Donáth László tagadja az ellene felhozott vádakat, nyilvános tárgyalást kér
Nem fogadja el Donáth László a bíróság büntetővégzését.
Nem fogadja el Donáth László a bíróság büntetővégzését.
hvg.hu
A miniszterelnök Kriza Ákos temetésén vett részt, ahol a feljelentő szerint ötvennél többen voltak, Orbán pedig nem viselt maszkot.
hvg.hu
Két embernek súlyos mérgezéses tünetei lettek.
MTI
Bár csütörtök hajnalban mínusz 3 és plusz 4 fok között alakul a hőmérséklet, komolyabb lehűlésre nem kell számítani a következő napokban.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Márciustól nem mehet ugyanahhoz az orvoshoz a beteg magán- és közellátásba. Kivételek vannak, a november közepe előtt megkezdett kezelésekre ez nem vonatkozik.
hvg.hu
A férfi még 1994-ben késelt halálra egy embert, 24 évig nem bukkantak a nyomára.
hvg.hu
Hétfő éjfélig hosszabbították meg a határidőt a szerződések aláírására, szeptember 30-ig pedig felülbírálják az ügyeleti díjakat és egyértelműsítik a fizetett pihenőidőre vonatkozó szabályt.
hvg.hu
A regisztrált idősek kaphatják meg először a Sinopharm vakcináját, az első oltások beadására készülve írták ki a járványügyi honlapra a fő információkat.
hvg.hu
A politikus arról írt, hogy ennyire beteg még sosem volt. Ezen a héten már nem volt bent a Parlamentben, egy hete azonban még igen.
hvg.hu
Az izraeli kormányfő diplomáciai gesztusként ad 15 országnak vakcinát. A beszámolók öt államot említenek név szerint, az egyik Magyarország.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az Európai Bíróság által elkaszált civiltörvényre hivatkozva akart a Tempus Közalapítvány egy nyilatkozatot aláíratni a pályázókkal.
hvg.hu
Az ARC plakátkiállítás szervezői védőruhára ragasztható portrékat csináltak volna a Dél-pesti Centrumkórház orvosairól, hogy láthassák a betegek, ki kezeli őket, de információink szerint a fotózás előtt egy nappal indoklás nélkül visszamondták az egészet.
Fekő Ádám
A kórház szerint rémhírkeltés nyilvánosságra hozni a dolgozók tiltakozó levelét.
hvg.hu
A jóval fertőzőbb koronavírus-variáns indította be a járvány harmadik hullámát, a tesztek is egyre gyakrabban mutatják ki. A következő héten 368 ezer embert olthatnak be, és fontolgatják, hogy kimenőt adnak vagy látogatót engedélyeznek az idősotthonok már beoltott lakóinak – derült ki az operatív törzs szerdai tájékoztatóján.
hvg.hu
Megelőző szereléssel szerzett magának versenyelőnyt a Momentum, nemcsak előválasztási jelöltjeivel és programjával céloz ellenzéki riválisaira, hanem korrupcióellenes imázsát is a többiek kárára erősítené. A leforrázott partnerek keresik a visszavágás módját – írja e heti számában a HVG.
HVG
Az ügyészség nem kérte a tárgyalás megtartását, most Donáthnak kell döntenie, él-e ezzel a jogával.
hvg.hu
Biztosan jó sorrendben oltunk? Mindig az jut oltáshoz, akinek a legfontosabb lenne? Ezek a kérdések szinte mindenkiben felmerültek, mi pedig most olvasóink véleményére vagyunk kíváncsiak.
hvg.hu
A miniszterelnök ismét járványügyi szakemberekkel tárgyalt.
hvg.hu
Felzaklató videó került ki a Facebookra kedden, amelyen egy vadász üvöltözve, a levegőbe lőve próbál elzavarni egy kutyasétáltatót, akiről azt feltételezi, hogy a kutyáját vadak hajtására használja. A felvételt készítő férfi feljelentést tett, a vadász fegyvertartási engedélyét bevonták.
hvg.hu
A 67 éves szerb férfi egy zuglói lakásban tárolta és onnan árulta a kábítószert 2019-es elfogásáig. Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetést kért rá és két magyar bűntársára.
hvg.hu