Kétoldalas cikkben ír a Magyar Hírlap a Honvédkórház sürgősségi osztályáról, Zacher Gábor osztályvezető főorvost kellemetlen kérdésekkel nem nagyon zavarták. Zacher a cikkben arra panaszkodik, több esetet választás előtt a sajtó "meglehetősen negatív szemszögből" és egyoldalúan interpretálta, holott az éremnek mindig két oldala van.

Legutóbb egy háziorvos, Mateisz Erzsébet írta, hogy a sürgősségi "no go zóna", miután egy oda küldött betegét elmondása szerint elsőre nem látták el megfelelően, az idős nő pár nappal később elhunyt. Fölkapott a média olyan eseteket is, mikor valaki a sürgősségin halt meg, többórás várakozás után. Az egyik esettel kapcsolatban Zacher azt mondta, tiszta a lelkiismerete, szakmai hiba nem történt.

Zacher szerint cikkekben szereplő betegek vagy hozzátartozók őt egyszer sem keresték meg, csak a médiához rohantak. A háziorvos nyílt levelével kapcsolatban azt mondta, kezelőorvosként ő nem állhat ki a sajtó elé a teljes kórtörténettel, mivel így már betegjogokat sértene. "Holott a valóság és a szakmai tartalom éppen ezek mögött az adatok mögött rejlik."

Zacher szerint nem igaz az sem, hogy a sürgősségi centrumba beszállított betegek 8,4 százaléka meghalna. Azt mondja, évente évente több mint 63 ezer beteget látnak el, közülük 0,6 százalék életét nem tudják megmentni. Ide tartoznak azok az idős emberek, akiket a hozzátartozók tulajdonképpen azért visznek be, hogy ne otthon haljanak meg, illetve a sürgősségin hal meg az a lassú agyvérzéses beteg is, akit más kórházak vagy más osztályok nem szívesen vesznek fel, mert alig 24 órája van hátra, és nem reagálna terápiára.

Zacher arról beszél, a beteg-orvos közti feszültségek részben abból adódnak, hogy a sürgősségi ellátást sem az orvosok sem a betegek nem kezelik megfelelően, indokolatlannak tűnő eseteket is beutalnak hozzájuk.

„Ez nem egy gyorsított útvonal, vagyis ha valaki kap egy időpontot a szakrendelésen endoszkópiára vagy ultrahangra, akkor távolról sem magától értetődő, hogy ezt a sürgősségin soron kívül megcsinálják neki. Nem ez a feladatunk.”

Ha a nem sürgős eseteket szakrendelésen vagy háziorvosnál ellátnák, csak napi 100-110 beteg érkezne, ami megfelel a teherbíró képességüknek. 1,8 millió ember ellátása tartozik hozzájuk, 18-20 főállású orvosra volna szükség, hogy a betegmennyiséget "kényelmesen ellássák. Ehhez képest 10-12-en vannak most.

„Ma reggel a helikopter hozott egy dupla nyílt combcsont-törést szenvedett embert, nemrég érkezett egy agyhártya-gyulladásos gyerek, és két vérző betegünk is van, akiknek a hematokrit-értéke nagyjából a normális érték huszonöt százaléka."

Ezzel párhuzamosan viszont járt náluk egy fiatalember is, akinek négy hónapja „időnként fáj a mellkasa”, és mivel szabadnapos a munkahelyén, úgy gondolta, kivizsgáltatja magát a sürgősségin. „Amikor azt mondtuk neki, hogy ez nem a mi feladatunk, felkapta a fejét és visszaszólt: akkor akár meg is dögölhetek otthon?”

Az a kép sem valós, hogy akit bevisz a mentő, azonnal elvégzik rajta a szükséges vizsgálatokat, majd öt perc alatt meglesznek az eredmények és már tolják is a műtőe. A betegeket állapotuk szerint rangsorolják, a nem annyira sürgős esetek órákat várahozhatnak. De a vérvizsgálat sürgős esetben is minimum egy-másfél órát vesz igénybe. Erre utalva mondta azt, a valós helyzet nem az, mint amit az ember a tévében lát, "ez nem a Vészhelyzet".

Azzal egyetért, hogy javítani kell az orvos-beteg kommunikáción, mert előfordul, hogy nem megfelelő a páciensek tájékoztatása. Ennek ellenére szerinte nagyon nehéz minden beteget minden pillanatban megfelelően tájékoztatni, "főleg hajnali négykor".