"Ez a gyávák mellébeszélése" – ezzel vágtak vissza Orbánnak a Sargentini-jelentés vitájában

"Ez a gyávák mellébeszélése" – ezzel vágtak vissza Orbánnak a Sargentini-jelentés vitájában

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Kapott hideget-meleget Orbán Viktor és a magyar kormány az Európai Parlamentben kedden a Sargentini-jelentés vitájában. Miközben Orbán szerint a jelentés a magyar nép ellen irányul, addig az Európai Bizottság és a kormányt bírálók szerint Orbán a demokrácia emlegetésével próbálja félresöpörni az érveket, és azzal próbál elbújni a bírálatok elől, hogy a néppel takarózik.

Kedden délután tárgyalta a magyarországi helyzetről szóló úgynevezett Sargentini-jelentést az Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban. A jelentést a zöldpárti holland Judith Sargentini készítette, a jelentés szerint pedig Magyarországon fennáll a veszélye az európai értékek súlyos és módszeres megsértésének, s ezért indokolt a hetedik cikk szerinti eljárás megindítása.

A vitában Sargentini azzal érvelt, hogy elkerülhetetlen a 7-es cikkely szerinti eljárás, be kell húzni a vészféket, ha nem akarjuk, hogy az EU értékei csak papíron létezzenek. A néppárti Ingeborg Grässle a költségvetési bizottság tagjaként felhozta a korrupciót és az uniós forrásokkal való visszaéléseket is, míg a kulturális szakbizottság képviselője szerint a kormány magánháborút folytat a CEU ellen, a kutatás és a tudomány kárára. Orbánt bírálta az alkotmányügyi bizottság és a női egyenjogúsággal foglalkozó szakbizottság tagja is, aki szerint a magyar miniszterelnök nem áll ki a nők jogaiért és nem lép fel a nők elleni erőszak ellen.

©

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke is úgy fogalmazott, hogy egyetértenek a jelentésben megfogalmazott aggályokkal, és ő is felhozta, hogy a magyar kormány támadja a civil szervezeteket és a médiát. Az EB bírósághoz is fordul a külföldről támogatott civil szervezetekkel szembeni lépések miatt, valamint a menedékkérők ellátás nélkül hagyása miatt. Timmermans odaszúrta azt is, hogy ez nem keresztényi eljárás. Azt is hozzátette, hogy zéró toleranciával viseltetnek az EU-s források felhasználásával kapcsolatos visszaélések miatt, és Magyarországon vetődött fel a leginkább a csalás lehetősége.

Megemlítette az OLAF-eljárásokat, a roma gyerekek oktatási diszkriminációját, és a számtalan kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, és felszólalt a bíróságok függetlenségéért.

Megígérhetem, hogy nem leszünk kíméletesek

– mondta.

Orbán: Magyarország nem enged a zsarolásnak!

Orbán Viktor, aki elkésett a vitáról, és Sargentini kezdő megjegyzései között vonult be a terembe azt mondta, tudja, hogy a többség meg fogja szavazni a jelentést, de szerinte a jelentés nem egy kormányt, hanem a magyar népet akarja elítélni, amely ezer éve része a keresztény Európának és a vérét adta érte. Orbán azzal érvelt, hogy az ország harcolt a szovjet hadsereg ellen, megnyitotta a határait a keletnémetek előtt, antikommunista és demokratikus hagyományokkal rendelkezik, de ennek ellenére támadják a magyarokat.

©

Önök azt hiszik, hogy jobban tudják, hogy mi kell a magyar népnek, mint a magyar emberek

– támadta az EP-képviselőket Orbán, aki szerint az EP kettős mércét alkalmaz és túllépi a hatáskörét, meg akar bélyegezni és ki akar rekeszteni egy népet, mert másként gondolkodnak a keresztény értékekről, családokról és a migrációról.

Mi sohasem vetemednénk arra, hogy megbélyegezzük azokat, akik nem értenek egyet velünk

– mondta Orbán, amivel nagy felhördülést váltott ki a teremben. A magyar miniszterelnök szerint Sargentini jelentése 37 ténybeli tévedést tartalmaz, amelyről az EP-képviselőknek el is juttattak egy 108 oldalas jelentést. Orbán azzal érvelt, hogy a Bizottsággal számos ügyben (médiatörvény, alaptörvény) tárgyaltak az elmúlt években, a Sargentini-jelentés pedig most ezeket a kompromisszumokat rúgja fel.

