Tetszett a cikk?

Az ominózus mondat a több mint nyolcórás ülés Facebookon elérhető felvételén is hallatszik, és az is, hogy a polgármester ezután elnézést kért, és azt mondta: bekapcsolva maradt a mikrofonja, a megjegyzését saját magának szánta.

Ez hülye! – mondta Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere Gyurákovics Andreára, a Fidesz frakcióvezetőjére a csütörtöki testületi ülésen, ahol a kerület költségvetéséről tárgyaltak a képviselők – szúrta ki az Index. A több mint nyolc órán át tartó ülés Facebookon elérhető felvételén nagyjából 2 óra 50 percnél kezdődik a jelenet.

Sérti az ülés méltóságát Baranyi viselkedése, a költségvetés tárgyalása komoly dolog, ennek ellenére a polgármester most is folyamatosan alpolgármesterével, a kutyapárti Döme Zsuzsanna „Suzival” vihorászott, illetve a hozzászólókat minősítgette – így reagált az esetre Gyurákovics a Magyar Hírlap szerint.

Az Index megkérdezte Baranyit is, hogy mi történt csütörtökön. A polgármester azt mondta: Gyurákovics elképesztő hozzá nem értésről tett tanúbizonyságot az ülésen, ezért bukott ki belőle az a mondat, amit a bekapcsolva maradt mikrofon miatt mindenki hallhatott.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!