Bayer Zsolt reagált Ferenc pápa halálára, akit anno „demens vénembernek, gazembernek” nevezett
A fideszes párttag-publicista megbánta, hogy bántotta Ferenc pápát.
A fideszes párttag-publicista megbánta, hogy bántotta Ferenc pápát.
HVG
Az MKPK hálával gondol arra, hogy a 88 éves korában elhunyt egyházfő milyen különleges kapcsolatot ápolt a világ magyarságával, Magyarországgal. A pápát méltatják az evangélikusok és a Krisna-tudatú hívők is, a reformátusok nem sietik el a reakciót.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Semjén Zsolt köszönetet mondott Ferenc pápának. Magyar Péter szerint pápaként is ember maradt. A kormány egy Isten nyugosztaljával tudta le a dolgot. Hazai reakciók Ferenc pápa halálára.
HVG
Mintegy 300 millió forintot szórt már szét idén az állami Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycége. Az igazán nagy szponzorpénzek menetrend szerint landoltak a külügyminiszter testvérének cégénél és a Rogán Antalt helikoptereztető családi vállalkozásnál. Egy gyerekkórház is kapott, de ehhez képest csak aprópénzt.
Budapest XV. kerületébe riasztották a tűzoltókat egy háztűzhöz.
HVG
A csapat reménykedik, hogy jó híreket kaphatnak.
HVG
Sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: Einstand, érdekes, sajtháború, kéknyelv, életjel.
Egy salátatörvényben adnának újabb alapot a rendeleti kormányzáshoz.
HVG
Vészabó Noémi giccsfestő exférje Hadházy Ákosék elől happolná el a hidat.
HVG
Gy. Bálintot járművezetés ittas állapotban bűntett miatt hallgatták ki.
HVG
A független képviselő ettől függetlenül kimegy demonstrálni, és újabb nagygyűlést jelentett be.
HVG
A helyiek attól tartanak, hogy a vadállatok széthordhatják a ragadós száj- és körömfájás vírust.
HVG
Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: bojkott és Magyar.
HVG
Bálint Lehelt saját bevallása szerint a segítő szándék vezérelte.
HVG
Interjút adott F. János, amelyben egész más dolgokat állított, mint a rendőrségi kihallgatásán.
hvg.hu
Bálint Lehel jelenleg az Ortopédiai Szakmai Tagozat tagja, de lehet, hogy már nem sokáig.
HVG
Komolytalan a Nézőpont vezetője szerint számonkérni, hogy Orbán Viktor az akkor közzétett méréseknek ellentmondva arról beszélt, 2021-ben az ellenzék vezetését mérték.
HVG
Csak ezen a helyszínen 875 szarvasmarhával végeztek.
hvg.hu