Tóta W.: A történelem vége és az utolsó elnökök

Tóta W.: A történelem vége és az utolsó elnökök

Utolsó frissítés:

Tóta W. Árpád Szerző:

Tóta W. Árpád
Tóta W. Árpád

Utolsó vezetőiket választják meg az ellenzéki pártok.

Vert hadak vonulnak el odvaikba ezekben a hetekben, hogy lecseréljék a bukásba navigáló vezetőiket, és kifundálják a túlélés receptjét.

Azok, akik most pártjaik élére állnak, e szervezetek utolsó elnökei lesznek. Vagy azért, mert végleg beszippantja őket a NER, vagy mert megértik a kijavítva visszakapott matekdogát, és a közös ellenzéki flottába kormányozzák a pártot.

Az első megoldás a könnyebb. Ezt akarja tőlük a rezsim; ezt fogja segíteni médiafelülettel, pénzzel és kesztyűs kézzel. És ide süppednek saját tehetetlenségüknél fogva. Nem kell persze kimondani kereken, hogy elvtársak, innentől kollaborálunk. Elég megtartani ezeket a pártokat a mostani pályájukon. Biztosítani, hogy továbbra is létezzenek külön-külön, játsszák egymással kisded meccseiket, és méricskéljék szakadatlan, mekkora különbség van sötét rózsaszín és halványpiros között – függetlenül a fekete penésztől, ami az országra borul. Akkor megbízhatóan szállítható az eddigi eredmény, vagyis a Fidesz kétharmada, cserébe a párttagság is megmaradhat a maga aklában. Kerül alájuk széna, friss abrak, lehet kényelmesen, félálomban szuszogni az idők végezetéig.

A kormány majdani megdöntéséhez, a hatalom megragadásához és a következő magyar rendszerváltáshoz nyilván nem ez az út vezet. Sőt, ami oda vezet, az nem is út, hanem függőleges sziklafal, kevés kapaszkodóval, viszont keselyűkkel és mérges pókokkal, golyózáporban.

Nehezen, halkan

A mesterterv végén egyetlen ellenzéki szövetség áll fel a Fidesszel szemben, közös listával és jelöltekkel – nemhogy 2022-ben, hanem már az önkormányzati választáson. Ezt kívánják az Orbántól szabadulni akaró választók, akik eddig is látványos kompromisszumokat kötöttek: például alig várják, hogy megtapsolhassák a színpadra együtt felálló pártjaikat. Az árnyalatokat ebben a képletben felülírja a gravitáció: a világos alternatíva léte. Szép, kerek, egyértelmű megoldás, jól is mutat a táblán, laboratóriumi körülmények között.

Ámde ez a terv rengeteg lemondást követel azoktól, akik most a maguk köreiben viszonylag fontos embereknek számítanak. A lapok rég le vannak osztva. Megvannak a bejáratott arcok, szakpolitikusok, szóvivők, alelnökhelyettesek, még mindig megkapják az UV-adagjukat a reflektoroktól. Még a közismert, megszokott árulók is belakták már a pozíciójukat, mindenki tudja, mikor mivel kell hozzájuk fordulni. – Te Zsolti, kinőtte a gyerek a gokartot, te meg olyan ügyesen árulsz, felraknád a Jófogásra?

Olyanok, mint a magyar honvédség: apró szemétdombokon számtalan őrnagy és tábornok.

Van esély, hogy a szemétdombokból győztes sereg lesz, viszont abban ezek az operettőrnagyok legfeljebb századosok lehetnek, vagy kukták a gulyáságyú mellett. Arról nem is beszélve, hogy csurrant-cseppent eddig is a kormányközeli bizniszekből. Nem azért, hogy most kérlelhetetlen ellenfélként lépjenek fel.

Nekik is lesz egy-két szavuk ezeken a tisztújítási körökön. Nem minden pártból fognak kihallatszani az ökölcsapások – lehet más a parasztlengő! – de a Fidesz ügynökei teszik a dolgukat. Szövegük ismerős lesz: a szuverenitás mindenek felett. De tudni fogjuk, melyik vitorlába fújják a szelet. As a foulness shall ye know them.

