Macron visszaszólt Orbánnak: Igaza van, ha ellenfélnek lát

Macron visszaszólt Orbánnak: Igaza van, ha ellenfélnek lát

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

A francia elnök a Salvini–Orbán-találkozó után üzent a két populista politikusnak.

Politikai értelemben összeborult Orbán és Salvini, a magyar miniszterelnök kedden találkozott az olasz belügyminiszterrel és miniszterelnök-helyettessel. Orbán szerint, ha kollégája Magyarországon elindulna a választásokon, megnyerné.

Közös sajtótájékoztatójuk fő témája a migráció és Európa volt, Salvini szerint „a mi politikai mozgalmaink és kormányaink képviselte értékeket akarjuk középpontba állítani, egyesítve energiáinkat a közös cél érdekében, a szocialisták és a baloldali erők kizárásával”. Közös értékként az élethez, munkához, egészséghez, biztonsághoz való jogot nevezte meg, kijelentve, hogy ezeket a jelenlegi „Soros finanszírozta” európai elit és a „mindenkori Macronok” is megtagadják. Úgy vélte, a baloldal már csak azért létezik, hogy valami ellen tiltakozzon, "és utána csodálkoznak, ha nem nyernek választást".

Macron többször előkerült, Orbán például azt mondta, a mostani találkozóhoz kérte a Forza Italiát vezető Silvio Berlusconi hozzájárulását, mert „vele vagyunk az Európai Néppártban” (EPP). Az EPP-ben két tábor van: az egyiket Emmanuel Macron francia elnök vezeti, ő „fel akarja robbantani” az EPP-t, ő vezeti azt a politikai erőt Európában, amely a migrációt támogatja – vélekedett. Mint mondta, ezzel szemben „vagyunk mi, akik meg akarjuk állítani az illegális migrációt”. Erről az EPP-ben is nagy vita van, és „szeretnénk, ha a mi álláspontunk lenne az általános", és egyértelműen az európai emberek oldalára állnánk, akik nem akarnak illegális migrációt.

A La Stampa olasz lap a találkozót követően úgy értékelt, a milánói prefektúra épületében létrejött az Emmanuel Macron francia elnökkel szembeni európai szövetség. Bruno Bonnell francia politikus, Emmanuel Macron pártjának parlamenti képviselője azonban a Corrierében "végzetes veszélynek" nevezte a bal- vagy jobboldali populisták és a progresszív erők szembenállását, amely szerinte kemény harchoz vezet az EP-választásokon.

Megszólalt az ügyben maga Macron is, ő Dániában újságíróknak azt mondta:

Orbán és Salvini jól teszi, ha engem tart közös ellenfélnek.

Hozzátette, ő semmilyen lehetőséget nem ad meg a nacionalistáknak, hogy saját gyűlöltbeszédüket terjesszék, majd újra leszögezte, hogy igaza van Orbánnak és Salvininek, ha benne látják a politikai ellenfelet.

(Politico)

Hozzászólások