Önkormányzati választások számai: hallgat a mély

Önkormányzati választások számai: hallgat a mély

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

A meglepőnek tartott önkormányzati választás után az ellenzéki közvélemény érzülete és a voksolás által kirajzolt valóságos kép nagyon eltér egymástól. A tarka nagyvárosi világ alatt egy szinte mozdulatlan Magyarország található, a politikai erőviszonyok pedig jóformán megegyeznek az egyik korábbi választásokat követővel.

Egy most vasárnap rendezendő országgyűlési választáson a Fidesz kényelmes, bár nem kétharmados többséget szerezne. Amennyiben egy parlamenti választáson a szavazók ugyanúgy voksolnak, mint az egy hete lezajlott önkormányzatin, úgy – ebben a választási rendszerben – a jelenlegi 15 mellett további 20-25 egyéni választókerületben nyílik reális esély ellenzéki mandátumszerzésre. A veszteségek viszont a Fidesz listás mandátumainak számát növelik az elvesztett egyéni képviselői helyek durván felével. A kalkulációba bele sem számítottuk a levélszavazatokat és az egy fő nemzetiségi képviselőt.

©

Ám a Fidesz erejét nem csupán a választási rendszer és a – most csak részben alkalmazott – mozgósító- és propagandagépezet adja, hanem a valós társadalmi támogatottság is. Október 13-án meghaladta a kettőmilliót azok száma, akik a Fidesz megyei listáit és nagyvárosi jelöltjeit támogatták, és nem érte el az 1,7 milliót, akik az ellenzéki listákat és nagyvárosi jelölteket tüntették ki bizalmukkal. Mivel az önkormányzati választáson nincs mindenütt pártlista, a választást követően a pártok támogatottságát úgy szokták az eredményekből kimutatni, hogy összeadják a megyei listák szavazatait a megyei jogú városokban és a fővárosban induló jelöltekre leadott voksokat.

Merre tartunk?

Persze sokan nem is a konkrét erőviszonyokat tartják figyelmet érdemlőnek, hanem a tendenciát. Azt, hogy az ellenzék látványosan erősödött. A megszerzett pozíciókat tekintve ez a megállapítás igaz, ám a szavazatok számát tekintve nem. A legutóbbi, 2014-es önkormányzati választáshoz képest a Fidesz mind a szavazók számát, mind leadott szavazatokon belüli arányát tekintve erősödött. Az összellenzéki szavazótábor is bővült némileg, ugyanakkor az ellenzék százalékos eredménye romlott.

©

Jól látható, hogy a Fidesz valamennyi településtípuson növelte szavazói számát, százalékosan pedig csak Budapesten esett vissza. Az ellenzék meg majdnem fordítva: eredményén százalékosan a fővárosban javított úgy, hogy növelte is szavazói számát, ahogy a nagyvárosokban is, de ott ez csak a körülbelül szinten tartáshoz volt elég, míg a kis- és középtelepüléseken minden mutatót tekintve visszaesett.

A táblázatunkhoz hozzátartozik, hogy ott az ellenzéknél tüntettük föl a kormány-ellenzék fölosztásban ma még nem teljesen beazonosítható Mi Hazánk eredményeit. A radikális párt 82 ezer támogatót tudhat maga mögött úgy, hogy 7 megyében, 14 megyei jogú városban és a fővárosban nem állított listát, illetve polgármester- és főpolgármester-jelöltet. Nélkülük az ellenzék összeredménye még tovább romlik, országosan 42,64 százalékra esik vissza, a megyékben pedig 38 százalék alá zuhan. Azaz ebben a szegmensben az egymással együttműködni hajlandó ellenzék 2014-hez képest százötvenezer szavazót már nem tud elérni.

Tavaszi szél

Összevetve a mostani választásokat az európai parlamenti választásokkal, további következtetéseket tudunk levonni. Először is azt, hogy a Fidesz a bő félévvel ezelőtti választáshoz képest is javított eredményén, 52,56 százalékról 53,3-ra. Ami százkilencvenezerrel  több szavazót jelent. Területileg ez sem egyenletesen oszlik meg. A nagyvárosokban Budapestet is beszámítva csekély mértékű szavazatcsökkenést szenvedtek el a kormánypártok, míg a kis- és közepes településeken több mint kétszázezerrel nőtt a hatalomra voksolók száma, ami szerény százalékos emelkedést jelent országosan.

