„Megmutattuk, hogy amikor egy pedofil pap lebukik, az egyház továbbra is szolgálatban tartja” – interjú a Spotlight volt újságírójával, Matt Carroll-lal
Az elmúlt hónapokban több, a Kalocsa–kecskeméti Főegyházmegyében szolgáló papot is az a gyanú, illetve vád ért, hogy kiskorúakat molesztált. A kormány szerint ezek egyedi esetek, máshol biztonságban vannak a gyerekek. Pedig az amerikai Boston Globe négy újságírójának 2002-es tényfeltárása szerint az egyház világszerte tömegesen tussolja el a molesztálási ügyeket. A felkavaró cikkeikből írt könyvért Pulitzer-díjat kaptak, a történetükről 2015-ben, Spotlight címmel készült film pedig két Oscar-díjat is bezsebelt. Matt Carroll-lal, az oknyomozó csapat egyik tagjával beszélgettünk arról, hogy mi változott az elmúlt két évtizedben.
HVG: Röviden összefoglalná a kulcspillanatokat azok számára, akik nem ismerik a történetet?
Matt Carroll: 2001-ben az új főszerkesztőnk, Marty Baron első munkanapján arra utasította a Spotlight csapatát (a Boston Globe oknyomozó rovata), hogy nézzen utána egy bírósági ügynek, amely egy papról szólt, aki állítólag sok gyereket bántalmazott Bostonban és környékén. Azonban az iratok zárolva voltak, így nem olvashattunk bele. A főszerkesztő viszont nem adta fel, küzdeni akart a dokumentumok feloldásáért, és felszólított minket, hogy derítsük ki, mi folyik valójában.
HVG: Hallgattak a főszerkesztőre, és végül ki is derítették.
Matt Carroll: Igen, és lényegében egy hatalmas botrány bontakozott ki, amikor megjelentek 2002-ben a cikkek. Ugyanis kiderült, hogy a katolikus egyház évtizedek óta fedezi a szexuális bűncselekményeket elkövető papokat. Egyre több áldozat történetét írtuk meg, aminek hatására a sztori folyamatosan nagyobbra és nagyobbra duzzadt. A méretét mutatja, hogy most még Magyarországról is kaptam megkeresést, de akkor is a világ minden tájáról hívtak minket.
HVG: Kijelenthetjük, hogy a cikkük volt a kiindulópont, amely világszerte ráébresztette az embereket arra, mi zajlik a katolikus egyházon belül, és elindította a rendszer reformját?
Matt Carroll: Valójában már az 1900-as évek elején születtek cikkek bántalmazó papokról, illetve a riportunk előtti évtizedekben is számos ilyen történet látott napvilágot, köztük viszonylag friss esetek, még az Egyesült Államokból is. Amiben újítók voltunk, hogy sikerült bebizonyítanunk, hogy az egyház eltussolta ezeket az eseteket, így már nem tudták megúszni egy bocsánatkéréssel. Nem védekezhettek azzal, hogy sajnos időnként előfordul az ilyen, előkerül néhány fekete bárány, de rengeteg megbízható és rendes papunk van.
HVG: Akkor az adta a Spotlight munkájának különlegességét, hogy egy konkrét eset helyett az egész rendszer problémáira hívták fel a figyelmet?
Matt Carroll: Igen, sikerült megmutatnunk, hogy amikor kiderül egy papról, hogy pedofil, akkor az egyház továbbra is szolgálatban tartja, ezzel lehetővé téve, hogy továbbra is bántalmazzon gyerekeket. Mindezt ráadásul úgy csinálták, hogy az adott papról már több bejelentést is kaptak. Lényegében rájöttünk, hogyan tussolja el az egyház a bűncselekményeket, ez volt az a plusz, amit új elemként beemeltünk a történetbe. Majd szerte a világon elkezdtek kutakodni az újságírók a saját helyi plébániáikban és érsekségeikben, ahol ugyanerre a rendszerre bukkantak rá. Nem volt egyedi, amit találtunk, mégis Boston lett a kiindulópont.
HVG: Kiemelt szerepet kap a könyvben John Geoghan esete, aki talán az egyik legveszedelmesebb molesztáló volt azok közül, akikre fény derült.
