Sokan már el is felejtették az ELTE bölcsészkarán foganatosított masszív elbocsátásokat. Kevesen jöttek rá, mi lesz a Corvinusra átkeresztelt közgáz „alapítványi” működtetésének következménye (a könnyített elbocsátási előnyhelyzet). Senki nem nagyon látszik még nyugtalankodni a művészeti egyetemek tervezett összevonása miatt, pedig ez is elbocsátással, intézetek, tanszékek, programok megszüntetésével fog járni.

Még nincs is végleges döntés a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának szétbarmolásáról (tömör összefoglalás itt; az MTA elnökségének dodonai határozatát az Index próbálta meg értelmezni), de a Ludovikán (hosszabb nevén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen) máris kineveztek három főtörzsőrmestert intézeti igazgatót, akinek az lesz a dolga, hogy a megszüntetett akadémiai intézetek néhány meghagyott munkatársát átvegye és az őrületbe kergesse irányítsa. (Részletesebben ld. itt.)

A három kiválóság a következő: Hatos Pál történész (aki legutóbb egész ötletes kurzusművet publikált az 1918/19-i magyar forradalmak káoszáról), Hörcher Ferenc filozófus (egyik könyvének a címe, A gentleman születése és halála igazi önbeteljesítő jóslat) és Prőhle Gergely (akinek nem tudom, mi az eredeti foglalkozása, de akit politikustársai kipenderítettek a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói székéből, tehát tapasztalatból tudja, mit kell hasonló ügyekben csinálni).

Mindenre van ember.

A történelemben számtalan populációt hurcoltak vagy űztek el, de nem tudunk róla, hogy a házuk sokáig üresen állt volna. Az egykori tulajdonosok ebédlőasztalán, az ő nagy porcelántálukban párolgott az aranyszínű tyúkhúsleves, és az új lakók ebédnél jó erkölcsre okították a csemetéiket, bizonyára egészen őszinte meggyőződéssel.

Ez a világ sora, kisfiam – mondta a gondos apa.

Egyél, kislányom, ne beszélj – mondta a gondos anya.

Ha van vezető állás, mindig lesz valaki, aki betölti. Hogy ez az állás annak köszönhető, hogy (most éppen) a magyar tudományosságot, a magyar értelmiséget teszik tönkre egy szabadságellenes rezsim begőzölt főhivatalnokai (történetesen) – hát ez szomorú, de a gépnek zakatolnia kell a lefektetett vágányon, s azt, hogy a gép merre döcög tovább, majd eldönti a gondviselés vagy a főnök, attól függ, melyikük ér rá előbb.

Természetesen előfordulhat, hogy a rezsim visszafordul félúton, mely esetben a három jeles férfiú hoppon marad, de mindenesetre megnyugodhatunk: bármi történik, mindig akad valaki, aki hajlandó holmi érdektelen stallumért elárulni felebarátait.

De ezt úgyis tudtuk, úgyhogy nem tudtunk meg semmit. Ez a világ sora. Egyél, ne beszélj.

A kisszerűség, a bürokratizmus, az üzletesség, a konformizmus, a szellemtelenség, a közhely nem ritkán győz, bár nem győzne ekkorákat, ha nem akadnának cinkosai azok között is, akiknek egyébként van eszük.

Elmarasztaljuk az árulókat az árulás bűnében, de csak unottan. Túl sok ilyesmit láttunk már. Ez az állam polgárainak a konzekvens ellensége, így hát meglepetésre semmi ok.

Tessék nyugodtan zúgolódni, de ne tessék megdöbbenni.

Így megy ez.

Hogy meddig? Én nem tudom. Ha önök tudják, kérem, szóljanak.