Újabb fél évig válsághelyzet lesz Magyarországon
A kormány szerint 2016 óta még mindig fennállnak a feltételek a tömeges bevándorlás veszélye miatt.
A kormány szerint 2016 óta még mindig fennállnak a feltételek a tömeges bevándorlás veszélye miatt.
A HVG által leleplezetthez hasonló ügy többé nem fordulhat elő, nem lehet vaktában engedélyezni műtárgyak kivitelét.
Újabb fronton kezdett zavarba ejtő szélmalomharcba a Fradi elnöke.
HVG
Magyar Péter szerint azzal, hogy az MTI leközölte az orosz kémszolgálat közleményét, „összenőtt, ami összetartozik.”
HVG
Magyar Péter pártja szerint nyilvánvaló dezinformációkat tartalmaz a közlemény.
HVG
A közleményt a magyar állami hírügynökség, az MTI is lehozta, ami annyiból nem meglepő, hogy nagyon sok átfedés van az orosz kémszolgálat véleménye és a magyar kormány hivatalos kommunikációja között.
HVG
Várkonyi Zoltán azzal indokolta a döntését, hogy nem akar a változás útjába állni.
HVG
A forgalmi változások a Lánchidat, az Erzsébet hidat és a Szabadság hidat is érintik.
HVG
A tinédzser tolvajok több strandoló életét is megkeserítették Soltvadkerten.
HVG
A párt szerint aktivistáik át akartak menni a hídon, de a rendőrség nem engedte.
Laakso Kaisa Liisa Kristiina körülbelül 170 centiméter magas, szőkésbarna hajú és kék szemű.
HVG
A betörő számítástechnikai eszközöket, mobiltelefonokat és több százezer forint készpénzt zsákmányolt.
HVG
A Fidesz európai parlamenti képviselője egy újabb kétharmadra is felhívta a figyelmet.
HVG
A felújítási munkák miatt augusztus 25. és szeptember 20. között alternatív végállomásokat használnak a Keleti pályaudvar járatai. Nehéz időszak előtt áll a MÁV és az utazóközönség is.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
HVG
A DPK-k mögött álló Partos Bence friss cégéhez hasonló néven, Digitális Demokráciafejlesztési Alapítványként jött létre egy szervezet. Pénzt gyűjt és oszt majd „a konstruktív közéleti vitakultúra és az egészséges, kiegyensúlyozott társadalmi párbeszéd” közösségi médiás segítése érdekében.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.
HVG