Matt Carroll: Ő volt az első nagy ragadozó, ezért belőle lett a mintapéldány. Egyértelműen kirajzolódik nála a mára jól ismert séma: bántalmazott gyerekeket, majd az egyház elküldte egy kezelésre, ami teljesen hatástalan volt. Mégis folytathatta tevékenységét, csak átkerült egy új plébániára, ahol ismét molesztált fiatalkorúakat, ezért újra áthelyezték. Tragikus volt látni, hogy az egyház eljárásmódja miatt több mint száz gyereket bántalmazhatott. Az ő esete különösen megviselt, mert a filmben is lejátszódik az a teljesen valós jelenet, ahogy a karakterem végigrohan az utcán kétségbeesve, mert rájön, hogy Geoghan atya szó szerint az utcánk végén lakott, két perc sétára a gyerekeimtől.
HVG: Ha jól emlékszem, akkor a filmben egy rehabilitációs központ volt az utca sarkán, ahol a papokat kezelték.
Matt Carroll: Igen, mert a rendező szerint a nézők nem hitték volna el, hogy ennyire közel lakott hozzám az ügy egyik kulcsfigurája. Szerinte mindenki azt gondolta volna, hogy csak egy hollywoodi csavar a hangulat fokozása érdekében.
HVG: A Spotlight című film újra beemelte az egyházon belüli molesztálás témáját a közbeszédbe, aminek hatására újabb áldozatok álltak a nyilvánosság elé. Mennyiben volt más az emberek hozzáállása 2015-ben, mint 2002-ben, amikor az eredeti cikkek megjelentek?
Matt Carroll: Bizonyos szempontból az eredeti történet hatására az emberek sokkal tudatosabbak lettek a szexuális bántalmazás kérdésében. Az első hullámot nagyrészt azok a felháborodott anyák indították el, akiknek a gyerekeit veszélybe sodorta az egyház, ez gyorsan virális lett az egész országban 2002-ben. Majd 13 évvel később, 2015-ben megjelent a Spotlight. Akkor már más volt a helyzet, mert addigra nagyobb volt a tudatosság, a világ különböző pontjain több száz újságíró foglalkozott a témával, mégis a film újra fókuszba hozta az ügyet.
HVG: Majd két évvel később jött a me too mozgalom. Ezt hívhatjuk a harmadik hullámnak?
Matt Carroll: 2017-ben jelent meg a me too az Egyesült Államokban, ami valahogy a történetünk nagyszülője lett, és ekkor egy újabb, hatalmas kavalkád vette kezdetét. Ami pozitívum, hogy az emberek addigra már sokkal tudatosabbak lettek a kapcsolataikban, óvatosabban kezelték a hatalmi viszonyokat. Ilyen szempontból felemelő volt végigkövetni, ahogy kibontakozik a történet, és látni, hogy mennyi áldozatra volt hatással a cikksorozatunk és a film. Az viszont hihetetlen, hogy a papi molesztálás még húsz évvel később is egy aktuális probléma, és általánosságban a szexuális bántalmazás is.
HVG: Ami továbbra is probléma, hogy miként kezelik az intézmények a helyzetet. Magyarországon például a köztársasági elnök megkegyelmezett egy gyermekotthonban történt pedofilbotrány érintettjének. A püspökkari titkárnak pedig azért kellett lemondania, mert segített elegyengetni pedofilgyanús ügyeket. Önök milyen intézményi ellenállásba ütköztek a történet feltárása során?
Matt Carroll: Tíz évvel a cikkünk előtt volt egy másik botrány Bostonban: kiderült egy Porter nevű atyáról, hogy rengeteg gyereket molesztált. Sokat írtunk róla, de nagy ellenállásba ütköztünk, mert nem voltak dokumentumaink, amik bizonyították volna az áldozatok beszámolóit, így csak két egymásnak ellentmondó nyilatkozatunk volt. Idővel már nem hatotta meg annyira az embereket az eset, és elkezdtek minket hibáztatni, hogy katolikus támogatottságú lapként hogyan járathatjuk le az egyházat. A helyzet odáig fajult, hogy az olvasóink lemondták az előfizetéseiket, fontos hirdetőket vesztettünk el, és még a szerkesztőség előtt is tüntettek ellenünk. Ez hatalmas megosztottságot szült, az emberek ötven százaléka hitt az áldozatoknak, míg a másik felük a papnak adott igazat.
HVG: 2002-ben viszont sikerült dokumentumokkal is alátámasztani az írásukat.
