Van, ahol már lezárták a kígyózó sorokat, mert elfogyott a Pfizer

Kora reggel váratlanul kiderült, hogy 100 ezer Pfizer vakcinát beadnak ma. Ehhez az eeszt.gov.hu rendszerben kellett volna időpontot foglalni, azonban az kapásból összeomlott. Így sokan a kórházi oltópontoknál sorban állva reménykednek abban, hogy jut nekik oltás. Volt, ahol 12-2 körül közölték, a Pfizer elfogyott, innentől AstraZenecát vagy Sinopharmot tudnak adni.





KSH: 40 százalékkal nőtt a halálozások száma márciusban a tavalyihoz képest

16 379 magyar halt meg idén márciusban, és ez még nem is a végleges adat – tette közzé a KSH. Még a januári és februári számokat is korrigálták, több százzal nőtt a halálesetek száma az eddig ismerthez képest abban a két hónapban. A születésszám eközben kéthavi zuhanás után megugrott, úgy tűnik, ahogy elmúlt tavaly a járvány első hulláma, többen mertek gyereket vállalni.






Sikerpropagandát gyártott a kormány a terasznyitás köré, pedig sok oka nem volt rá

Máshol egyszerűen megnyitottak a vendéglátóhelyek, nálunk kampányt és visszaszámlálást indítottak rá, és a teljes NER ezt ünnepelte, hogy még annál is nagyobb dolognak tűnjön a járványügyi szabályokon lazítás, mint amekkora valójában volt. A végső sikerhez a valóság egy részét is el kellett hallgatni, és a szokásosnál engedékenyebben értelmezni a korlátozásokat. Orbán Viktor legújabb bejelentése előtt felidézzük, milyen is a nyitás NER módra.