Magyarországot azért akarják elítélni, mert a magyar emberek úgy döntöttek, nem akarnak bevándorlókat magyar földön. Akármilyen döntést is hoznak: Magyarország nem enged a zsarolásnak, védeni fogja az országot a migrációtól, védeni fogja a jogait

– közölte a kormányfő, aki szerint Európa most a saját határőreit támadja.

©

A Néppárt sem állt ki Orbán mellett

Meglepetésre Manfred Weber, a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője sem állt ki Orbán mellett. Weber felhozta a CEU-ügyet és a civil társadalom elleni támadást is, valamint hogy a migrációval kapcsolatban is eltérőek a nézeteik.

Ha általánosságban támadjuk a muszlimokat és általánosságban támadunk egy vallást, akkor a dzsihadisták útjára lépünk, és az emberi jogok ellen vétünk

– mondta Weber, aki ugyan megemlítette, hogy Budapesten nem vernek tüntetőket úgy, mint Romániában, és más EU-s országokban szerinte sokkal nagyobb problémák vannak, mint Magyarországon, azt is bejelentette, hogy kedd este fognak dönteni arról, hogy támogatják-e a jelentést vagy sem, de

ha a magyar kormány nem akarja megoldani a kérdéseket, akkor a 7-es cikkely szerinti "párbeszédre" lehet, hogy szükség van.

Udo Bullmann, a szociáldemokrata frakció képviselője felszólalásában arról beszélt, hogy

Orbán testesíti meg a legkorruptabb rendszert, amely az Európai Unióban jelenleg létezik,

és még Orbán vejét is megemlítette, mint a közbeszerzések nagy nyertesét.

Guy Verhofstadt, a liberális ALDE képviselőcsoport nevében közölte, ma lehetetlen lenne, hogy az EU-hoz csatlakozzon Magyarország, és bár ő nagyon szereti a magyar kultúrát és a magyarokat, sajnálja, de támogatnia kell a jelentést, mert

Magyarország nem a kormány és nem Orbán, hanem sokkal több ennél.

Verhofstadt is a Néppárthoz fordult, hogy szavazzanak Orbán ellen, mert az európai projekt túléléséről van szó. "Orbán és társai az európai projekt túlélését kérdőjelezik meg" – fogalmazott.

Guy Verhofstadt
©

A zöldek nevében Philippe Lamberts az európai értékekért szólalt fel, és közölte, sokan nem értenek egyet Orbánnal Magyarországon sem. Botrányosnak nevezte azt is, hogy Orbán a Szovjetunióhoz hasonlítja az Európai Uniót, amikor nem fordult elő olyasmi, hogy EU-s tankok lepték volna el Magyarországot. A szélsőbalos képviselők nevében Marie-Christine Vergiat is kemény bírálatokat fogalmazott meg a kormánnyal szemben.

A szélsőjobb Orbán mellett, még a Brexit-klubba is meghívták

Az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakciója kiállt a magyar kormány mellett, a lengyel Ryzsard Antoni Legutko szerint ha nem is a magyar népet, hanem a kormányt támadják csak, a kormányt akkor is megválasztották valakik. Legutko szerint a Bizottság legszívesebben kinevezne valakit Magyarország élére a megválasztott kormány helyett, a jelentés elfogult, de saját tapasztalata szerint ha Lengyelországot támadták, akkor az ottani kormány úgy is csak megerősödött, ezért kívánja, hogy Magyarországon is ez történjen.

A Brexit-párti brit Nigel Farage megköszönte Orbánnak, hogy ott van és emlékezteti az EU-t a demokratikus értékekre, az EU pedig szerinte a limitált szuverenitás brezsnyevi doktrínáját alkalmazza, ezért végül meghívta Magyarországot, hogy lépjen ki az EU-ból:

Kérem, csatlakozzon a Brexit klubjához, nagyon jól fogja magát érezni velünk!

A francia szélsőjobboldali Nicolas Bay vallatást és boszorkányüldözést emlegetett a jelentés vitája kapcsán.