Matt Carroll: Sikerült, és szerencsére nagyon egyértelmű bizonyítékokat szereztünk meg, amiket maga a püspök vagy a bíboros írt alá. Ráadásul több irat vallomást is tartalmazott, például, hogy Smith atya zaklatott egy fiút, ezért áthelyezték egy másik plébániára, de nem árulták el az új plébánosnak, hogy mi történt az előző helyen, ami további molesztáláshoz vezetett. Azáltal, hogy az emberek a saját szemükkel láthatták az iratokon keresztül, hogy mi zajlik a színfalak mögött, teljesen más lett a szituáció: már a bostoniak 99 százaléka haragudott az egyházra és csupán egy százalék a Globe-ra, vagyis a hírnökre.
HVG: Akkor az egyház nem próbált hárítani vagy megállítani az újságot a publikálásban?
Matt Carroll: Nem, mert igazából meg voltak zavarodva. Egy héten belül Law, a bíboros sajtótájékoztatót tartott, és bocsánatot kért a történtekért. De addigra már elindult a cunami, így egy szimpla bocsánatkérés nem volt elég.
HVG: Milyen konkrét lépéseket tettek a törvényhozók és az amerikai katolikus egyház a cikk megjelenése után?
Matt Carroll: Egyrészt az egyház megszabadult rengeteg bántalmazó paptól, ezen a mai napig dolgoznak. Másrészt sokkal szigorúbb szűrést alkalmaznak azokkal szemben, akik pappá akarnak válni. Illetve a jog terén is lényeges előrelépés történt: korábban mindössze 2-3 évük volt jelenteni a rendőrségen az áldozatoknak, hogy bántalmazták őket. Egy megtört 12 éves fiúnak, aki teljesen traumatizálódott, nincs ilyenhez lélekjelenléte. Néhányuk csak akkor tudott szembenézni az eseményekkel, amikor megjelent a cikkünk és már 40 évesek voltak. Ekkor megpróbáltak pert indítani, de a bíróság azt mondta, hogy már elévült az esetük. Azóta meghosszabbították azt az időszakot, amíg be lehet nyújtani a keresetet.
Továbbá állami szinten is történtek olyan intézkedések, amelyek még rám is hatással voltak. Például kötelezték a gyerekekkel foglalkozó edzőket, hogy menjenek el a helyi rendőrségre, ahol ujjlenyomatot vesznek tőlük, majd ellenőrzik a bűnügyi nyilvántartásukat. Én baseballedzéseket tartottam, szóval ezen az eljáráson nekem is át kellett esnem a cikkünk következményeként.
HVG: Ezeket az intézkedéseket abban az évben vezették be, amikor a cikk is megjelent?
Matt Carroll: Nem tudom pontosan, hogy melyik évben történt, mert egy több éven át tartó, hosszabb folyamat része volt. De nem sokkal a történet publikálása után.
HVG: Ez azért is érdekes, mert Magyarországon csak idén, több mint húsz évvel később vezettek be ehhez hasonló szabályozásokat.
Matt Carroll: Akkor úgy tűnik, mi előrébb járunk, de még az USA-ban is rengeteg a tennivaló. Tavaly például volt egy egyházmegye San Franciscóban, ami csődöt jelentett, mert több mint 500, egyházi tisztviselők által elkövetett gyerekmolesztálással kapcsolatos per zajlott ellenük. A jelenlegi törvények értelmében a csőd miatt minden jogi eljárást megszüntetnek az érsekséggel szemben, így pereskedés nélkül megállapodhatnak a bántalmazás áldozataival. Teljesen elképesztő, hogy húsz év telt el, és még mindig ehhez hasonló történetekről kell beszélgetnünk.
HVG: Már többször szóba kerültek az áldozatok. A nyomozás során mit tapasztaltak, hogyan befolyásolta a gyermekkori bántalmazás az érintetteket?
Matt Carroll: Sajnos nagyon sok öngyilkosság történt. Volt egy férfi, akit hangsúlyosan szerepeltettünk a történeteinkben. Körülbelül egy évvel az első cikk után még ő is részt vett sajtókonferenciákon, majd véget vetett az életének, mindössze harmincévesen. De vannak pozitív példák is: felhívott egy, már a nyolcvanas éveiben járó áldozat is, aki elmesélte, hogy még 1928-ban vitte el kocsival a papja egy tó mögé, hogy molesztálja. Ennyi év elteltével is emlékezett a levelek rezgésére a fákon, és a napfényre a tavon. Úgy mesélte el, mintha csak tegnap történt volna. De ő a szerencsésebbek közé tartozik, mert teljes életet élt, megházasodott és családot alapított. Tehát nagyon különböző módon hatottak ezek a traumák az emberekre: néhányan képesek voltak újraépíteni az életüket, míg mások drogokkal, alkohollal és egyéb önpusztító tevékenységekkel próbálták elviselni, amin átestek.