És lesz ennek közönsége is. A tagság és a helyi vezetők számára a párt nem csupán az a hideg eszköz, aminek a tüntető tömeg vagy a csalódott szavazó látja. Közösség, amelyben felnőttek, koordinátarendszer, amelyben kiigazodnak, isten, haza, család. Otthon érzik magukat, közösek a kötőszavaik és az emlékeik. Nem elégszer vesszük észre, de civil szerveződések hiányában Magyarországon a pártok jelentős részben helyettesítik a kórust, a nyugdíjasklubot és az anonim alkoholistákat is.

Egyáltalán nem lesz népszerű az a program, hogy ezeket a kellemesen bebüdösített istállókat összenyissák. Legalábbis a pártokon belül nem. Nem biztos, hogy a könnyedén levezetett egyenlet, amely ezeknek a feloldásáról szól, nem olyan utópia, mint a protokommunista vízió a család meghaladásáról.

Hősök tere

Az utolsó elnökök feladata ezért rendkívüli. Meg kell nyerniük a támogatást az együttműködéshez, és ehhez olyan formát találni, amely megtartja, sőt bővíti a megmaradt közösségeket. Kivételes felhatalmazásra lesz szükségük, hogy leverhessék a belső ellenállást; vasseprűvel a reakciót. Használniuk kell az utca és a megmaradt nyilvánosság tömegeit, hogy akaratukat rákényszerítsék a régi motorosokra. A néphez fordulni, mint minden vezetőnek, akit a saját kollégái akadályoznak – de közben hímes tojásként vigyázni minden használható emberre, mert nem sokan maradtak. Megszervezni az utánpótlást – nemcsak hosszú távra, hanem a következő pár évre is. Alkukat kötni, hangjegyről hangjegyre megalkotni a kooperáció kottáját. Megrágni és megemészteni a legmócsingosabb falatokat: Gyurcsányt és a Jobbikot (vagy a Jobbikból nézve: mindenki mást). És nap mint nap kiabálni kifelé, a két és fél millióhoz, hogy a munka folyik, a sereg gyűlik, az ellenállás létezik.

A munka egyébként annál nehezebb lesz, minél sikeresebb. A Fidesz nem fogja ölbe tett kézzel nézni, amint feláll az egyesült ellenzék. Egyre aljasabb támadások követik majd egymást, minden fronton és minden eszközzel. Családok, munkatársak, barátok kerülnek listákra és célkeresztbe.

Ehhez hősök kellenek. Kötélidegzet, világos stratégia, taktikai érzék, feddhetetlenség, ambíció, és egy piramis stabilitása – ja és alkalmasság arra, hogy a bepülledt pártházakon kívüli világ támogatását is elnyerje a jelölt. Normálisnak látszani, miközben eleve fanatikus, aki ebbe belefog. Nem, ezek az emberek nem léteznek. Ezután fognak felnőni a feladathoz – vagy belehalni a szemünk láttára, hogy később megírandó balladák hősei legyenek.

Botlásaikat, tévedéseiket és idegösszeomlásaikat árulók és lakájok zsírszagú kacaja fogja kísérni. Áldozatok lesznek mindenképpen, és szükségük lesz a megbocsátásunkra. Mint ahogy már most is megérdemel egy szélbe eresztett puszit Vona Gábor, és sokan mások. Nem azért, mert mindent jól csináltak, hanem mert dacoltak a sakálokkal.

Végül eljön a pillanat, amikor a falanx felállt. Emberfeletti munka, véráldozat, hajnaltól éjszakáig tartó háborúk után vállt vállnak vetve néz szembe a Fidesszel a szocikból, DK-ból, európai értelemben vett szélsőjobboldalból, meg a bunyóshippikből összekovácsolt sereg. A Momentum photoshopon játssza a harci indulót, az ellenzék egyesült. A vérszerződést kötött törzsek élén ott pihegnek a hősök, akik idáig vezették népeiket. És akkor jön az utolsó próbatétel: mindnek hátra kell lépnie. Csak egy maradhat, és lehet, hogy az nem is közülük kerül ki.

Ehhez kívánok erőt, egészséget, rátermett pszichológust és kiegyensúlyozott étrendet. Kitartás, szabadság, szebb jövőt!

 

Borítókép: Pawel Kuczynski.

Hozzászólások