©

Az ellenzéki pártok listái és jelöltjei összesen 230 ezer szavazattal gyarapodtak májushoz képest, ha az akkori eredménybe nem számítjuk bele a szavazólapokról időközben többnyire eltűnt MKKP, LMP és Munkáspárt eredményeit. Amennyiben beleszámítjuk, úgy a bővülés már csak ötvenezres, és három százalékos romlást mutat. Ha tehát a most összefogó ellenzéki pártok (DK, Jobbik, Momentum, MSZP és a logójával és jelöltjeivel csatlakozó LMP) tavaszi támogatottságát vesszük alapul, úgy azt látjuk, hogy nagyvárosi szinten az ellenzéki szavazók egyetlen fővel sem lettek többen, sőt 16 ezerrel fogytak. (Ezen kívül ott van még összesen ötvenezer kutyapárti, munkáspárti és jelöltjeikre szavazni nem tudó települések Mi Hazánkos támogatója is, ami azt jelenti, hogy ha közülük bárki is az ellenzéki jelöltre szavazott, annyival csökken azon törzsellenzékiek száma, akik támogatták a közösen induló pártok jelöltjeit.)

Nagyobb változás a szavazó személyeket illetően az ellenzéket tekintve is a megyékben történt. Itt tenni kell egy módszertani közbevetést. A megyei listás eredményeket úgy hasonlítottuk össze az EP-sekkel, hogy az utóbbiakból kivontuk a megyei jogú városokban leadott szavazatokat, és a két adatsor így egybevethetővé vált. Ezek szerint 2014-hez képest erősödött a DK (százezer szavazattal és 4 százalékkal), gyengült a Jobbik (majdnem háromszázezer szavazattal és 13 százalékkal) és az MSZP (190 ezer szavazattal és közel 9 százalékkal), és a maga kétszázezer szavazatával új szereplő a Momentum, valamint az önkormányzatin szintén először induló hetvenezres Mi Hazánk. A kép azonban csalóka, erre egy bekezdés múlva visszatérünk.

Ki az erős a gyengék közt?

Az európai parlamenti választáshoz képest a legfontosabb megjegyeznivaló, hogy újból megjelent az urnáknál nagyjából 150 ezer jobbikos, aki az EP-választáson nem vett részt. Nem lehet pontosan megmondani, mennyi, ahogy a DK szavazatveszteségét (legfeljebb ötvenezer), és a Momentum nyereségét (legalább hatvanezer) sem. Utóbbihoz annyi tartozik, hogy a megyékből eltűnt nyolcvanezer MKKP és LMP szavazat, hiszen nem állítottak listát, a Momentum bővülése innen a legvalószínűbb, míg a DK szavazatveszteségét a nagyon szerény mértékben bővülő MSZP-nél, és részben talán a Momentumnál kell keresni.

A bizonytalanság annak tudható be, hogy nem volt mindenhol mindenkinek listája. Hevesben és Komárom-Esztergomban teljes ellenzéki közös lista volt, Borsodban a DK-n kívül állt össze mindenki (és egyik helyen sem volt Mi Hazánk), Szabolcsban a Momentum a Jobbikkal indult, Fejérben a Jobbik nem tudott listát állítani. Abban a 14 megyében, ahol az összefogás pártjainak eredménye összemérhető, a következőképpen alakult a választás: szinte fej-fej mellett 11 százalék körül végzett a DK, a Jobbik és a Momentum, és tőlük leszakadva, hat százalékot szerzett az MSZP.