HVG: A film is kitér az abúzus hatásaira, és konkrét történeteket is említ, de a könyv még árnyaltabban mutatja be az eseményeket. Néhány történet hihetetlenül tragikus.
Matt Carroll: Igen, például beszélgettem egy sikeres üzletemberrel, akit egy vallásos iskolában molesztáltak egy rend szerzetesei. Évekkel később is nagyon dühös volt. Még a cikkek megjelenése előtt mesélte, hogy megtudta, hogy az egyik szerzetes, aki bántalmazta, meghalt. Elment a temetésére, hogy megnézze a koporsóban fekvő férfit, mert szeretett volna megbizonyosodni arról, hogy többé már nem bánthat senkit. A férfi végül saját vállalkozást indított, mert nem bírta elviselni, hogy bárki is hatalmat gyakoroljon felette.
HVG: Bostonban néhány hónap alatt több száz esetet fedtek fel. Azonban általában, amikor egy egyházmegyében több visszaélésre is fény derül, akkor az egyház hajlamos ezt egyedi esetként kezelni, mondván, hogy máshol nem történhet ilyen. Kalocsán is ez történik jelenleg. Milyen tanulságot vonhat le az amerikai tapasztalatokból Magyarország, ahol szintén felmerülhet a hatalommal való visszaélés az ilyen ügyekben?
Matt Carroll: Én azt tapasztaltam, hogy a nyilvánosság rengeteget segít. Fontos, hogy napvilágra hozzuk, mi történt, és megszerezzük a dokumentumokat. De türelmesnek kell lenni, mert az egyház nem napokban vagy években gondolkodik, hanem évszázadokban. Régóta létezik, sok problémával szembenézett már, és hozzászokott ahhoz, hogy kivárja, hogy lecsillapodjanak az emberek kedélyei. Ezért muszáj keményen, jogi eszközökkel nyomást gyakorolni, az embereket a törvény oldalára állítani, és a sajtót is bevonni, így az egyház azt érezheti, hogy kénytelen valamit tenni. Így van esély a változásra. Minden centiméterért meg kell küzdeni, de meg lehet csinálni.
HVG: Talán 2002-ben még nem volt releváns kérdés, de mára nehezíti a helyzetet, hogy a pedofília politikai fegyverré is vált. Magyarországon már voltak esetek, amikor kormánykritikus LMBTQ-embereket próbáltak így lejáratni. Ráadásul a mesterséges intelligencia (MI) megjelenésével már manipulált felvételeket is felhasználhatnak ehhez. Ebben az értelemben ma nehezebb feltárni egy ilyen érzékeny témát?
Matt Carroll: Az MI hatalmas kérdőjel világszerte – az újságírók, a politikusok és mindenki számára –, mert rendkívül könnyű félrevezető információkat létrehozni vele. Emiatt lényegesen nehezebb lett, akár újságíróként is eligazodni a sok információ között. Ugyanakkor előfordul, hogy átlátnak a szitán a fogyasztók. Erre jó példa az internetes csalás is, aminek húsz éve még sokkal többen bedőltek. Persze ma is léteznek sikeres adathalászok, de a fiatalok már megértik, hogy a kétes üzenetek jellemzően átverések. Remélhetőleg az emberek rájönnek majd, hogy az MI-vel készült tartalmakkal is óvatosan kell bánni. Egyelőre viszont el tudom képzelni, hogy egy politikusról fabrikált hamis felvétel simán elterjed a közösségi oldalakon.
HVG: Történt már hasonló az Egyesült Államokban?
Matt Carroll: Politikussal kapcsolatos eset nem jut eszembe, de nálunk már most is használnak mesterséges intelligenciát arra, hogy például Elon Musk hangjával átverjenek embereket. Fogták egy régi beszédét, majd kicsit módosították a szájmozgását, így úgy tűnik, mintha azt hirdetné, hogy ha valaki befekteti nála a pénzét, akkor három hét alatt megduplázhatja a vagyonát. Ennek már sokan bedőltek. Ez persze nem lesz hatással a zaklatásos ügyek felderítésére, de arra rámutat, hogy időbe telik, mire az emberek jobban megértik ezt a jelenséget.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
