Noha sokan azt jósolták, az egy héttel ezelőtti, Kossuth téri tüntetésre összegyűlteknek csak töredéke megy el a most szombati folytatásra, végül mégis sok tízezer ember vonult a Parlament elől a Szabad sajtó útjára. Ott Márki-Zay Péter programbeszéddel felérő felszólalásában a Fidesz által üldözöttek melletti kiállásra hívta fel a tömeget, majd meghirdette a harcot az új ellenzékért. Május 8-ra hívták össze az újabb tüntetést.
Most érkezett
- A szervezők ismét vonulásos tüntetést szerveztek, ezúttal azonban a Kossuth térről indulak, onnan vonultak a Belvároson át a Szabad sajtó útjára.
- Szegeden már pénteken "bemelegítettek" a szombati fővárosi akcióra.
- A demonstráción felszólalt Móra Veronika, Márki-Zay Péter, a szervezők közül Homonnay Gergely, Gyetvai Viktor és Gulyás Balázs, de beszédet mondott Unyatyinszky György újságíró is, akit a Békemeneten bántalmaztak.
- A következő demonstrációt az új parlament megalakulásának napjára, május 8-ra hirdették meg.
Percről percre
Köszönjük figyelmüket,
percről percről közvetítésünket a tüntetésről lezárjuk
Ha rendkívüli esemény történik, arról természetesen hírt adunk.
Az Origo is írt a "tüntikéről"
A lap szerint szépen felmondták Soros György iránymutatásait a tüntetés szónokai, a zsoldosok, akik továbbra sem tudják elfogadni a választási vereséget.
Az Oktogonon még jár a villamos
Az Andrássy út azonban le van zárva. Nagyjából 2-300 ember ül és énekel. Egy utánfutón lévő szintetizátorról adják a zenét.
Ismét afterparty várható az Oktogonon
A tüntetők egy része legalábbis oda tart.
Sokan vagyunk, az a lényeg
Tudósítónk az esemény befejezése után lelkes tüntetőkkel beszélgetett. Szerintük ez a mostani tüntetés szervezettebb volt, mint a múlt heti, a szónokok is jobbak voltak, és határozotabb üzeneteket fogalmaztak meg.
Most nem is gondolják úgy, hogy ki fog fulladni a tüntetéssorozat, amelynek a legközelebbi eseményét a fővárosban az új Országgyűlés alakuló ülésének napjára, május 8-ára szervezik.
A lelkes tüntetők szerint a károgókkal sem kell foglalkozni: sokan vannak, az a lényeg - idézték a több szónok által is említett mondatot.
Örömóda – most magyarul
És mint egy hete, most is az Örömóda követi a Himnuszt. Kevéssé klasszikus a feldolgozás, cserébe a szöveg magyarul szólal meg.
Mobillal az értelmes ellenzékért
Egyetlen jelöltet akarnak a tüntetők a Fidesz ellen, és ennek alátámasztására a mobiljuk fényét emelik az emberek. A szónokok visszatérnek a színpadra, hogy közösen énekeljék el a Himnuszt.