A vitában felszólaló képviselők többsége bírálta a magyar kormányt, az illiberális demokrácia kifejezés használatát, az intézményesített cigányüldözést (bár erről némi vita alakult ki, hiszen a Fidesz EP-képviselője a szintén roma Járóka Lívia is), a jogállamiság lebontását, a korrupciót, és az orosz minták átvételét is. Egy svéd néppárti EP-képviselő még azt is felhozta, hogy Orbán eltávolodott Helmut Kohl örökségétől.

Eközben a főként szélsőjobboldali és az ECR-frakció tagjai Orbánt éltették mint "alternatívát Európával szemben", mert megvédi Európa határait a migrációval szemben, hitet tettek a "nemzetek Európája" mellett, és alkalmanként még sorosoztak és migránsoztak is. A képviselők felszólalásairól percről percre tudósításunkban olvashatnak bővebben!

"Gyávák mellébeszélése" – ezzel vágott vissza az EB képviselője Orbánnak

A vita végén Orbán ismét felszólalt, ekkor azt mondta, szerinte a képviselők (főleg a magyar EP-képviselők) jobban gyűlölik őt, mint amennyire szeretik a magyarokat. A korrupcióval kapcsolatban azt mondta, a pályázatok szerinte nyíltak, és bármelyik európai cég elindulhatna a közbeszerzéseken.

A CEU-val kapcsolatban Manfred Webernek azt üzente, szerinte téved és kettős mércével mér, majd azt hozta fel, hogy maga az egyetem azt ígéri a honlapján, hogy Budapesten marad. A szélsőjobboldali pártokhoz szólva közölte, "a migráció elleni küzdelem nem pártkérdés", ezért Orbán hajlandó minden párttal együttműködni, amely meg akarja védeni a határokat.

©

Az antiszemitizmussal kapcsolatos felszólalásokra azt válaszolta, az antiszemitizmus Közép-Európában csökken és Nyugat-Európában nő, sőt, szerinte a modern antiszemitizmus központja Brüsszel, mert Izrael-ellenes.

Úgy látom, hogy bajban vagyunk és gyengék vagyunk, mert mi néppártiak úgy táncolunk, ahogy a szocialisták és a liberálisok fütyülnek

- közölte Orbán, aki szerint nem igaz, hogy a kormányt akarják elítélni, mert a jelentés címében is benne van, hogy Magyarországot.

Frans Timmermans az Európai Bizottság részéről a vita végén közölte, ha valaki egy klubba belép, elfogadja annak szabályait és annak tagja lesz, akkor be kell tartani a szabályokat, az egyszerűen nem megy, hogy azokat semmibe vegyük. Timmermans azt mondta, az, hogy a kormány a néppel takarózik,

a gyávák mellébeszélése. Ne próbáljanak elbújni a kormány bírálata elől azzal, hogy azt mondják, nem őket, hanem a népét támadják!

Timmermans azt is mondta, szerinte a Fidesz az érvek ürességét üvöltéssel próbálja ellensúlyozni, de a hangerő nem fogja elfedni ezt az ürességet. "Nem lehet a demokrácia emlegetésével az érveket félresöpörni" – közölte.

Timmermans
©

A jelentés keddi vitája után az Európai Parlament szerdán szavaz majd a jelentésről, és ha a testület elfogadja, akkor az EP mandátumot kap arra, hogy felkérje a tagállamokat tömörítő Tanácsot, fontolja meg az alapjogok megsértését büntető 7. cikk bevetését. A jelentés elfogadásához a leadott szavazatok kétharmada és az összeg képviselő fele + egy fő támogató voks kell majd.

Magyar civil szervezetek a jelentés elfogadása mellett kampányoltak, az MSZP és a DK is jelezte már, hogy képviselőik meg fogják szavazni a jelentést, a Fidesz pártcsaládjához tartozó német CDU/CSU azonban azt közölte, hogy nem ad utasítást az EP-képviselőinek a szavazáshoz. Az LMP azt jelezte, EP-képviselőjük nem lesz jelen a szavazáson. A Párbeszéd képviselője, Jávor Benedek ellenben megszavazza majd a jelentést szerdán.

A Sargentini-jelentés körül kirobbant botrányról itt olvashatnak további részleteket.

Hozzászólások