Galgóczi: kell az oltás, különben jön az újabb hullám

A koronavírus-járvány harmadik hulláma leszállóágba került, ugyanakkor továbbra is fontos az oltási program folytatása, mivel azáltal elkerülhetők az újabb súlyos járványhullámok - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.




A Momentum nyitott egy teraszt a Parlamentnél, kijöttek a rendőrök

A teraszok megnyithattak, a politikai gyűlések továbbra sem engedélyezettek - erre a visszásságra, meg a közvagyon alapítványokba kiszervezésére mutatott rá a Momentum szombat délután a Kossuth térre szervezett flashmobjával, amely során terasznak rendezték be a teret. A rendőrökkel rövid vita volt arról, hogy ez politikai gyűlés-e, vagy sajtótájékoztató. A járőrök rövidesen távoztak.










Fülke: "Ezekkel a törvényekkel megpuccsolta az államot a parlamenti többség"

Több mint 1000 milliárd forint állami vagyont szervezett ki a kétharmados parlamenti többség alapítványokba. Ezek részben az egyetemek fenntartói lesznek, de létrejött öt közalapítvány is. Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója szerint ez még a NER-ben megszokott vagyonmozgáshoz képest is nagyságrendi ugrás, a rendszert pedig az örökkévalóságnak tervezték. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.


Felszámoltak Sopronban egy nemzetközi drogbandát

Két megyében, 11 helyszínen, 300 rendőr akciózott. Az akciót az után hajtották végre, hogy már 2020 májusa óta figyelték a nemzetközi kábítószer-csempészek tevékenységét, s a múlt év végén őrizetbe vették a magyar terjesztők egy részét.


A WHO jóváhagyta a Magyarországon már bevizsgált Moderna vakcinát

Jóváhagyta a Moderna amerikai gyógyszergyártó által kifejlesztett koronavírus elleni vakcina vészhelyzeti alkalmazását az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - tudatta közleményében a szervezet. Magyarország eddig 1,75 millió adagot kötött le a szerből, s ebből 216 ezer adag érkezett be az országba.