesen.) Most pedig, hogy buktak, már számszakiba bújt morális problémák jelentkeznek, sőt, ütik fel a fejüket?

A közpénzmilliárdjainkat nem kímélő, évek óta folyó választási kampány dacára maga a Fidesz is veszélyben érezte kétharmados többségét, Gulyás Gergely őszintén el is ismerte, hogy abszolút többséget tartottak volna reálisnak, nem volt tehát alaptalan az ellenzéki pártok és választók reménye, hogy az állampárt legalább keretek közé szorítható.

Nem így történt, és ennek okai sajnos túlmutatnak a vasárnap óta egyre jobban bebetonozódó két alapmagyarázaton:

az egyik, hogy ellenzék és médiája nem ismeri eléggé a vidék Magyarországát, a másik, hogy bárcsak áttörhette volna a független média a Fidesz-média falát, jóval több lenne a felvilágosult, informált polgár, és akkor minden másképp lett volna. Mindkét magyarázat nagyon is kétséges.

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz" – hallhattuk tizenkét éve egy kiszivárgott hangfelvételről. Órákkal később kvázi égett a város, hónapokig tüntetésektől, véget nem érő Kossuth-téri performanszokról szólt minden, és bár a kormány agóniája kitartott a ciklus végéig, a Fidesz 2010-es kétharmada elképzelhetetlen lett volna a hazugság kiváltotta morális felháborodás, a (jó, helyenként árpádsávos) nyilvánosság működése nélkül.

Az új állampártnak még nincs teljes médiamonopóliuma, de amije van, az a jelek szerint légmentesen garantálja, hogy emberek sokasága ne jöjjön rá arra, hogy az Orbán-kormány nyilvánvalóan, dokumentálhatóan végighazudta az utolsó nyolc évet. Teljesen világos, hiszen csekkolható, hogy amit mondanak, az nem igaz: migránsokról (jönnek, de nem ide), Sorosról (az EU-nak nincs Soros-terve), gazdaságról (a remek fejlesztésekre nagyrészt uniós forrásokból költenek, a későbbi növekedést a verseny kiiktatása, a korrupció, a jogbiztonság hiánya alapvetően fenyegeti).

A kereszténységvédő ideológiához hasonlóan a migránsveszély és a Soros bölcseinek jegyzőkönyve is csak politikai termék, igaz, kommunikációs szempontból rendkívül sikeres termék. Egy olyan hatalom kommunikál és üzen nekünk így, amelyik – ha mérlegre tesszük – inkább előállítja, mintsem megoldja a problémákat.

És mégis. Mi van akkor, ha nem az a gond, hogy a fontos tényfeltárások, aprólékos munkával összegyűjtött korrupció- és hazugságügyi tények nem jutnak el a szegény, idős, falun élő, alulinformált, egyoldalúan tájékozódó választópolgárhoz, hanem eljutnak, de ő pont leszarja? És mi van akkor, ha egyáltalán nem csak az imént vázolt szocioklisét vesszük alapul, hanem a lakosság összes elképzelhető szegmensét, hiszen mindegyik körében nagyot hasított a Fidesz?

Sokkal valószínűbb, hogy nekünk, újságíróknak és egyéb véleményformálóknak szépen le kell számolnunk azzal az elképzeléssel, hogy a mi botrányérzékenységünk az egyetlen racionális választói motiváció, hogy tehát

liberális demokrácia = öntevékeny polgár + villamosítás (internet).

Ha viszont a fejlemények tükrében joggal indulunk ki abból, hogy az ún. középosztály is legalább már hallott az elmúlt nyolc év főbb közpénzlenyúlásos, oligarchiaépítős, gigakorrupciós ügyről, csak éppen túltette magát rajta, akkor a baj nagyobb, mint önmagában a Fidesz kétharmados győzelme. Az ugyanis elviselhető lenne az élénk nyilvánosság kontrollja mellett. Az viszont nehezen elviselhető, hogy Kósa Lajos úgy nyert 48,12 százalékkal a választókerületében, hogy nem is olyan régen még megpróbált 800 millió forintot leakasztani saját maga felesége édesanyja számára egy állítólagos 1300 milliárdos örökségből, és erről a szándékról közjegyzői irat is tanúskodik.

Még egyszer, nem azokról van itt szó, akiket kiszolgáltatott, megalázott helyzetük miatt lojális szavazásra agitál a helyi hatalom. Azokról sem, akiket kilóra megvettek. Azokról van szó, akik nem akarnak tudni, akik tökélyre fejlesztették a hárítás, a kognitívdisszonancia-csökkentés módozatait. Márpedig ha ez divatot teremt, ha semmilyen botránynak nincs semmilyen szükségszerű, azonnali következménye (amelynek már a töredékéért más kormányok megbuknának szerte a régiónkban), akkor a hatalomnak nem kell félnie tőlünk, munkaadóiktól. Akkor semmi sem ösztönzi őket semmire – a nyers hatalommegtartáson kívül.

"Újságíróként ismerjük azt a frusztrációt, amikor akármennyi tényt is közlünk, akármilyen jól is érvelünk, mintha a levegőbe írnánk a cikkeinket. Ezt a frusztrációt el kell engedni"  – írja fontos esszéjében Bátorfy Attila, oda konkludálva, hogy a független médiának "reális ambíciója csak ennyi lehet: lehetőség szerint pontosan, tényszerűen dokumentálni a történéseket az utókor számára, hátha ők okosabbak, jobbak, ötletesebbek, hozzá értőbbek lesznek, mint mi vagyunk". Ez szerintem a választás óta eltelt néhány nap eddigi legfontosabb következtetése. A magyar nyilvánosságnak egyelőre vége, legalábbis ahogy eddig ismertük.

A polgároknak azonban továbbra is joguk van a tudáshoz. Nekünk, újságíróknak pedig tudnunk kell, hogy az ő tudásuknak esetleg nem lesz semmi hatása – de ez nem mentesít a feladatunk alól. Közös érdekünk, hogy a gyerekeink ne húzzanak el innen azzal, hogy az utolsó kapcsolja le a villanyt.