Az erősorrend a megyékben a három közös listás helyet leszámítva a következő lett: 6 helyen futott be a Fidesz mögött másodikként a Jobbik, egy helyen a Jobbik-Momentum közös lista, négy helyen a DK nyert az ellenzéki helyosztón, három második hely jutott a Momentumnak, és egy az MSZP-nek, Somogyban pedig a helyi egyesület követi a Fideszt, és őt a Jobbik. A Fidesz szempontjából a szavazatok szaporodása az EP-hez képest a megyei listákon csak azt jelentette, hogy – a jobbikos visszaáramlás miatt – a megyék többségében picit visszaesett a százalékos mutatón. Három olyan megye volt, ahol egyértelműen és jelentősen javított (öt, hat és fél valamint öt és fél százalékkal): Borsod, Heves és Komárom-Esztergom, ott, ahol közös listák voltak. Ez arról tanúskodik, hogy a jobbikos szavazók egy részének másodlagos pártpreferenciája változatlanul a Fidesz, és fontos adalék az összefogásvitához, főleg a most megindult közös ellenzéki listáról való diskurzushoz.

A kis- és középtelepülések világában – ha nem a listás szavazást nézzük – nem feltétlenül a nagypolitika logikája érvényesült. Léteznek olyan települések, amelyeken a választás eredménye megfelel az általános benyomásnak, azaz a civil köntösbe bújt, vagy saját néven induló ellenzék elsöpörte a fideszes vezetést. Ám Baján, Szentendrén vagy Vácon régóta gyűlt helyi elégedetlenség vezetett a váltáshoz. Hogy a lokális szempontok a meghatározóak, az lemérhető azon kisvárosokban, ahol helyi civil szervezet vagy független győzte le a bal- és jobboldalt egyaránt, mint például Budakalászon, Isaszegen, Nagykállóban, Túrkevén. Kiugrott fideszesek diadalmaskodtak egykori pártjuk és a baloldal fölött is Hatvanban, Szécsényben és Szerencsen is. A jobbikos polgármesterek megerősödve kerültek ki a küzdelmekből (Ózd, Tapolca, Törökszentmiklós), és a megszelídült volt szélsőjobboldali párt civilnek öltözött jelöltje nyert Szentesen és Jászberényben. Míg akadt olyan város is, ahol a helyi elégedetlenek álltak össze Fidesszé, és kergették el az eddigi vezetést. Ilyen hely a kalandos közéletű Dombóvár.

Városi levegő

Akkor hát hol születtek azok az ellenzéki áttörések, amelyek erősen befolyásolják a közhangulatot? A válasz: olyan nagyvárosokban, ahol a Fidesz EP-listás eredménye 40 százalék körül volt, és az összefogó ellenzék óbaloldali és liberális pártjainak (DK, MSZP, Momentum) összeredménye egyértelműen felülmúlta ezt. Kivétel ez alól Szombathely, a két budai belkerület, Eger és Érd. Érden és Szombathelyen fideszes belharc segítette az ellenzéket, Egert közéleti botrányok rázták meg az elmúlt időszakban. Azonban ezeken a településeken is az volt a siker kulcsa, hogy az ellenzéki választó magatartása erősen emlékeztetett egy országgyűlési választáson követettre, vagyis a pártpreferencia volt a döntő. Miskolcon és Pécsen is hozzájárult a diadalhoz hogy nem indult újra a polgármester (ahogy Szombathelyen sem), így a személyes kötődés, helyi elfogadottság nem befolyásolta az eredményt.

Leginkább Budapesten látszik, mi történt. Ott, ahol az DK-MSZP-Momentum hármasának támogatói az EP-választáson messze felülmúlták a fideszesek számát, szinte mindegy volt, hogy ki a jelölt, nyerni tudott. Pesten ez alól Csepel és Kőbánya a kivétel, továbbá a Fidesz által leigazolt XX. kerületi polgármester, aki viszont a vártnál sokkal kisebb mértékben győzött. Az I. és a II. kerületben a pesti recept nem működött volna. Tudni kell, hogy a kerületekben a hagyományos baloldal plusz Momentum versus Fidesz tengelyen nem feltétlenül elhelyezhető pártok (LMP, Jobbik, MKKP) tíz százalék körül teljesítettek. Az I. kerületben a párbeszédes V. Naszályi Márta szinte mind egy szálig, a II. kerületben a szocialisták fiataljai közé tartozó, de nem az MSZP-vel azonosított Örsi Gergely meg nagyrészt megkapta ezeket a szavazatokat. Ugyanakkor Óbudán a fideszes Bús Balázshoz vándoroltak ezek a szavazók, így az EP-n meglévő húsz százalékos ellenzéki fölény a polgármesteri versenyben elfogyott, és végül alig egyszázalékos előny lett belőle.

