szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kétharmadot sem a lottón nyerték.

A magyarok mindig azt teszik, amit mondanak, és azt mondják, amit gondolnak – így dicsekedett az értékeit soha fel nem adó Magyarországgal Szijjártó Péter a CPAC Hungary rendezvényen Budapesten.

A külgazdasági és külügyminiszter azzal kezdte a beszédét, hogy Magyarország a szólás- és véleményszabadság hazája, ahol még a konzervatív gondolatokat is el lehet mondani.

Akik eljöttek a CPAC-re, úgy jöttek el egy szigetre, hogy sem hajóra, sem csónakba, sem kompra nem kellett szállniuk. Eljöttek egy szigetre, amely egy konzervatív és patrióta sziget egy szélsőségesen liberális, háborgó tengerben, amely folyamatosan ostrom alatt van, de ez nem hadihajókkal zajlik, hanem olyan fegyverekkel, amiket úgy csúfolnak, hogy jogállamiság, liberális mainstream, európai uniós pénzügyi források befagyasztása, genderpropaganda vagy éppen a migrációs kvóta – festette le a harci hangulatot a politikus.

Szijjártó szerint Magyarország tizennégy éve sikeresen védekezik a liberális mainstream támadásai ellen, majd hosszan sorolta, hogy mit nem adtak fel a magyarok: például azt, hogy keresztény ország vagyunk, férfi csak nővel házasodhat, az apa férfi, az anya meg nő. Megtudhattuk, hogy mindig kiálltunk a békéért, a szankciók értelmetlenek, és hogy az energiaellátás fizikai, nem pedig politikai kérdés.

„Politikai ideológiával nem lehet lakásokat fűteni, nem lehet gazdaságot működtetni. Sportszatyorban, hátizsákban, Tescós táskában, földgázt, kőolajat nem lehet szállítani, csak csövön.

Tehát ahol nincsen cső, meg ahonnan nem jön cső, onnan nem lehet energiahordozót venni, ahonnan meg jön, onnan lehet

– magyarázta, miért kell az energiát Oroszországból hozni.

A magyarok azt sem hagyják szó nélkül, ha kívülről avatkoznak bele Magyarország belső ügyeibe, és az őszinteségüket, a világos beszéd luxusát sem adták fel – mondta Szijjártó, aki arra is utalt, hogy az uniós külügyminiszteri tanácsok előtt sok kolléga megy oda hozzá azzal, hogy remélik, megint kemény lesz és vétóz.

A külügyminiszter elmagyarázta azt is, hogy lehet az, tizennégy éve állják az ostromot ezen a háborgó tengeren:  a magyar emberek ezt nemcsak elvárják, hanem minden eszközt odaadtak hozzá. „Nem a lottón nyertük a kétharmadot, hanem az emberek döntése alapján, demokratikus parlamenti választásokon” – tette hozzá

Szijjártó szerint ezt hívják demokráciának, ha pedig az emberek négyszer egymás után kétharmados többséget adnak, valószínűleg elégedettek, és azt akarják, hogy folytassák.

A CPAC Hungary kétnapos rendezvényén felszólalt Orbán Viktor, Kocsis Máté, Deutsch Tamás és Kubatov Gábor is. Donald Trump volt amerikai elnök pedig videóüzenetet küldött:

Trump a CPAC-en: Alig várom, hogy újra együtt dolgozhassak Orbánnal

Rövid üzenetet küldött a konzervatív dzsemborira az Egyesült Államok korábbi elnöke.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!