Új nap, új adatok: a csütörtöki tájékoztatás szerint már 3150 diagnosztizált fertőzöttről tudni az országban. Az elhunytak száma 383, a gyógyultaké 801. 968 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 50-en vannak lélegeztetőgépen. A Mol közben tetemes veszteséget hozott össze; Orbánék vakrepülésbe kezdtek, felelősnek pedig bespájzolták a fővárost. Ez a hvg.hu percről percre tudósítása a járványhelyzetről.
Most érkezett
Már 73 ezren haltak meg az Egyesült Államokban a járvány miatt
Nagyon lassan csökken New York államban a halálesetek száma a kormányzó szerint.
Percről percre
Egyre kevesebb az új fertőzött, a járvány elleni védekezés új szakaszára készülnek a britek
A brit kormány szerint már el lehet kezdeni a gondolkodást a járvány elleni védekezés következő szakaszáról. A részleteket vasárnap jelenti be Johnson.
Brutális visszaesésre számítanak a média- és kommunikációs piacon
A médiaszegmensben az idén 74,6 milliárdos csökkenés valószínű.
Terjed a kór a FÁK-tagállamokban
Fehéroroszországban meghaladta a 20 ezret a regisztrált fertőzöttek száma, az áldozatoké 116, mégsincsenek korlátozások. Az iskolák nyitva vannak, nemrég éppen "munkaszombatot" tartottak, és folynak a II. világháborrú végét ünneplő parádé előkészületei. Az elnök szerint már tetőzött is a járvány. Álláspontja nem vág egybe a szakértőkével akik május második felére várják a tetőzést.
Moldovában a 4600-at, Kazahsztánban a 4500-at lépte át csütörtökön a fertőzöttek száma. A járvány miatti korlátozások enyhítését jelentette be Üzbegisztán és a korábbi FÁK-tagállam Georgia, amely egyúttal közölte, hogy július 1-jétől fogad külföldi turistákat. Előbbiben 2266, uitóbbiban 615 koronavírusos esetről tudni.
Trump inasa is koronavírusos
Donald Trump amerikai elnök egy személyes inasának pozitív lett szerdán a koronavírus-tesztje – írja a CNN. Az inasok egy különleges katonai alakulat tagjai, akik a Fehér Házban szolgálnak, és rend szerint közeli kapcsolatban dolgoznak az elnökkel és családjával. Ez azt jelenti, hogy az elnök maga is ki lehetett téve a vírusnak. A CNN szerint Trump nyugtalanul fogadta a hírt.
Eközben 1 millió 231 ezerre emelkedett a dokumentált koronavírus-fertőzöttek száma az Egyesült Államokban csütörtökre. A Johns Hopkins egyetem adatai szerint a halálos áldozatok száma elérte a 73 573-at.
A legkevésbé a magyarok bíznak az egészségügyben az uniós országok közül
Ugyanakkor az átlagnál jobban bízunk az EU-ban, és ha nem is vagyunk elégedettek az élettel, de legalább töretlen az optimizmusunk – leghalábbis ez derül ki az Eurofound koronavírussal kapcsolatos felméréséből.
Rájöttek a tudósok, miért nem betegíti meg a denevéreket a koronavírus
A kanadai Saskatchewani Egyetem kutatói szerint a rovarevő barna denevér sejtjei hónapokon át fertőzöttek lehetnek a koronavírussal, az állat mégsem betegszik meg.
A maszkgyártás sem megoldás: megszűntek a hazai ruhagyártók bevételei
Nagyot ütött a divatiparon a mostani járvány, és ez nem csak a távol-keleti gyártóknál éreztette hatását.
A maszkgyártás sem megoldás: megszűntek a hazai ruhagyártók bevételei
Nagyot ütött a divatiparon a mostani járvány, és ez nem csak a távol-keleti gyártóknál éreztette hatását: az elmaradó megrendelések miatt a magyar ruhaipari cégek háromnegyede 50 százalék feletti visszaesést vár, és több mint hatvan százalékuk kényszerül arra, hogy dolgozói felét elbocsássa - derül ki a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület (TMTE) és a Magyar Könnyűipari Szövetség (MKSZ) adataiból.
Vírusadatokat kér Karácsony a kormánytól az újranyitáshoz
A főpolgármester szerint ahhoz, hogy tudjanak egyeztetni a kormánnyal Budapest újranyitásáról, kellenek a járvány adatai.
Vírusadatokat kér Karácsony a kormánytól az újranyitáshoz
Az operatív törzs nem tartja indokoltnak, hogy Budapesten és Pest megyében feloldják a kijárási korlátozásokat. A kormány ugyanezt gondolja, de van egy nagyon fontos eltérés a korábbi tájékoztatáshoz képest: Gulyás szerint a budapestiek is mehetnek vidékre.