©

Mindez elég átgondolt jelöltválasztásról árulkodik Karácsony Gergelyék részéről, és jól mutatja kampányuk tudatosságát. A választási hadjárat során szinte csak befelé, az ellenzéki tábornak üzentek (vegyük vissza Budapestet!, Tarlós Orbán bábja, nincs két Fidesz), és a hajrában kisebb indulók ellen fordultak a főpolgármester-jelölti szinten és a kerületekben egyaránt. Kérdés, hogy ez mennyire tudta volna önmagában föltüzelni és egységesíteni az ellenzéki szavazókat, ha nem jön a Borkai-botrány. A jachtos videó hatása ott mérhető le igazán, hogy minimálisra csökkentette az átszavazási kedvet a nagyobb városokban ott, ahol nem a helyi szempontok domináltak, és így ezeken a helyeken október 13-a erősen egy országgyűlési választásra emlékeztetett.

©

Hogy mennyire indokolt a parlamenti választásokkal összevetni az októberi voksolást, az a részvétel alakulásán is látszik. 2019. nem azokat az időket idézi föl, amikor nagyon változatos képet mutatott az ország, és azok mentek szavazni, akiket a lokális problémák érdekeltek, és többnyire megerősítették az addigi polgármestereket és képviselőket (1994., 1998., 2014.), hanem azokat, amikor az országos politika alapvetően átírta a motivációkat. 2002-ben a kétszer száznapos program, míg 2006-ban az őszödi beszéd döntötte el az önkormányzati választást. Még inkább ezekre a választási részvételekre hajazna a mostani, ha az ellenzéki sikertelepüléseket néznénk. Például Dunaújvárosban, Miskolcon, Szombathelyen meredeken nőtt a részvétel nemcsak az öt évvel ezelőtti választáshoz, de még májushoz képest is. Míg, mondjuk, Kecskeméten, Nagykanizsán vagy Kőbányán, noha 2014-hez viszonyítva nagyobb lett a részvétel, de az EP-től már elmaradt.

Mindörökké 2006

A részvételi adatokon túl, ha jobban megnézzük az eredményeket, találunk más olyat is, ami okot ad a múltidézésre. A gyakorlatban és szimbolikusan is legfontosabb 46 tisztségből (23 kerületi és 23 megyei jogú városi polgármester) 2006-os önkormányzati vereségét követően az MSZP-SZDSZ a korábbi 35-ből megtartott 21-et. Övé volt a főpolgármesterség és egyetlen megye az addig birtokolt 13-ból. A Jobbikkal és Momentummal kiegészült baloldal most megszerzett 24 kerületi és nagyvárosi címet (szám szerint még jobban egyezne a két eredmény, ha 2006-ban Nagykanizsát és Salgótarjánt nem kótyavetyélte volna el az MSZP, azaz az addig  hivatalban lévő polgármesterei függetlenként nem osztják meg annyira a szavazatokat, hogy a fideszes fusson be). A Fideszen kívüli erők elhódították a főpolgármesterséget, és nem tudtak megszerezni egyetlen megyét sem.

A Fidesz oldaláról ez úgy néz ki, hogy 13 évvel ezelőtt megszerzett 24 kerületi és nagyvárosi polgármesterséget, 18 megyei vezetést, és nem sikerült jelöltjének győznie a főpolgármester-választáson, Tarlós István 45,2 százalékkal második lett. Ezúttal a Fidesz megszerzett 22 kerületi és nagyvárosi polgármesterséget, 19 megyei vezetést, és nem sikerült jelöltjének győznie a főpolgármester-választáson, Tarlós István 44,1 százalékkal második lett. A Fidesz és a Fideszen kívüli erők által megszerzett helyek 2006-ban és 2019-ben területileg is kétharmadában átfedik egymást. A megyei jogú városok alatti szinten pedig még nagyobb arányban.

A 2006-os önkormányzati választást a baloldali és liberális közvélemény összeomlásként élte meg.

Hozzászólások