szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hagyományainkat meg kell védeni a modern deviációkkal szemben – írja honlapján a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom.

Tavaly történt meg először, idén pedig újra azt tervezi a Budapest Pride, hogy kordonok nélkül vonulnak. Július 7-én, délután kettőkor találkoznak majd a felvonulók a Városligetben, onnan indul majd a tömeg a Kossuth térre. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy a felvonuláshoz útközben is tudjanak csatlakozni, tehát nem akarnak rendőrségi kordonokat.

A Pride múlt pénteken indult, a megnyitón beszédet mondott többek között Árvai Péter és Enyedi Ildikó is, a rendező arról beszélt, hogy úgy érzi, „visszafelé folyik a víz a Dunában, a békés és derűs együttélés nemek, népcsoportok, kisebbségek és nagyobbságok között ismét megkérdőjeleződik”.

A Jobbikból frissen kizárt Toroczkai László által alapított Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) közleményében azt írja, amennyiben a kormány nem tiltja be a Budapest Pride-ot, akkor ők fognak Magyar Ellenállás keretében fellépni a rendezvénnyel szemben. „A hagyományainkat meg kell védeni a modern deviációkkal szemben” – írják, ahogy azt a Mérce észrevette.

Legutóbb 2008-ban és 2009-ben zavarta meg nagyszámú ellentüntető a Pride-ot, akkor Molotov-koktélokkal, köveket dobálva támadtak a felvonulókra. A HVIM-ből a napokban többen is kiléptek, akik vezető beosztásban voltak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!